<<  147/283 >>

Júniusi kavalkád megbecsülteknél

22.7.2019 20:13 | Horváth Judit

http://www.terrahirujsag.sk/

   Adománygyűjtés Dévára, csíksomlyói zarándoklat, kirándulás Visegrádra és Szentendrére

   A Megbecsültek Társasága kalandvágyó csapata idén májusban felvette a hétmérföldes csizmáját és útra kelt szép Erdélyországba, hogy a csíksomlyói zarándoklattal részt tudjon venni egy történelmi eseményen: Ferenc pápa erdélyi látogatása alkalmából celebrált misén.

   Jókora lelki töltettel gazdagodva tértünk haza, mert utunk valódi lelki gyakorlat és szellemi zarándoklat volt. Felemelő érzés volt látni, hogy a béke és szeretet meg tud szépíteni egy szakadó esőben megtett, fárasztó utat is. Felejthetetlenül jó és erőt adó élménnyel gazdagodtunk! Az oda utazó több tízezer keresztény a Kárpát-medence minden szegletéből türelemmel, segítő jószándékkal és hittel tette meg a hosszú gyalogutat a Csíkszeredai vasútállomástól a Csíksomlyó kegytemplom mellett elhaladva a Kissomlyó- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben lévő hármasoltárhoz.

   Utunk fő célja és kicsúcsosodása az volt, hogy az emblematikus Mária zarándokhelyen személyesen láthattuk Ferenc pápát. Utunkat egy dévai megállóval, háromszéki körúttal, az ezeréves határ megtekintésével, valamint a világörökség részét képező Segesváron tett rövid sétával is gazdagítottuk.

   Ezen esemény személyes megélése önmagában véve is egy életre szóló élmény, mégis mi vittünk bele egy plusz csavart, mely által az itthon maradtak is részesei lehettek ennek az útnak.

   A csíksomlyói utunkat megelőzve, gyűjtést szerveztünk! Utunkat úgy alakítottuk, hogy megállhassunk Déván, a Szent Ferenc Alapítványnál, és elvihessük az itthon maradtak által küldött adományokat. Tekintélyes mennyiségű tartós élelmiszer, tisztítószer, valamint játékok, édességek, rajzeszközök és pénzadomány jutott el a dévai gyerekotthonhoz. Köszönet az önzetlen összefogásért a Megbecsültek Társasága tagjainak és pártolóinak.

   A májusi jó idő a kirándulókedvet is meghozta. A Visegrádra és Szentendrére tervezett utunk olyan nagy érdeklődéssel bírt, hogy 4 busszal keltünk útra. Csatlakoztak hozzánk a Dunaszerdahelyi járásból egyre aktívabban érdeklődő felsőpatonyi, légi, nemesgombai csapatok, akiket nagy szeretettel üdvözlünk a Megbecsültek Társasága soraiban.

   Visegrádon két irányból támadtuk a várat: a kiránduló csapat egy része a Királyi Palota zegzugait járta be, megcsodálta a Herkules kutat, a másik fele a Fellegvárból csodálta meg a Dunakanyar szépségét. Ezt követően népes csapatunk az Étkek Házában találkozott, egy finom ebéd mellett megpihentünk, és érdekességképpen megcsodálhattuk a bor-szökőkutat, melynek egyik oldalán fehér-, másikon vörösbor csordogál. A délutánt a Szentendrei Skanzenben töltöttük, ahol Magyarország különböző tájegységei közt barangolva kellemesen elfáradtunk.

   Igazán élménydús júniusunk volt. A nyár folyamán még számos alkalmat biztosítunk a kirándulni szerető tagságunk számára a felüdülésre és újabb élmények megélésére: Laxenburg, Balatonfüred, Párkány, Bécs.

   Programjaink és tevékenységünk egyebek mellett a Rákóczi Szövetség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. anyagi és szellemi támogatásával valósulnak meg, melyért ezúton is köszönetünket szeretnénk kifejezni.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  147/283 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom