<<  25/133 >>

Az édesanya elhagyta gyermekét, mégsem szerette volna, hogy az édesapának ítéljék a gyermeket

30.8.2022 20:45 | JUDr. Bános Róbert

http://www.terrahirujsag.sk/

   Manapság egyre többször találkozunk olyan esettel, amikor az egyik szülő akarva-akaratlanul beleszeret valaki másba. Ezért elhatározza, hogy továbblép, és új életet kezd új partnerével, viszont ebben a kapcsolatban már sem a volt párjának, sem a közös gyermeküknek nem szán különösebb szerepet.

 

A harag sohasem jó tanácsadó

   A mi történetünkben is az egyik főszerep az ügyfelünkké volt, aki többnyire éjszaka dolgozott, sofőrként egy csomaghordó társaságnál. Az élettársa pedig a hároméves kislányukkal szülői szabadságon volt. Egy átlagos napon ügyfelünk dolgozni indult, nem sejtve, hogy reggelre az élete 180 fokos fordulatot vesz majd. Éjszaka, míg dolgozott, egy rokona felhívta őt azzal, hogy élettársa bőröndöstől elhagyta közös háztartásukat, viszont a kislányukat egyedül hagyta a lakásban. Az édesapának még csak egy cetlit sem hagyott, csupán annyit közölt az édesapa rokonával, hogy elmegy és az új partnere majd érte jön.

   A gyermek édesapja szinte sokkos állapotba került, nem tudta, mi tévő legyen. Csak egy fontos cél lebegett a szeme előtt, mégpedig az, hogy gondoskodjon kislányáról, a megfelelő stabilitást és biztonságérzetet nyújtson számára. Így hát módosította munkaidejét, hogy teljeskörű ellátást biztosíthasson kiskorú gyermekének.    

   Nem telt bele sok idő, és az anya követelni kezdte szülői jogait, ill. a gyermek felügyeletét. Kiderült azonban, hogy az édesanya Szlovákia másik végén, egy hosztelben szállt meg és nem tudni, milyen körülmények között él. Az apa bár nem akadályozta őt abban, hogy látogassa gyermekét, de érthető módon jogosan aggódott. A történtek után félt rábízni kislányát az édesanyjára, mivel nem tudta, hogy volt párja hová költözött, milyen körülmények között él jelenleg, így teljes bizonytalanság lett úrrá rajta.  

 

Amikor nincs idő tétlenkedni és mégis minden egyes nap végtelennek tűnik

   Ügyfelünk számára a legmegfelelőbb megoldást a haladéktalan intézkedés elrendelése jelentette, ezért indítványt nyújtott be a bíróságon, melyben alaposan kifejtette aggodalmát, hogy a jövőben gyermeke egészsége, kedvező lelki, testi és szociális fejlődése komoly veszélynek van kitéve. Ügyfelünk esetében elsősorban döntő jelentőséggel bírt, hogy az édesanya közös gyermeküket magára hagyta, elhagyta családját s új partnerét választotta helyettük. Másodsorban több más bizonyíték is az édesanya ellen szólt, mint például a korábbi pszichiátriai kórházi kezelés, valamint a pszichotróp szerek használata is. A bíróság az ilyen eljárások során nem csupán a szülők vagyoni hátterét vizsgálja, hanem azt is figyelembe veszi, melyik szülő, milyen mértékben tudja ellátni szülői kötelességeit, tehát biztosítani a gyermek megfelelő neveltetését, oktatását, fizikai és szellemi fejlődését stb. Az ilyen esetekben az ügyvéd feladata nem csupán az ügyfél képviselete a bíróságon, hanem hogy alaposan felkészítse ügyfelét a tárgyalásra, a hatóságok előtti eljárásra, a gyámügyesekkel való hatékony kommunikációra, főként, hogy a gyermekvédelmi gyámnak lehetősége legyen a lehető legjobban felmérni a helyzetet és a legobjektívebb álláspontot kialakítani. A felmérés végül is kimutatta, hogy ügyfelünk otthona minden kritériumnak megfelelt, az édesanyával viszont csak telefonon keresztül tudtak kommunikálni, személyesen nem, hiszen már az új párjánál tartózkodott. Ezt követőn egy nehéz időszak vette kezdetét, mivel az édesanya nem volt hajlandó kompromisszumot kötni gyermeke édesapjával, fenyegetőzött és mindennek fejében még a gyermek nagymamáját is megtámadta. A bíróság végezetül az édesapa javára döntött, a kiskorú gyermeket ideiglenesen az édesapának ítélte oda azzal, hogy az édesanya számára pontosan meghatározta döntésében, mikor találkozhat a gyermekével. Az édesanya természetesen ezt nem hagyta annyiban és fellebbezést nyújtott be, főként azzal érvelve, hogy ügyfelünk éjszakánként is dolgozik, valamint ügyfelünk édesanyja, aki a segítségére lehetne, már nyugdíjas korú. Fellebbezésében arra is rámutatott, hogy az édesapa két hónapon keresztül szintén anyagi segítségre szorult, amit viszont a gyermeke eltartásával kapcsolatos kiadások megtérítésére kért.

