<<  379/517 >>

Faluközösségünk ünnepe, Vágkirályfa

19.9.2019 15:05 | Szabó Frigyes

https://www.terrahirujsag.sk/

   Vágkirályfai Falunap 2019

   Számos településünkön rendszeresen, évente rendeznek falunapot, amelyet a faluközösség legnagyobb nyári eseményeként tartanak nyilván. Részben a művelődés, részben a szórakozás, de mindenképpen a találkozás, a kikapcsolódás kiváló alkalma ez mindenhol.

   A falunap megrendezésével hagyományt teremtettünk, ugyanis Vágkirályfán ez a korábbi időszakban ismeretlen rendezvény volt. A vágkirályfai falunapok sorában az idei a 8., melyet négy év kihagyás után sikerült feleleveníteni. Az eddigi rendezvénysorozatokat az Európa a polgárokért program, illetve helyi vállalkozók támogatásával bonyolítottuk le. Az előző választási ciklusban beadott pályázataink eredménytelenek maradtak.

   Az eddig megrendezett falunapokon mindig nagy hangsúlyt fektettünk a színvonalra, a programban szereplő művészek kiválasztására, és a lebonyolítás zökkenőmentességére.

   Rendszeresen a pénteken megrendezett ünnepi akadémián adjuk át a falu, illetve a polgármesteri díjakat azoknak az egyéneknek - lakosainknak és a faluból elszármazottaknak, akik községünk jó hírét vitték, nevét öregbítették a világban. Az elmúlt évtizedekben Vágkirályfa Község Díját vehette át - a teljesség igénye - nélkül Kovács Katalin képzőművész, Kovács Kálmán karmester, Ágh Lívia operaénekes, Varga Sándor hematológus. Tehát olyan egyének, akik a maguk szakterületén jelentőset, esetenként világraszólót alkottak.

Ebben az évben két kitüntetettünk is lesz. Faludíjban részesül Tóth Pál mérnök, a rendszerváltást követő időszak polgármestere, valamint Iványi András, Szabadszentkirály előző polgármestere. Mindketten a Szent Király Szövetség alapításában végzett munkálkodásukért.

   Sokan sokféleképpen magyarázzák az ilyen, vagy ehhez hasonló nagy tömegrendezvények jelentőségét. Ön erről hogyan vélekedik?

   A falunap a találkozások, az ismerkedés fóruma is egyben, hiszen sokan elköltöztek a községből, és sokan beköltöztek a faluba. Ilyenkor az egykori királyfaiak többsége hazalátogat, felidézni a régmúlt emlékeket, eseményeket. Az előző falunapok tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy a Vágkirályfai Falunap regionális rendezvénnyé nőtte ki magát, hála az itt fellépő művészeknek – Ghymes együttes, Csík zenekar, Ifjú Szívek, hogy csak néhányat említsek. Fontosnak tartom, hogy a falunapot, a nyár legnagyobb, legtöbb embert megmozgató rendezvényét minél többen érezzék magukénak. Azok, akik a szervezésben vesznek részt, azok is, akik a lebonyolításban vállalnak szerepet, de azok is, akik nézői, résztvevői, szereplői egyik-másik eseménynek.

   Az idei falunap – a királyfai falunapok történetében első ízben –, az önkormányzat és a helyi társadalmi szervezetek közös, aktív szervezésében valósul meg.

   Kérem, emeljen ki néhány eseményt az idei falunap hivatalos részéből, illetve mely műsorokat, rendezvényeket ajánlja elsősorban a falubeliek és az idelátogató érdeklődők figyelmébe?

   Az eseménysorozat pénteken, a helyi labdarúgópályán kezdődik a gyermekek sportversenyével, Gyermekolimpia elnevezéssel. Délután a veterán autósok a helyi művelődési otthon előtti téren mutatják be járműveiket, majd a falu központjában álló Szent Király Szövetség emlékművénél ünnepélyes zászlófelvonással nyitjuk meg a falunapot. Ezt követően a helyi önkormányzat ünnepi ülésén adjuk át a Vágkirályfa Község Díját. Az ünnepi akadémiát követően kerül sor Kocsis Győző verseskötetének bemutatójára, valamint a könyv illusztrátora, Szőcs Andrea egyéb munkáiból készült kiállítás megnyitójára.

   A szórakoztató rendezvények közül mindegyiket ajánlom, már csak azért is, mert az egyes események szervezői, fellépői, résztvevői mindent megtesznek majd azért, hogy színvonalas, sikeres és közönségszórakoztató legyen. A programról részletesen plakátjainkról és a Terra Hírújságból tájékozódhatnak.

   Célunk, hogy az idei falunap is rólunk, királyfaiakról és nekünk, királyfaiaknak szóljon. Természetesen örömmel köszöntjük településünkön kedves vendégeinket: Szabadszentkirály küldöttségét, a szomszéd települések polgármestereit, illetve a régió társadalmi szervezeteinek vezetőit is. Politikai reprezentációtól mentes ünnepséget szervezünk, amelynek rendezvényeire községünk önkormányzata nevében meghívok minden polgárunkat és minden közeli és távoli érdeklődőt. Valamennyien érezzék jól magukat Vágkirályfán, ünnepeljenek, szórakozzanak velünk!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  379/517 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom