Sztárok és csillagok

   Sztárban sztár, ez a neve egy könnyűzenei shownak valamelyik tévécsatornán. Először nem értettem a dolgot, azt hittem, új tehetséges énekeseknek adnak lehetőséget fellépésre, keresik a legjobbakat sztárolásra. Megnéztem a műsort. Sztárokat kerestek, akik sztárokat alakítva lesznek újra sztárok. Tehát, ki tudja a legjobban utánozni a már menő, befutott és híres énekeseket. Először nem is értettem, mi a különbség a klasszikus tehetségkutatók és ez között, hisz ott is mindenki valaki más dalát énekli, és megpróbálja a legjobbat nyújtani, aztán vagy tetszik, vagy nem.

   A külsőség! Ez a nagy találmány. Az előadó legyen az öltözékében, alkatában, mozgásában kinézetében olyan, mint az eredeti: Minél inkább az, annál jobb. Ezt díjazzák. A feladat megnehezítik, amikor a soványra kiosztják a kövér szerepét, a magasra a kicsiét. Továbbmenve, a fiút a lányra, a nőt a férfira szabják, és már kész is a transzgenderember-énekes. Ez a cél? Nem, dehogyis! Ők csak utánozó művészek. Azt keresik, ki ebben a legjobb. Jönnek az amatőrök és jönnek a profik is. A show működik. Volt és van ilyen. Amerikában Elvis Presly hasonmásversenyeket rendeznek a mai napig. Van ott fiatal Elvis, idős Elvis, katona Elvis, sovány Elvis, kövér Elvis, piros Elvis, kék Elvis, és elvisz minket a show a rock and roll világába. Láthatjuk Elvis él!

   Ma már zenekarok építenek erre. Ismert zenekarok repertoárját betanulva lépnek föl, a sztárok és csillagok illúzióját keltve. A siker szinte garantált. Az ABBA együttes számai ma is slágerek, a Beatles dalok a fülünkben csengenek ma is. Ha az előadó csinos szöszi jó hanggal, a fiúk bubi-frizurája olyan, mint a Beatles, és a dal is felismerhető, akkor miért ne? Ha jó az élmény, azt kaptam, amit nagyjából vártam. Tele van a pálya az ilyen zenekarokkal nálunk is. Van Omega Revival, Republic Tribute Band, LGT emlékzenekar, Korál replika, Neoton infiniti, Zámbó Jimmy és sok más. A legőszintébb zenekar ebből a szempontból az Irigy Hónaljmirigy. Mert irigy mások sikerére, és ezért utánozza őket. Sütkérezni akar a siker fényében, közben pedig mirigy is, mert kíméletlenül parodizál és kigúnyol mindent, ami a dalban és az előadóban van.

   Végül a kérdés az, hogy mi a különbség az eredeti és a másolat között, ha a másolat ugyanúgy néz ki, ugyanolyan hangerővel és ugyanúgy játsza a dalt, mint az eredeti. Annyi, mint a párizsi Louvre-ban őrzött Mona Lisa, a garázsban kiragasztott plakát, vagy a gondosan megfestett Mona Lisa olajfestmény között az ebédlőben. Az egyik az eredeti, amit da Vinci festett a tizenhatodik század elején, ez mondjuk az eredeti dal eredeti előadóval, a mondanivaló értékével, a dal hangulatával. A garázsplakát az MP3-ba gyömöszölt karaoke, a jól sikerült festmény az ebédlőben pedig az Elvis Presley hasonmásverseny győztese. Mindhárom dolog megél, de ha vacak az eredeti, fölösleges a másolat. Lefotózni valamit, abban nincs nagy kockázat. Újrafesteni, abban van élvezet, még jól is sikerülhet. A sokcsillagos sztárok, zenekarok, szerzők dalait újrajátszani nagy kihívás, ha értéket akarsz átadni és mondanivalód van. Csak a más bőrébe bújt öncélú magamutogatás, az fölösleges!