Szabóné Szakál Mária a középiskola elvégzése után, 1971-től vezetőségi tagja a CSEMADOK Jókai Alapszervezetének. Mint a kulturális bizottság tagja aktívan részt vett a rendezvények megtervezésében és azok megvalósításában. Számos író-olvasó találkozó, színházi előadás és színházlátogatás, esztrádműsor és kirándulás nem került volna megrendezésre, ha nem végez olyan odaadó munkát. Kivette részét a tagság bővítéséből is, számtalan új tagot beszervezve, és ezzel még életképesebbé téve a helyi szervezetet. Nemcsak a szervező munkába kapcsolódott be, hanem az 1971-ben alakult tánccsoportnak és az 1976-ban alakult éneklőcsoportnak is aktív tagja volt.
1977 őszén a pozsonyi Népművelési Intézet és a Csemadok KB népművelési osztálya néprajzi gyűjtést végzett Jókán. Ahhoz, hogy film- és magnószalagra kerülhessenek az Újhely-Jókán akkor még fellelhető néptánc-, népdal- népmese- és egyéb hagyományok az ő lelkes munkájára is szükség volt. Húgával és Szabó Lajossal ők toborozták össze azokat, akik a falu népszokásait, hagyományos táncait még ismerték. A néprajzi gyűjtés után Takács András buzdítására megalakult a már 45 éve működő hagyományőrző tánccsoport Szabó Mária és húga Szakál Julianna vezetésével. A hagyományőrző tánccsoport első műsora tartalmazta az összes addig felkutatott táncot. Ezzel a programmal 1978-ban a Tavaszi szél vizet áraszt... versenyben eljutottak az országos elődöntőig.
Quittner János segítségével 1978-ban további kutatásokba kezdtek, és sikerült további táncokat felújítani. Ebben az időben működött még a már említett 1971-ben alakult tánccsoport is, amely egy éven belül beolvadt a hagyományőrző tánccsoportba, így előfordult, hogy több család apraja-nagyja táncolt együtt, de a csoport vezetői is aktív szereplést vállaltak.
A 1995-ben alakult Malmos Néptánccsoportot, amely sajnos csak 5 évig működött, Szabó Mária áldozatos munkájának köszönhetően 2022 októberében sikerült újra indítani. Az ő vezetésével ma nagyovis, valamint alap- és középiskolás gyermekeink ismerkednek meg a néptánc szépségeivel.
Az ő buzdítására került sor arra, hogy Jóka történetét, hagyományait könyv formájában is feldolgozzák.
Nemcsak a kultúra területén veszi ki részét a helyi szervezet munkájából, számtalan pályázat és újságcikk megírása is neki köszönhető.
A Csemadok alapszervezete vezetőségének mindenben segíti a munkáját.
Menü |