<<  6/298 >>

Baranyai körúton a Szépkorúakkal

1.8.2024 20:14 | Fodor Szilvia

http://www.terrahirujsag.sk/

   Június havában az egyre több lelket számláló és nagyobb régiót átölelő csapatunk Baranyába vette az irányt. Fő úticélunk Pécs volt, de az út során igyekeztünk színessé és gazdagabbá tenni a megállóinkat, ezért útja ejtettük a királyi várost, Székesfehérvárt is, ahol tettünk egy könnyű kis sétát a városközpontban, kinyújtottunk meggémberedett tagjainkat, majd egy kis felfrissülés után folytattuk utunkat.

   Pécs gyönyörű, mediterrán hangulatú városközpontjával szakavatott helyi idegenvezetőnk vezetésével ismerkedtünk, aki érdekes anekdoták segítségével szerettette meg velünk a várost, valamint megtaníttatta velünk a pécsi dzsámi nevét: Gázi Kászim pasa dzsámija. Hazánk legnagyobb törökkori emléke, Pécs városának egyik jelképe, a város központjában, a Széchenyi téren helyezkedik el. Mérete hosszában és szélességében száz lépés. Ma egyedülállóan katolikus templomként működik, kiváló akusztikával, amit egy kis közös énekléssel le is teszteltünk.

   A szerelmesek lakatfala mellett megálltunk egy pillanatra, hogy a házasságuk 50 éves évfordulóját ünneplő nagymácsédi pár is felhelyezze a saját monogramjukkal ellátott lakatját, csókkal megpecsételve azt, a többi szépkorú nagy tetszésére. Ritka és megható az ilyen pillanat.

   Megtekintettük a Szent Péter – Szent Pál Bazilikát is, amely magas tornyaival uralja az egész teret. A dóm megőrizte a középkori katedrális varázsát. II. János Pál pápa pécsi látogatásakor Basilica Minor rangra emelte a különleges épületet, ezért joggal nevezhetjük bazilikának is.

   A Cella Septichora Látogatóközpont, a késő római temetőkápolna, az Ókeresztény Mauzóleum mind a IV. századi késő-római kori ókeresztény kultúra emlékei, és 2000 óta az UNESCO világörökség részét képezik. Ezek a családi sírkamrák, temetkezési helyek, közösségi sírboltok a pécsi székesegyház környékén találhatók. Felbecsülhetetlen értékű régészeti leletek, ahová a város ókeresztény lakói temetkeztek.

   A nagy hőségben kellemesen megpihentünk a kisvonatos városnézés alatt, majd finom vacsoránkat elfogyasztva még jólesett egy kicsit megpihenni a Széchenyi – téren, ami mindenkit maradásra bír. Olyan tágas, olyan hívogató és olyan elegáns, hogy legszívesebben az egész napot itt töltenénk. Üldögélnénk a lépcsőkön, arcunkat süttetnénk a nappal, ebédelnénk a kiülős teraszokon, bort kortyolnánk a naplementében.

   Másnap még délebbre utaztunk, a híres Tenkes kapitány nyomában, meglátogattuk a Siklósi várat, ahol korhű öltözetben üdvözöltek minket, és a  pletykás asszonyainkat még a szégyenketrecbe is bezárták.  A Tenkes csárdában étellel, itallal megerősödve a harkányi fürdőben töltöttük a délután.

   Az utolsó napunk délelőttjét a Zsolnay negyedben töltöttük, megcsodálva a porcelánból készült remekműveket, megismerkedtünk a család történetével, majd a kézműves cukorműhelyben belestünk a cukorka készítés színfalai mögé.

   Orfűn megálltunk egy finom ebéd erejéig, majd egy rövid siófoki séta után az esti órákban tértünk haza otthonainkba, kellemes élményekkel gazdagodva.

   Júliusban Morvaországba vesszük az irányt: Luhačovice és Kroměříž látnivalóit fogjuk felfedezni. Ha kedvük tartja, tartsanak velünk!

   A nyári hónapokban galántai irodánk nyitvatartási ideje lerövidül, kérjük, hogy a látogatás előtt érdeklődjenek telefonon: Fodor Szilvia – 0905 30 38 60, Horváth Judit - 0915 464 510.

   Kellemes, élményekben gazdag nyarat kívánunk mindenkinek!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  6/298 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom