logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  20/104 >>

Hogyan oldjuk a magáncsődöt a járvány időszakában?

20.3.2021 08:42 | JUDr. Bános Róbert, ügyvéd

   A jelenlegi járványhelyzet kitörése óta a magáncsődről szóló bejelentések száma csökkent, ami azonban a karantén bevezetése miatt érthető is.

   A magáncsődökkel foglalkozó Jogsegély Központ, hasonlóan, mint más szervezetek, cégek és vállalkozók, korlátozott keretek között működött, illetve jelenleg is működik a lezárás alatt. Ennek a ténynek azonban nagy hatása van a magáncsőddel kapcsolatos kérelmek feldolgozására, illetve a már megbeszélt konzultációk visszamondására. Belátható időn belül azonban a magáncsőd iránti kérelmek számainak növekedésére lehet számítani, különös tekintettel a koronaválság idején sokak esetében átmeneti vagy tartós jövedelemvesztés által súlyosbodott pénzügyi helyzetre. A kérelmek lavináját jelenleg több mint valószínű, hogy csak a kijárási tilalom akadályozza.

 

Biztosan sokakban felmerült a kérdés, mire kell ügyelnie, ha a magáncsőd mellett dönt?

   Csaknem négy évvel ezelőtt enyhítették a magáncsődre vonatkozó jogszabályokat, ami olyan személyek széles skálájának tette azt elérhetővé, akiknek korábban erre nem volt lehetőségük. Az emberek óriási érdeklődése és az adósok gyakori visszaélése miatt azonban 2020.01.01-jei hatállyal a feltételek ismét kissé szigorodtak. Ennek köszönhetően egy megindított végrehajtási eljárás megléte már nem elegendő az adósságelengedéshez, ugyanis az eljárás időtartama is újabban jelentősséggel bír, ennek legalább egy évnek kell lennie. Felmerül a kérdés ezzel kapcsolatban, vajon az így kialakított jogszabály megfelelően tud majd reagálni a jelenleg kialakult helyzetre, gondolunk itt az egyes háztartások feltételezett fizetésképtelenségére és a folyamatban lévő járványhelyzetre.

 

A magáncsőd melyik formája a legmegfelelőbb?

   Az adósságelengedésnek, a magáncsődnek két formája van. Az első formája az ún. visszafizetési ütemezés, ami azoknak az adósoknak ajánlott, akik vagyonnal és jövedelemmel rendelkeznek, és ezekről nem szeretnének lemondani. Ez esetben a vagyon értékesítése nem történik meg, hanem a hitelezők követeléseinek törlesztése visszafizetési ütemezés által megy végbe. Ezt az említett megoldást azonban minimálisan használják.

   Az adósságelengedés második formája a csődeljárásban történő vagyon értékesítése. Ez a módszer olyan emberek számára megfelelő, akiknek nincs vagyonuk, vagy mindössze értéktelen vagyonnal rendelkeznek. Bizonyos esetekben azonban ez az adósságrendezési módszer azok számára is alkalmas, akik rendelkeznek vagyonnal, melyen azonban zálogjog van nyilvántartva. Gyakori példaként említhetjük az ingatlan vagy ingóságra helyezett zálogjogot. A törvény értelmében az ilyen vagyontárgyakra nem vonatkozik a csődeljárás. A gyakorlatban azonban minden eset más, így minden esetet annak egyediségétől függően kell vizsgálni, ennek köszönhetően az említett szabály nem lép érvénybe automatikusan. A csődeljárás vitathatatlan előnye, hogy az adós közeli hozzátartozóinak elővásárlási joga van a csődeljárásban értékesített vagyon megszerzésére, ezen jogukat pedig lehetőségük van kihasználni még maga az ingatlan tényleges eladása előtt, vagy pedig a hozam elérése után.