 

A tényszerű kommunikációt nem szabad alábecsülni

   Az édesanya fellebbezésére természetesen véleményezéssel reagáltunk, melyben alaposan felvázoltuk az édesapa anyagi helyzetét. Továbbá kihangsúlyoztuk, hogy mivel az édesapa már hosszabb ideje alkalmazásban állt munkáltatójánál, ezért sikerült megállapodnia, hogy többé ne kelljen éjszakánként is dolgoznia, így több időt szentelhet majd gyermeke nevelésének. Megfelelő módon, okiratokkal sikerült alátámasztani az édesapa bevételét, valamint az ő és gyermeke megélhetési költségeit, a lakhatás biztosításának módját, sőt, még a gyermek óvodába történő felvételéről szóló döntést is felmutattuk. Minden szempontból az a legfontosabb, hogy az ügyfél megőrizze hidegvérét, tárgyilagosan, negatív érzelmi megnyilvánulások nélkül bizonyítsa állítását.

   A másodfokú bíróság végezetül megerősítette az elsőfokú bíróság döntését. Amit még fontos kiemelni, hogy a fellebbviteli bíróság az édesanya azon érvelését, hogy az édesapa éjszakánként is eljár dolgozni, részben spekulatívnak tartotta, mégpedig azért is, mivel épp az édesapa egyik éjszakai műszakja során hagyta magára kiskorú gyermekét, tehát amikor az apa éppen dolgozott. Emellett az édesapa az, aki teljes mértékben gondoskodik a gyermekről, ezért a bíróság úgy vélte, hogy ha az anyának ítélné a kiskorút, azzal kiszakítaná őt a már megszokott környezetből ahová beilleszkedett, amely stabilitást és biztonságérzetet nyújt számára.

   Az azonnali intézkedés elrendelése csupán ideiglenes, még várni kell a főtárgyalásra, ahol a gyermek felügyeletéről jogerős döntés születik majd. Történetünkben rámutattunk arra, hogy nem csupán az édesanyák tudják biztosítani kiskorú gyermekeik számára a megfelelő törődést és hátteret, valamint hogy az apa nem csak egy másodlagos szülő a családban. Minden esetben a gyermek érdekeit kell szem előtt tartani, melyik szülő tudja leginkább megteremteni számára a megfelelő körülményeket, legyen az akár a stabil családi háttér, megfelelő érzelmi és anyagi biztonság.

   Amennyiben Ön is hasonló problémával küzd, vagy valamely családtagja, ismerőse ne féljen tanácsot kérni, felkeresni egy közeli ügyvédet vagy ügyvédi irodát, aki segíthet Önnek kidolgozni a megfelelő indítványt, illetve sikerrel képviselheti Önt majd a tárgyaláson.

JUDr. Bános Róbert

www.banos.sk


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  25/133 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom