logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  157/254 >>

Mátyusföldi díjeső

26.11.2018 20:31 | Mézes Rudolf

   XX. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál

   A Csemadok Galántai Területi Választmányának, valamint a Csemadok Kismácsédi és Zsigárdi Alapszervezetének a kezdeményezésére és a két település önkormányzatainak a hatékony közreműködésével 2018. október 21-én, vasárnap délelőtt Kismácsédon, majd délután Zsigárdon az 1956-os forradalom és népfelkelés tiszteletére emelt emlékműveknél második alkalommal került sor a koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezésre, melyen a különböző helyi szervezetek képviselői és a két település lakósai mellett jelen voltak a szomszédos falvak polgármesterei, hogy közösen emlékezzenek az 1956-os események hőseire.
Az ünnephez méltó gondolataikat a két település polgármestere, Hontvári Ferenc és Baranyay Alajos mellett az emlékműveknél elmondták az MKP és a Csemadok országos és regionális tisztségviselői, valamint az egyházak képviselői.
Mindkét rendezvény sikeréhez jelentős mértékben hozzájárultak ünnepi műsorukkal az Arcok Énekegyüttes tagjai.
A mátyusföldi csoportok sikerének jegyében zajlott a Falusi Színjátszók és Esztrádcsoportok Országos Fesztiválja. Csoportjaink díjakkal megrakodva térhettek haza a 2018. október 18-21. között Szepsiben és Buzitán megrendezett 20. országos seregszemléről.

   Díjazottjaink jegyzéke

• a fesztivál fődíja: Hahota Színjátszó Csoport (Diószeg)
• a legjobb rendezés díja: Karika Tibor (Vezekényi Görbe Tükör)
• a legjobb férfi alakítás díja: Katona Péter (Hahota Színjátszó Csoport, Diószeg)
• a legjobb női alakítás díja: Srejner Melinda (Hahota Színjátszó Csoport, Diószeg)
• a legígéretesebb tehetség díja: Lóci Dávid (Bulibicska, Felsőszeli)
• a Szepsi Városi Művelődési Központ díja a legjobb színpadképért és jelmezekért: Hahota Színjátszó Csoport (Diószeg)

   Csoportjainknak ezúton is gratulálunk és következő számunkban részletes élménybeszámolóikat is közöljük.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  157/254 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat