A vízkeleti péró története

   A szájhagyomány szerint községünkben a középkorban két-három cigánycsalád telepedett le a Varga-féle híd és a Cigányhíd között, a Dudvág folyó bal partján volt a telepük. Ők nem voltak jobbágyok, de adót sem fizettek. Kunyhókban és sátrakban laktak. Nagyon primitív életmódot folytattak. Táplálékuk megszerzéséhez különféle módszerekhez folyamodtak: halásztak, horgásztak és kéregettek. Később a megélhetésükhöz szükséges pénzt vályogvetésből és cigányszeg kovácsolásából biztosították. Nehezen fogadták el az itteni szokásokat, nehezen alkalmazkodtak. A helyzetük később megváltozott, ehhez nagyban hozzásegítette őket a kereszténység felvétele, idővel teljesen alkalmazkodtak az itteni életformához. Falunkban a 2011-es népszámláláskor hárman vallották magukat romának, kb. 150-nek van roma felmenője.

   A Dudvág folyó szabályozásakor a telepüket felszámolták, és a Cigánygyöpre költöztették őket. Az életük ugyan nehéz volt, de jó zenei hallással és zenei érzékkel voltak megáldva. A Péróban már az 1800-as évek végén létezett cigánybanda. A község zenészei a környéken is híresek voltak. Mulatságokon, lakodalmakon ők szolgáltatták a zenét, ők muzsikáltak.

   A 20. század elején Lakatos László (Totó Laci) nagyon híres zenész volt, muzsikájával az egész Osztrák-Magyar Monarchia területét bejárta. Ezekben az években Pusztafödémesről kerültek Vízkeletre a Lavó fivérek, akik Lavotta János, a híres zeneszerző rokonai voltak. Az öreg cigány lakosok írástudatlanok voltak. Lavó János volt közülük az első, aki írni és olvasni tudott. Az írást és az olvasást a javító intézetben tanulta meg. 1938 után ő lett a „cigánybíró”, ő felelt a Péró rendjéért.

   A múlt század elején „Stanár” (Lakatos Pista) cigányzenekara működött Vízkeleten. Az 1910-es években alakult meg Farkas Imre, majd öccse, Farkas István és Lakatos István zenekara, Később Sípos Géza (Pomó) és alapított cigányzenekart.

   A II. világháború után Farkas István (Pisti-Rottya) vezetett egy jól működő zenekart. Ebben az időben Farkas Pisti volt a környék legképzettebb és legnépszerűbb cigányprímása. Magyarországon Csiba Jánostól, valamint a galántai Juti prímástól is sokat tanult. Juti prímás feleségének a temetésén ő vezette a környékről összesereglett muzsikusokat. A múlt század hatvanas éveiben Pisti zenekara annyira ismert volt, hogy nem tudott eleget tenni a meghívásoknak. Sokat muzsikált a Csallóközben. Később a zenekar szétvált és sógora, Farkas István (Bumba) egy másik zenekart alapított. Ha Csallóközből jöttek a lakodalomra foglalóval, az aranyfogú prímást keresték, ő Pisti volt.

   1948. június 18-án a cigánygyöpi futballpályán Anyák napi ünnepséget tartottak. A szervezők tribünt építettek, már abban az időben két mikrofon és két hangszóró működött az ünnepségen. A hivatalos műsor után cigányzenekar szórakoztatta a résztvevőket, a közönséget.

   Később a Cigánygyöpről a futballpályát áthelyezték Hóstágyra, a Dudvág partjára, a mostani helyére. A régi futballpálya helyére az erdészet jegenyefákat ültetett. Később, a fák kivágása után kezdték a gyöpöt törmelékkel feltölteni. Helyére Gasparovics László töltőállomást és családi házat építtetett. A mostani Kertész utca feltöltött jobb oldalán családi házak épültek.

   E sorok írója a múlt század 80-as éveiben sokat járt le a Péróba barátjához, Lakatos Józsihoz, aki a nagyszombati zeneiskolában tanult csellón-kisbőgőn. Vele együtt járt Lakatos Imre (Békás) harmonikás is. Lakatos Józsi erős akaratának és tudásvágyának köszönhetően Vízkeleten magántanulóként elvégezte az alapiskolát, utána Pozsonyban a konzervatóriumot, és a Kassai Állami Filharmonikus Zenekar nagybőgőse lett.

