Felvidéki rovásírásos emlékek 34. rész

   Bél Mátyás (1684- 1749) evangélikus püspök, korának legnagyobb földrajz-, történelem- és nyelvtudósa a felvidéki Nagyócsán született, Zólyom megyében.  Losoncon, Alsósztregován, Besztercebányán, Pozsonyban tanult. A hallei egyetemen is képezte magát, ebben rozsnyói, besztercebányai evangélikusok támogatták. Híve és elismerője volt II. Rákóczi Ferencnek, emiatt a magyargyűlölő osztrák Heister tábornok 1708-ban ki akarta végeztetni.

   Besztercebányán és Pozsonyban élt, tanított, lelkészkedett. Hatalmas gyűjtő és rendszerező szorgalommal, teremtő képzelőerővel megáldott tudós volt, aki Magyarország teljes földrajzi, történelmi és társadalmi képét akarta bemutatni. Ő indítja útjára az első tudományos ismeretterjesztő folyóiratot, NovaPosoniensa (Pozsonyi Újság) címmel 1721-ben. Írástörténeti kutatásai során Kaposi Sámueltől, a rimaszombati születésű református lelkésztől kapott egy rovásírásos ábécét. Ekkor tanulmányozni kezdte a rovásírást, majd felhívást küldött szét az országban, hogy összegyűjtse a rovásemlékeket, de kortársai válaszra sem méltatták.

   Ennek ellenére 1718-ban Bécsben kiadta a De vetereliteraturahunno-scythicaexercitacio (Kivonat a régi hun-szkíta irodalomból) című, latin nyelven írt, 80 oldalas művét.  Ebben bemutatja ábécéjét, a Miatyánkot rovásírással, Attila hun király pénzét. Ez már megnövelte az érdeklődők számát, s ezen felbátorodva újra szorgalmazza a rovásemlékek felkutatását és kiadását, valamint, hogy a kolostorokban, várakban való gyűjtőmunkára külön társulat alakuljon, a foglalkoztatott tudósok pedig országos közköltségen díjazásban részesüljenek.

   Bél Mátyás egészen a Bibliáig visszavezeti a rovásírás eredetét: „Jáfet, akitől a szkíták erednek, ugyancsak a fejébe véste fiának, Magógnak, ez pedig gyermekeinek hagyományozta, ebből következik, hogy utódaikra, a szkítákra és hunokra is tovább terjedt az írás ismeretének isteni adománya.”