logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  79/491 >>

Szent István király-napi ünnepi megemlékezés Vízkeleten

22.9.2022 20:31 | A szervezők nevében írta: RNDr. Ing. Kubík Roland

   2022. augusztus 20-án Vízkeleten először került sor a Szent István király-napi ünnepi megemlékezésre, amelynek a Szent Anna Római Katolikus Templom adott otthont. Ez az esemény a Csemadok Vízkeleti Alapszervezete, az Egyháztanács és a Szövetség Vízkeleti Alapszervezetének a közös összefogásával valósult meg.

   Az ünnepi megemlékezés szentmisével vette a kezdetét, amelyet doc. ThDr. JCDr. PhDr. PaedDr. Szlávik Antal, PhD lelkiatya celebrált és ajánlott fel Szent István király tiszteletére. A szentmise résztvevőihez intézett beszédében megemlítette, hogy a világtörténelemben az első szent család a magyar királyi család – Szent István, Boldog Gizella és fiuk, Szent Imre. Az áldozat bemutatása, illetőleg felajánlása során a vízkeletiek Új Kenyere megszentelésének lehetett tanúja az ünneplő közösség.

   A szentmise végeztével Kubík Roland, a Szövetség Vízkeleti Alapszervezetének elnöke köszöntötte ünnepi beszédében a megemlékezőket. Kiemelte, hogy Szent István királyra nemcsak mint államalapítóra, hanem tágabb hazánkban a kereszténység meghonosítójára is emlékezünk, ezért is az Isten háza a legméltóbb helyszín a rá való emlékezésre. Szent István király számos érdemei mellett kiemelte, hogy igazságos és bölcs királyként népére mindig egészében tekintett, és az egységre törekedett, s hogy az ilyen erénnyel rendelkező vezetőkre lenne szükség 2022-ben is. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy augusztus 20-a Szent István királyra való emlékezés mellett egyben a nemzetünk ünnepe is. Végezetül sok erőt, akaratot és bátorságot kívánt mindenkinek a mindennapi küzdelmekhez és az elkövetkezendő időszakhoz.

   Az ünnepi köszöntő után Vígh Elizabeth szavalata következett, melyben Juhászné Bérces Anikó Augusztus 20. című versét hallhatta az ünnepi közösség. Ezután - a vízkeleti Harmónia énekkar közreműködésében - a pápai himnusz, a székely himnusz és legvégül a magyar himnusz közös eléneklésével zárult a megemlékezés. A résztvevők visszajelzésként tetszésüket és örömüket fejezték ki, hogy egy újabb eseménnyel bővült a vízkeleti rendezvények sora az ünnepi naptárban. A szervezők pedig bíznak abban, hogy a Szent István király-napi ünnepi megemlékezéssel egy újabb hagyomány kel életre Vízkeleten.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  79/491 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat