<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  138/283 >>

Erdélyben turnézott a Fürge Ujjak citerazenekar

25.10.2019 09:15 | Szakál Kinga

http://www.terrahirujsag.sk/

   Augusztus végén egy hetet tölthetett a királyrévi Fürge Ujjak Citerazenekar Erdélyben: Kolozsvárott, Magyarbikalon, Zsobokon és Magyarvistán álltak színpadra. A közel egy órás műsorukat a közönség vastapssal jutalmazta.

   Augusztus 17 és 25 között rendezték meg a 10. Kolozsvári Magyar Napokat, amelynek zárónapján, a farkas utcai színpadon álltunk először színpadra Erdélyben. A vásári forgatagban sétáló emberek hamar felkapták a fejüket a nem mindennapi hangszerelésben előadott dalcsokrokra. A közel egy órás előadásunkat vastapssal jutalmazták. Mindenképp szerettük volna bemutatni hazánk dallamait, ezért először egy mátyusföldi dalcsokrot, majd somogyi, galgamenti, rábaközi, őrvidéki dalokat adtunk elő. Itt mutattuk be elsőként a Johann Strauss szerezte Radetzky-marsot, és eljátszottuk a Klapka indulót.

   A következő napokban lehetőségünk volt megnézni a város nevezetességeit. Az idegenvezetőnk és egyben a kiutazásunk fő szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője Kós Katalin, valamint Benkő Levente volt.

   A turné második részében zenekarunk Magyarvistára utazott. Kalotaszeg azonnal megfogja az embert, gyönyörű, érintetlen környezet, ahol az ember úgy érzi, itt is otthon van. Kalotaszeg településeit a fellépések előtt mindig körbejártuk, eljutottunk a tordai sóbányába is, amely a méltán népszerű tordai hasadék mellett a nagy múltú város, Torda fő látnivalója, Erdély egyik legérdekesebb látványossága. Magyarbikalon és Magyarvistán a református templomban és a faluházban adtuk elő repertoárunkat. Zsobokon a Bethesda Gyermekotthon lakóinak zenéltünk. Szavakkal le nem írható érzések kavarogtak bennünk, amikor 48 árva gyermek előtt játszhattunk. A műsor után a gyerekek megnézték, kipróbálták a hangszereket, de nem engedtek el bennünket közös éneklés nélkül sem.  Megható és egyben felemelő érzés volt, amelyet soha nem felejtünk el.

   Az utazás nem jöhetett volna létre a Csemadok helyi alapszervezete, és a sikeresen elbírált, Bethlen Gábor Alap pályázata nélkül. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk és reméljük, hogy Erdély más magyarlakta vidékére is elvihetjük a mi felvidéki kultúránkat.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  138/283 >>

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom