Kedves Ünneplő Közönség!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Csemadok-díjjal kitüntetett társaim nevében köszönetet mondhatok. Mindnyájunknak csodálatos érzés, hogy a sok-sok éven át lelkesen végzett munkánkat ilyen megkülönböztetett megbecsülést és elismerést jelentő díjjal jutalmazzák.
Kérdésemre, hogy miért én szóljak a mindnyájunkon eluralkodó felemelő érzésről és a meghatottságról, a válasz ennyi volt – Te is és a Csemadok is 70 évesek vagytok.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Ünneplő Közönség!
A kitüntetettek nevében köszönetet mondok a kitüntetésre javaslatot tevő alapszervezeteinknek, szakmai műhelyeknek, területi választmányoknak, és a díjakat jóváhagyó Csemadok Országos Tanácsának.
Köszönettel tartozunk tagtársainknak, csoporttársainknak, vezetőinknek és mindazoknak, akik segítettek bennünket eddigi tevékenységünkben. Hálásak vagyunk a munkánkhoz biztos háttere nyújtó családtagjainknak, hisz az ő megértésük nélkül nem tudtunk volna hatékonyan dolgozni a köz javára.
Köszönjük!
A mai nap csodája abban is rejlik, hogy a Csemadok-fáklya immár fényesebben ragyog, s ez nem véletlen, hisz a tavaly 70. születésnapját ünneplő szervezet csaknem 55 ezres tagsága a közel 500 alapszervezetben gyertyagyújtással ünnepelte a jeles évfordulót. Az akkor meggyújtott sok-sok gyertya lángja erősíti a fáklya lángját.
Évente országszerte megvalósuló mintegy 5000 sikeres rendezvény bizonyítja, hogy szervezetünk a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség tagsága nem mondott le anyanyelvéről, kultúrájáról, a nemzetiségi oktatásról, iskoláiról, templomairól.
A szlovákiai magyarság él és létezik! Tevékenységével bizonyítja, hogy a felvidéki magyarság megérdemli, hogy képviselete legyen.
Kellő erőt és bölcsességet szereztünk az elmúlt időszakban ahhoz, hogy ebben az évben megemlékezünk a Trianoni békediktátum 100 éves évfordulójáról. Kölcsey Ferenc a 197 évvel ezelőtt írt Himnusz, a magyar nép zivataros századaiból című költeményében /ódájában/ megköszöni a Teremtőnek, hogy őseinket felhozá Kárpát szent bércére. Kéri az istent, áldja meg a magyart jó kedvvel, bőséggel. Kölcsey 1832-1835 között a pozsonyi országgyűlésben követeli a magyar nyelv hivatalossá tételét, a vallásszabadságot és a jobbágyság felszabadítását.
Elmondhatjuk, hogy az elmúlt század viharait Trianon óta átéltük és itt vagyunk!
Tetteinket a nemzeti imánkból sugallt jókedv serkentette. Eredményeinket elismeri az anyaország, és a Kárpát-medencéből a Felvidékre látogató kulturális szervezetek küldöttségei is. Bőséggel is megáldattunk, jóllehet e kosárból nem mindenki egyformán vehet. Zavar is minket ez a bőség, hisz a jólét, a tömegtájékoztatók révén a meleg szobába beáramló hamis kultúra távol tart sok felvidéki magyart attól, hogy látogassa a Csemadok által szervezett rendezvényeket, hogy jelenlétével erősítse közösségünket.
Mi, kitüntetettek ígérjük, hogy tapasztalatainkat átadjuk a fiatalabb generációnak.
Kodály Zoltán azonban figyelmeztet: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”
Örülünk az új nemzedéknek, a fáklyavivőknek! Segítünk rendezvényeinkkel a szórványban élő felvidéki magyaroknak is, hogy a lelkesedés és az összetartozás érzése újra összekapcsoljon bennünket. Ne engedjük, hogy hosszú távon igaza legyen Gyurcsó Istvánnak, aki a 122 felvidéki falu meglátogatása után ezt írja:
„Az unokák, amikor jeles ünnepeken körben állnak a nagyszülők udvarán – nem értik egymást.”
Kívánom, hogy a felvidéki magyarság rendelkezzen jó vezetőkkel, polgármesterekkel és kultúrát szerető emberekkel. Legyenek kiváló pedagógusaink, karnagyaink, énekeseink, táncosaink, művészeink, tudósaink, papjaink és lelkészeink. Íróink és költőink feladata, hogy elődeinkhez híven buzdítsanak, s ha kell, tükröt tartsanak az itt elő embereknek, és figyelmeztessenek az összefogás szükségességére megmaradásunk érdekében.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
| Menü |