Úgy tudom, Ön nem az orvostársadalom tagja, mégis egy rendelőintézet élén áll, egy olyan területi hatókörű intézményt menedzsel, amelynek sorsa az utóbbi évtizedekben eléggé hányatott és bizonytalan volt. Hogyan birkózik meg ezzel a nehéz örökséggel?
Való igaz, nem vagyok orvos, végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, az elmúlt időszakban menedzseri munkával foglalkoztam. A rendelőintézet igazgatói posztja is inkább menedzseri képességeket követel. A mai világban - azt gondolom - semmilyen intézményt nem könnyű vezeti. Teszem a dolgom. Vallom, hogy nem érdemes a múlton sokat töprengeni, azon úgyse tudunk változtatni, okulni kell belőle és tovább menni. A célokkal és az előttünk álló feladatokkal foglalkozom.
A kórház megszűnése után nehéz helyzet állt elő, ami lényegében a mai napig fennáll, hiszen a Vágsellyei az egyetlen járás Szlovákiában, ahol nincs kórház. Nincs fekvőbeteg-ellátás, ami nagyon szomorú. Nem szeretném most részletezni, mikor, milyen formában és körülmények között szűnt meg, hogy ki felel érte, hogy a kórház annak idején bezárta kapuit. A jövőre kell koncentrálni. Egy biztos: az itt élők megérdemlik, hogy megfelelő, magas színvonalú betegellátásban részesüljenek. Ezért dolgozunk.
A tavaly megválasztott megyei önkormányzat fenntartóként milyen feladatokat irányzott elő a vágsellyei rendelőintézet üzemeltetése, a betegellátás színvonalának emelése érdekében? Mindehhez megvannak-e az anyagi feltételek, milyen határidőket kell betartani a fejlesztések megvalósítására?
Aki mostanság járt a rendelőintézetben, láthatta, hogy sok felújtás zajlott le az elmúlt időszakban, és jelenleg is nagy erővel folynak a fejlesztések. Egészségügyi intézményük, amelynek hivatalos megnevezése Nyitra Megye Vágsellyei Rendelőintézete, költségvetési szervezetként működik, így a felújítások java részét a megye finanszírozza, a pénzforrásokat a megyei képviselőtestület hagyja jóvá. E nélkül nem tudnánk előrelépni.
Ebben az évben három dologra összpontosítunk: a CT beindítása, a biokémiai és hematológiai laboratórium üzembehelyezése, és a volt fekvőbeteg osztályok tetőszerkezetének teljes felújítása. Ami nem kevés, de szeretnénk, ha mindez az év végére megvalósulna. Különösképpen örülünk annak, hogy rendelőintézetünkben CT-berendezés fog működni, a tervek szerint április végi - május elejei kezdéssel. Ez nagyon jó hír a régiónknak, hiszen tudjuk, milyen várakozási idők vannak a CT vizsgálatokra. A berendezést ugyanaz a cég fogja üzemeltetni, amely a röntgent is. Jelenleg az építészeti és gépészeti előkészületek utolsó fázisa zajlik, amelyeknek jelentős részét szintén a megyei költségvetés fedezi. A CT nagy segítséget nyújt majd a különféle kardiológiai, neurológiai és más betegségek korai diagnosztizálásában és kezelésében. A vizsgálatokat egy magyarul is beszélő orvos fogja végezni, aminek szintén örülünk.
A másik nagy feladat, ami előttünk áll, a laboratórium beindítása. Annak idején a kórházban működött laboratórium, de a leépítések során az is bezárt. Az elmúlt időszakban oltóközpontot tartott fent a megye ezekben a helyiségekben, de jelenleg üresen állnak. Mivel az orvosok részéről igény van a különféle laboratóriumi vizsgálatok gyors elvégzésére, szeretnénk, ha egészségügyi intézményünkben ismét lenne laboratórium, amely teljes körű biokémiai és hematológiai vizsgálatokat tud végezni. Az orvosok és a páciensek - „a házon belül működő” laboratóriumnak köszönhetően - akár egy órán belül is hozzájuthatnak a véreredményekhez.