   Az adósságelengedés bírósági döntés alapján történik. Ezt a döntést vagy közvetlenül a bíróság, vagy a vagyon azonosításáért és értékesítéséért felelős vagyonkezelő közvetíti az adósnak. Hitelezők esetében a jogi személyeknek az adósságelengedéséről szóló döntést a Kereskedelmi Közlönyben történő közzététel segítségével juttatják el, mégpedig azok számára is, akiket az adós nem tüntetett fel a hitelezők listáján. Más helyzet áll fenn, ha a hitelezők fizikai személyek, ez esetben az adós egyik ilyen személyről sem feledkezhet meg. Hitelezőknek – fizikai személyeknek az adósságelengedésről szóló döntést a csődgondnok juttatja el, aki a benyújtott hitelezők listája alapján kézbesíti azokat. Ha a csődgondnok bármilyen okból kifolyólag elmulasztja értesíteni a hitelezőt – fizikai személyt, az érintett hitelező ez esetben az adósságok elengedése ellenére behajthatja az ilyen követelést.

 

Milyen hatása van a magáncsődnek a már megkezdett végrehajtási eljárásokra?

   A magáncsőd jelentős hatással van a végrehajtási eljárásokra, azaz az exekúciókra. Végrehajtási eljárás nélkül viszont nem követelhető adósságelengedés magáncsőd által. A végrehajtási eljárás leállításának feltétele a bírósági végzés Kereskedelmi Közlönyben való közzététele. Bár ennek automatikusan kellene történnie, sajnos a gyakorlatban nem így van. Az adós számára ezért a legjobb megoldás az, ha nem támaszkodik csupán a végrehajtó hatóságok vagy bíróságok tevékenységére, hanem maga is bekapcsolódik az ügybe, és javaslatot tesz a végrehajtási eljárások leállítására. Ez ugyanis elkerülheti az esetleges kellemetlenségeket, melyre példaként említhetjük a meglévő jogi akadályok ellenére történő bankszámla zárolását vagy a bérekből történő levonásokat. A fentiek továbbá az ingatlan átruházására is vonatkoznak, melyeken végrehajtási zálogjog szerepel. Bár az illetékes kataszteri osztályok megállapítják az ingatlanátadást, a zálogjogot nem kötelesek törölni. Nem ismerik ugyanis a végrehajtási eljárás tárgyát képező követelés jellegét, és így azt sem, hogy vonatkozik-e rá magáncsőd vagy sem.

 

Hogyan befolyásolja a magáncsőd az álláskeresést vagy a vállalkozás kezdetét?

   Az adósságelengedés lényege az újrakezdés lehetősége az adósok számára, hogy megfelelő munkát találjanak vagy vállalkozást indítsanak. A munkavállalással nem lehet probléma. Az adósságelengedésről szóló bírósági döntéssel a követelések végrehajthatatlanná válnak. Az adós így a jövőben a teljes fizetését megkapja, bármilyen levonások nélkül, melyeket a csődgondnok sem hajthat már végre. Más helyzet állhat elő egy egyéni vállalkozó esetében, akit a törvény elvileg megakadályoz a vállalkozásának folytatásában, mivel azt az e személyeknek három évre le kell állítani. Ilyen jogszabályok alkalmazásával lényegében kereskedelmi társaságok formájában kényszerülnek vállalkozni az újrakezdés érdekében, ami nem minden esetben a megfelelő megoldás. Amennyiben az adós képviselő egy vállalatban, az adósság elengedésével nem szűnnek meg a vállalathoz fűződő kötelességei és vagyoni felelőssége, az adós adott helyzetére a magáncsőd nem vonatkozik.

   Az adósságelengedés hatékony jogi eszköz, amely lehetővé teszi az adós számára, hogy kijusson az adósság csapdájából. Annak érdekében, hogy az adós elérhesse ezt a célt, aktív megközelítést kell alkalmaznia az egész folyamatban, és meg kell próbálni elkerülni azokat a hibákat, amelyek végső soron meghiúsíthatják az egész eljárás célját. Ezen okból kifolyólag, valamint az esetek egyediessége végett ajánlott ez ügyben szakértőhöz fordulni, melyre egy ügyvédi iroda egy tapasztalt ügyvéddel megfelelő választás.

JUDr. Bános Róbert

www.banos.sk


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  20/104 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat