Számrovás-adó rovás a Felvidéken II. rész
Bél Mátyásnál olvashatjuk a számrovásról: „Az írástudatlan falusi tisztviselők és hajdúk, akiknek az adót kell behajtani, írás helyett egy négyszögletűre faragott dikát (dica-adórovásbot) használnak igen ügyesen, s erre jegyzik fel minden egyes census (összeírás, számlálás) porcióját, erre vezetik rá a bevételt, készítik el a számadást is, még pedig gyakran jobban és sokkal gyorsabban, mint akik értenek az írás mesterségéhez.”
A rovásírás ügyét hatalmas módon elősegítő Bél Mátyás tévedése, hogy ezek az emberek írástudatlanok voltak. Csupán a latin betűs írást, melyben szép magyar nyelvünk 13 hangjára nem volt jel, éppen e hiányossága miatt nem használták. (A latin ábécéből hiányzó betűk: TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, Á, É, Ö, Ü)
Ahol sok számot rónak, kis fűrésszel teszik szaporábbá a munkát. Egy ilyen fűrésszé átalakított rovó késsel Nagylég-en, Pozsony vármegyében ajándékozták meg Sebestyén Gyulát. Ugyanő írja, hogy legjobban a Felvidéken tudta tanulmányozni a használatban lévő német rovásokat. A Túróc vármegyei Berestyénfalván (Sebestyén Briesztya-ként említi) és Hadvigán a lakosság az állatállományt, valamint a közös legelő legeltetési díját 1909 táján is rováson tartotta számon. Néhány számrovásbotról nem lehet eldönteni, hogy római számok vagy rovás számok, mivel tízig egyeznek. (Régen a római számoknál is négy függőleges vonallal jelölték a négyest, faliórákon még manapság is látni.)
Szepesbéla vidékén a mulató német legénység páros-rovásra iszik, vagyis a kocsmáros a rovásbotjukra jegyzi fel a fogyasztást. Ezt Robsch-nak hívták, ami egyértelműen a magyar rovás szóból ered.
A páros rovás két fából állt, egyik fele az adósnál, a másik a hitelezőnél volt. Az egymás mellé illesztett fákra kölcsönnél „felrótták”, fizetésnél pedig „lerótták” róluk az adósságot.
Az elhullott állatokat külön rovásfán, a „dögrováson” tartották nyilván. Napjainkban is használjuk ezt a kifejezést, ha nagyon betegek vagyunk.
Menü |