Fényképezőgéppel járom a természetet

   Kedvenc témám: madarak meg bogarak

   Kisgyerekkorom óta szeretek a természetben barangolni. Madárfüttyöt hallgatni, lepkéket, bogarakat megfigyelni. Fényképezni huszonegynéhány évesen, főiskolás koromban kezdtem. Mégis, valahogy úgy alakult, hogy ötven éves elmúltam, amikorra ezt a két hobbimat összekötöttem, és komolyabban kezdtem foglalkozni a természetfotózással.

   Angliai vendégmunkásként jutottam el oda, hogy megengedhessek magamnak egy aránylag komolyabb fényképezőgépet és szabadidőm is annyi lett, hogy kedvemre barangolhattam a természetben. Ráadásul Angliában kitűnően kiépített turistaösvények meg bicikliutak, gyönyörűen rendben tartott és ingyenesen látogatható természeti rezervátumok vannak. A szabadnapjaimon, ha nem esett az eső, már húztam is fel a túracipőmet, akasztottam vállamra a fotógépet és irány valamelyik madárrezervátum. Fát, virágot, folyót, tavat, pirkadatot meg naplementét is fotóztam, de a kedvenceim a madarak meg a bogarak lettek. Rengeteg fotót készítettem, nem állítom, hogy mind jók, de minden túrán akadt egy-két felvétel, aminek különösen tudtam örülni. Feleségem mondta is, hogy akár kiállítást is rendezhetnék belőlük. Arra még nem került sor, de az alábbiakban bemutatnék néhányat a sikerültebb próbálkozásaimból.

1. Sok hattyút fotóztam amint vízen úszik vagy fészkén ül, de egyetlen egyszer sikerült azt a pillanatot elkapnom, amikor a hattyúmama éppen megforgatja a maga alatt melengetett tojásokat. El is határoztam, hogy gyakran fogok kijárni ehhez a fészekhez és fotósorozatot készítek a hattyúfiókák növekedéséről. Sajnos nem sikerült, mert – amint azt egy helyi természetvédőtől megtudtam – a tojások „halottak” voltak, és ki kellett azokat szedni a fészekből.
2. Ha nyitott szemmel jár az ember, nemcsak madarat láthat a madárrezervátumban, hanem mindenféle tücsköt, bogarat, vagy éppen párzó szitakötőt. Hát ilyet még rajzon sem láttam. Csodálatos, micsoda nyaktörő mutatványokra képesek ezek a kis légi akrobaták a létfenntartás érdekében.
3. Ennek a fotónak ez lehetne a címe: Robin és robin. A vörösbegy angol neve ugyanis robin. A pillanatot pedig megrendezni sem lehetett volna jobban. A Shervoodi erdőben Robin Hood ércszobrát készültem lefényképezni, és éppen amikorra beélesítettem a gépemet a célra, egy robin szállt le Robin nyílvesszőjére.
4. A bogárfotózáshoz nemcsak jó szem, hanem nagy türelem is kell. Ki kell várni, amíg a méhecske leszáll a virágra, aztán ki kell várni, amí­g megszedi magát virágporral és aztán, ha szerencséje van az embernek, éppen akkor kapja lencsevégre, amikor kirepül a virágkehelyből. A magamfajta amatőrnek pedig többször is végig kell ezt csinálnia, amíg egy használható fotót produkál.
5. Lepkét nem könnyű fotózni, mert nem szokta megvárni, hogy az ember olyan közel kerüljön hozzá, hogy éles fotót készíthessen róla. A chesteri állatkert lepkeházában azonban ez még nekem is sikerült. Nem tudom, annyira megszokták-e már az embereket az ottani pillangók, vagy a nektártól voltak úgy elbódulva, de néhányuk azt sem bánta, hogy a makroobjektívvel pár centiméteres távolságra megközelítsem.
6. Egy szürkegém lehet akár koromfekete is. Elég, ha az ember esti szürkületben a sötétedő éggel szemben fotózza. Persze megrendezni ilyet sem lehet, de ha az ember sötétedéskor a madárrezervátumból hazafelé biciklizve is nyitva tartja a szemét, sok szép dolgot láthat.
7. Az előbbi fotók mind Angliában készültek, de nem kell olyan messzire menni, hogy az ember szépet lásson. A legszebb szitakötőmet a Kis-Dunán, a jókai vízimalom mellett sikerült lencsevégre kapnom.