A harmadik teendő az egészségügyi intézmény további fejlesztésével kapcsolatos. A volt kórházi osztályoknak helyet adó pavilonok jelenleg még régi állapotukban vannak, tehát nincsenek felújítva, viszont nagy fejlesztési potenciállal rendelkeznek. A tetőszerkezet felújítása rendkívül fontos nemcsak az épület állagmegőrzése, de jövőbeli kihasználása szempontjából is. Ebben a két épületszárnyban valamikor 250 fekvőágy volt, tehát viszonylag nagy alapterületről beszélünk. Nagy falat, de a jövőben szeretnénk ide ismét „életet hozni”, mivel most - így kihasználatlanul – csak az enyészeté. Elszomorító látni, hogy ez a valaha 140 000 embert kiszolgáló kórház ezen része ilyen elhanyagolt állapotban van. Ezt nem hagyhatjuk. Ezen akarunk változtatni, első körben a tetőszerkezet teljes felújításával. Mivel a tető sok helyen beázik, nagyon égető annak mihamarabbi elvégzése. Ha megsérülnek a tartópillérek, akkor már késő lesz. A statikai jelentés szerint most még menthető, de utolsó utáni pillanatban vagyunk. Persze, mint mindenre, erre is pénz kell. Járásunk megyei képviselőivel most azon dolgozunk, hogy meglegyenek a pénzügyi források a megyén, és a közbeszerzés a kivitelező cég kiválasztására rövid időn belül megvalósuljon. Ha az épület tetejét sikerül rendbe hozni, jöhet annak további felújítása, de ha beázunk és nyakunkba csöpög a víz, akkor minden terv csak terv marad.
Milyen a kapcsolata a régió településeinek önkormányzataival? Az igények tolmácsolása mellett, érkezik-e segítség tőlük a nehézségek leküzdésére, a tervek megvalósítására? Úgy vélem, közös érdek, hogy az egészségügyi ellátás minden polgár számára elérhető és magas színvonalú legyen.
Ez így van, mindent a páciens érdekének és igényeinek kell alárendelni, az ő szempontjait kell szem előtt tartani. Régiónkban több mint 50 ezer polgár él, akik kötődnek a „sellyei kórházhoz”, ami - mint említettem – most, mint rendelőintézet üzemel. Egy egészségügyi intézmény nem létezhet légüres térben, aktívan kapcsolódnia kell ahhoz a térséghez, ahol működik. Nagyon fontos lenne szűkebb térségünkben élők igényeinek alapos felmérése az egészségügyi és szociális ellátás terén, majd az erre épülő fejlesztések hathatós összehangolására regionális viszonylatban. Nagy igényt látok az átmeneti vagy tartós gondozásra szoruló betegek ellátására, az idősgondozásra, amelyre a demográfiai helyzetből fakadóan egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. A különféle neurológiai betegségekkel küszködő páciensek számára speciális gondozást biztosító intézmény működtetése is hiánypótló lenne. De megemlíthetjük a palliatív ellátást is. E mellett egy másik fontos cél egy egynapos sebészet beindítása, amelyre szintén komoly igény mutatkozik. A további fejlesztési irányok megformálásánál ezeket a szempontokat számításba kell venni. Olyan egészségügyi intézményt építünk, amelyre szüksége van az itt élő embereknek. Sok minden mást is lehetne természetesen, de tudósítani kell, hogy nincs és nem is lesz mindenre kellő forrás és főleg szakember, orvos, nővér.
Az, hogy magyar nemzetiségű igazgatója van egy ilyen fontos intézménynek a polgárok részéről bizalmat kelt alapvető polgári jogaink érvényesítésére, mint amilyen a kétnyelvű tájékoztatás, az anyanyelv használata az orvosnál stb. Milyen kézzelfogható eredményei vannak az ilyen jellegű igények kielégítésére?
Érkezésem előtt ez a terület teljesen hanyagolva volt. Térségünkben jelentős a magyarok száma, ezért természetesnek tartom, hogy a kétnyelvű tájékoztatás megvalósuljon. Már a tavalyi évben kihelyeztettem az intézmény homlokzatára a rendelőintézet nevét magyar nyelven, ugyanolyan nagyságú betűkkel – ehhez ragaszkodtam – mint a szlovák. Aki arra jár, nyugodtan ellenőrizheti. Sokaknak nem tetszett, mondhatom, de ennek szimbolikus jelentősége van. Mi, magyarok itt élünk a szülőföldünkön, megillet minket a kétnyelvű tájékoztatás. És az épületen belül található feliratokat is kétnyelvűsíteni fogjuk. Ezen téren felajánlotta közbenjárását és szakmai segítségét a Nyitra megyei képviselő-testület magyar frakciója mellett működő kisebbségi ügyek szakbizottsága is. A magyar nyelv használata az orvosoknál, attól függ, hogy az orvos esetleg a nővér tud-e magyarul. Ahol tudnak, ott ez nem jelent problémát.
Úgy tudom szakterülete a régiófejlesztés, az önkormányzatok, intézményeik és a szervezett közösségek munkájának segítése. Jelenlegi munkaköre talán még ennél is összetettebb és nehezebb. Szervezőkészséget, toleranciát, vezetői képességeket igényel. Igazgatóként mire helyez különleges hangsúlyt?
Az egészségügy számomra egy új terület, de itt is emberekkel vagyok kapcsolatban, akiket megillet a tisztelet, akik értékelik, ha megbecsülik őket. Ahogy az ember a magánéletét szervezi, ahogy él, úgy dolgozik. Az ember nem tud kibújni a bőréből. Célorientáltság, csapatjáték és folyamatos tanulás - ezeket tartom fontosnak és követendőnek.
Menü |