logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  339/439 >>

Három kérdés Baranyay Zsolthoz a helyhatósági választások kapcsán

25.1.2019 10:52

   A novemberi helyhatósági választásokon Zsigárd község polgárai bizalmat szavaztak Önnek. Képviselőjelöltként nemcsak a legtöbb szavazatot kapta, de a képviselőtestület többsége is a Magyar Közösség Pártja jelölőlistájáról került be. Minek tulajdonítja ezt a nagyszerű eredményt?

   Elsősorban annak a meggyőző munkának, amely az előző választási időszakokban a falu irányítását jellemezte. A gondok mellett az eredményekről is tudtak az emberek, a tervek többsége megvalósult, a polgármester, a képviselők hitelességéről a polgárok folyamatosan meggyőződhettek. A pályázatok által kínált lehetőségek kihasználása, a községi vagyon gyarapodása, a színvonalukban megyehatárokat túlnövő kis és nagy kulturális- közösségi események sikere, az átgondolt és határozott döntéshozatal meggyőzték az embereket, hogy a testületben, a faluvezetés egyes szintjein tevékeny személyek dolgoznak, akik tudásukhoz, erejükhöz mérten kiveszik részüket a munkából. Fontosnak tartom azt is, hogy azok a célok, amelyeket az elkövetkező négy évre az MKP zsigárdi szervezete összeállított – hiteles, elérhető, megvalósulásuk után pedig minden pontjában a faluközösséget szolgálja.

   Tavaly nyár elején Önt az MKP járási elnökévé választotta a párt járási közgyűlése. Akkor mit tartott a legfontosabb feladatának, és jelenleg melyek azok a prioritások, amelyeket elnökként a leglényegesebbek közé sorol?

   Elsősorban az alapszervezetek megerősítését, a fiatalok bevonását, a munka folyamatossá és aktívvá tételét említem. Másodikként egy regionális szociális – társadalmi - gazdasági stratégiai terv kidolgozására és érvényesítésére gondolok, amely nem kötelező jellegű, mégis irányadó lehet. Végül nagyon lényegesnek tartom, hogy a magyar párt politikája konkrét, jól olvasható, mindenki számára érthető és világos legyen.

   A karácsonyi ünnepek elteltével, amely a családi együttlét, a megbékélés időszaka volt, újra elkezdődnek a hétköznapok. Az ünnep békessége, nyugalma, az elcsöndesedés talán általánossá válhatna az új év első hónapjaiban, jó esetben még tovább is. Mit gondol Ön erről?

   Bízzunk benne, hogy ha nem is változtatott meg mindent a karácsony, talán valamivel békésebben, kipihentebben, jobb kedvvel kezdjük majd az új esztendőt. A munkahelyen talán több türelemmel leszünk egymás iránt, és megértőbbek családtagjainkkal, szomszédainkkal is. A más véleményen lévőkkel pedig megpróbálunk szót érteni, közösen elfogadható megoldásokat találni. Remélem, ez így lesz a helyi közéletben is, a helyi képviselőtestületekben, az egyes bizottságokban, intézményeikben és társadalmi szervezeteinkben. Mindehhez sok erőt és akaratot kívánok mindannyiunknak!

   Az önkormányzati választásokra visszatérve képviselőtársaim nevében is köszönöm polgártársaim bizalmát! Összefogással, tettekkel szeretnénk bizonyítani, hogy jól választottak.

   Falum minden polgárának és a Terra Hírújság valamennyi olvasójának boldog új évet kívánok!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  339/439 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat