A Kosúti Szenior Nyugdíjas Klub tagjai szeptemberben értesítést kaptak a vezetőségtől, hogy a községgel közösen autóbuszkirándulást szerveznek Magyarországra. Uticéljuk a gazdag történelmi múltú királyi város, Székesfehérvár és a Pákozdi katonai emlékpark volt. Nyugdíjasaink egy csoportja Ing. Slivensky Bertalan nyugállományú ezredessel az élen elkezdte a toborzást, s amikor elérkezett a kirándulás napja, az érdeklődőkkel megtelt autóbusz elindult a faluból. Elkísért bennünket Mgr. Mačica Zdenka polgármester asszonyunk is, hiszen köztudott, hogy Kosút község már jónéhány éve baráti kapcsolatot tart fenn a Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Szervezetének a vezetőivel, mindenekelőtt Dr. Görög István ezredessel, a Pákozdi Katonai Emlékpark ügyvezetőjével.
Október 1-jén 9 óra előtt érkezett a csoport Székesfehérvárra, ahol Dr. Görög István és Kollár Endre, a HTBK Székesfehérvár választmányi tagja várták őket. Egy idegenvezető is csatlakozott hozzájuk, felsétáltak a bazilikához, megcsodálták a szép templomot, megtekintették a belváros történelmi épületeit, Szent István szarkofágját a Szent István által megépített és 1601-ben megsemmisült egykori koronázótemplom helyén lévő romkertben. Ezután tekintették meg a város egyik nevezetes érdekességét – a csoport belépett a Kossuth udvarra és úgy érezte magát, mintha egy apró városkába érkezett volna. Ezen a különös hangulatú téren található az Órajáték. A harangjáték az idő múlását történelmi távlatokba helyezi és a magyar történelem legendás alakjait jeleníti meg harangjáték kíséretében. Lenyűgöző látvány volt, felejthetetlen élményben volt részük.
A program szerint ezután koszorúzás következett a Rákóczi - szobornál, azonban az úton tudták meg, hogy valójában szoboravatás lesz. A Béri Balogh Ádám Baráti Kör kezdeményezésére a HTBK közreműködésével, a városi önkormányzat, a Videoton Vállalatcsoport támogatásából, valamint közadakozásból elkészült Nagy Benedek szobrászművész alkotása II. Rákóczi Ferenc szobra, amelyet Székesfehérváron a Rákóczi utcában a Titkok Házával szemben a Rákóczi - liget néven kialakított közparkban avattak fel. A magyar történelem egyik jeles alakjáról alkotott emlékművön a méltóságos tartású fejedelem és egy gyönyörű ló látható, ugyanakkor elolvasható rajta a szállóigévé vált latin jelmondat: „Cum Deo pro patria et libertate! Istennel a hazáért és a szabadságért!“ Az ünnepséget jelenlétével Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és sok más neves személyiség tisztelte meg. Székesfehérvár polgármestere, Cser – Palkovics András beszédében kiemelte, hogy „Székesfehérvárnak, mint a nemzet történelmi fővárosának a nemzet minden nagy történelmi alakjának és korszakának emléket kell állítania“. A nemeskosúti kirándulók részére felemelő érzés volt megélni ezt a szép ünnepséget, meghallgatni egy tárogatón elfúvott zeneművet, megcsodálni a díszőrséget és nem utolsó sorban a fúvós zenekar kíséretében elénekelni a himnuszt és a szózatot.
Székesfehérvárról Pákozdra vezetett a csoport útja, előtte a Szőlőskert Fogadóban közös ebéden vettek részt, majd megkoszorúzták a Székesfehérvár határában lévő Aranybulla emlékművét. Pákozdon Márton Edit, HTBK aktivista fogadta őket. A Katonai Emlékpark legismertebb eleme az Obeliszk, amely 1951 óta hirdeti a pákozd – sukorói csata dicsőségét. Az idő az Obeliszket sem kímélte, melynek az állaga az ezredfordulóra nagyon leromlott. Szerencsére a civilség ereje és a széles körű társadalmi összefogás megteremtette a felújítás anyagi feltételeit, s a Velencei – tó fölé magasodó emlékmű 2009-ben megújult. Ennél az emlékműnél helyezte el a csoport második koszorúját, miután az éneklőcsoport néhány tagja alkalomhoz illő dalt adott elő. Ezt megelőzően Dr. Görög István egy rövid előadást tartott az 1848 –as szabadságharc első győzelmes csatájáról, a pákozd – sukorói csatáról, amelynek az évfordulójáról szeptember 29 – én emlékeztek meg. Az előadásban elhangzott, hogy „ a pákozd – sukorói csata elsősorban politikai szempontból jelentős, hiszen a győzelemmel Magyarország megőrizte szuverenitását, s bizonyította, hogy a honvédsereg képes megvédeni a hazát. A pákozdi diadal méltó nyitánya volt a magyar szabadságért folytatott heroikus küzdelemnek.“ A megemlékezés után megtekintették az emlékpark további nevezetességeit, kisfilmet tekintettek meg és előadást hallgattak meg a csatáról, a huszárok öltözékéről. A kirándulást anyagilag támogatta a község és a polgármester asszony jóvoltából egy kis „büfézéssel“ fejeződött be. A hazafelé vezető úton még tartottak egy bevásárlással egybekötött rövid pihenőt, s az esti órákban kissé fáradtan, de sok – sok szép élménnyel gazdagabban tértek, illetve tértünk haza szülőfalunkba, hiszen én is egyike voltam az elégedett résztvevőknek.
Menü |