   A vízkeleti cigánygyerekek a két világháború közt iskolába jártak, a felnőttek meg a helyi gazdáknál dolgoztak. Fokozatosan keveredett a Péró cigánysága a falu lakosságával. A cigányzenészek idővel, lassan átvették a magyar kultúra és életstílus egyes jegyeit, melyet aztán a családjukban is alkalmaztak.

   Szokásaik kicsit mások voltak, mint a magyaroké Minden évben megtartották a cigányfarsangot, amikor ők mulattak. A hallottaiktól is másképp búcsúztak, a házban ravatalozták fel, és két napig virrasztottak mellette, siratták. Az elhunytat a temetőbe cigányzenével kísérték, a sírnál elmuzsikálták az elhunyt legkedvesebb nótáját.

   1945 után a cigányok rendszeresen dolgoztak a munkahelyükön, megbecsült, jó munkások voltak. A cigány családok a rokoni kapcsolatok révén nagyon összetartóak voltak, de maghatározó volt a közös származásuk is. Ezt a fehérek, a ,,gázsók”, irigyelték tőlük. A cigányok közt tehetséges futballisták is voltak, többek közt – Dömény Károly (Gogó), Békás, Lakatos Vilmos (Koró), aki a galántai katonai válogatott futballcsapatában is játszott.

   A múlt század 70-es éveiben a „Pérót”megszüntették, s az ott lakók kiköltözéskor házaik felértékelése után 20 – 30 ezer korona állami hozzájárulást, támogatást kaptak. A faluban többen öreg házat vettek, melyet átalakítottak, sokan új házat építettek. A Péróból az utolsó lakó az 1970-es évek végén költözött ki. Közülük sokan a helyi szövetkezetben dolgoztak, majd a Pérót munkagépekkel lerombolták. Megpecsételődött a vízkeleti Péró sorsa. A mostani romák közül sajnos már csak kevesen beszélik a cigány nyelvet. Mivel a cigány megnevezésnek manapság pejoratív jelentése is van, ezért ezt az etnikai népcsoportot hivatalosan „romáknak” nevezik.

   Tudatában vagyok annak, hogy ez az írás nem teljes, kiegészítést érdemelne. Sajnos, kutatásaim során ennyi anyagot sikerült összegyűjtenem. Remélem, hogy a vízkeleti romák között akad egy olyan ember, aki majd részletesen feldolgozza a vízkeleti roma lakosság történetét. Kár lenne, ha feledésbe merülne a múltjuk, gazdag kultúrájuk, szokásaik.

   Gyűjtőmunkám során sok segítséget kaptam Lakatos Julistól (Mahurc) és Lakatos Piroskától, köszönöm nekik.

   A cigányoknál nagyon elterjedt volt a ragadványnév, ők egymást közt csak azt használták, úgy szólították egymást, mely a mai napig fennmaradt. Tudatában vagyok annak, hogy az alábbi névsor nem teljes, de igyekeztem az utókor számára minél többet összegyűjteni, hogy tudjanak róla a leszármazottak, az unokák és a dédunokák. Íme, az általam összegyűjtött ragadványnevek - a teljesség igénye nélkül: Lakatos Pista (Stanár), Lakatos István (Kati), Lakatos Béla (Begye), Lakatos Imre (Here), Lakatos István – Pisti (Rottya), Farkas István (Bumba), Farkas Lajos (Tula), Lakatos Lajos (Vízi tyúk), Farkas János (Kasuk), Farkas István (Nyápic), Lakatos János (Pecsét), Dömény István (Csekany), Lakatos Béla (Tuttus), Dömény Árpád (Bucska), Dömény Zoltán (Bútor), Lakatos Gazsi (Tukacs), Lakatos Ferenc (Zeno), Lakatos Imre (Huli), Lakatos Józsi ( Büdösítő), Farkas Imre (Icig), Farkas Pisti (Fütyülő), Lakatos Pali (Lipi), Farkas Imre (Dzsungvaj), Lakatos Ferenc (Píri), Lakatos Józsi (Meje), Lakatos Józsi (Cserga), Lakatos Vilmos (Koró), Lakatos Lojzi (Gömböc), Sípos ???? (Ganga), Sípos Sándor (Pomó), Lakatos Imre (Békás), Farkas Ilona (Kurci), Lakatos – Dömény Julis (Mahurc), Dömény Ágoston (Feketi), Sípos Rudolf (Ördög), Lakatos Árpi (Cilleholó).