logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
+
+
<<  16/137 >>

A hidaskürti Csemadok életéből

15.4.2019 08:31 | Szabó Dénes

   A Csemadok Hidaskürti Alapszervezete 2019. február 3-án tartotta évzáró tagsági gyűlését, s ahogy azt már megszoktuk most is, mint minden évben, megtelt a helyi kultúrház. Szabó Dénes, a helyi alapszervezet elnöke, beszámolt a 2018-as év sikeres rendezvényeiről. Az évzáró kultúrműsorát Szalay András és zenekara, valamint a helyi női éneklőcsoport tagjai biztosították.

   Mint minden évben, úgy 2018-ban is március 15-én, az 1848-49-es magyar forradalomra és szabadságharca emlékeztünk. Az ünnepi műsor után, amit a helyi alapiskola és óvoda tanulói adtak elő, koszorút helyeztünk el Széchényi István mellszobránál.

   Április 30-án májusfát állítottunk. Május 8-án a fasizmus felett aratott győzelem tiszteletére koszorúztunk a 2. világháborúban elesett hidaskürti áldozatok emlékművénél, május 25-én pedig a kitelepíttettek és deportáltak emlékművénél koszorúztunk, majd május 27-én a diószegi Hahota színjátszócsoport Imádok férjhez menni című zenés vígjátékát tekinthettük meg a helyi kultúrházban.

   Június 9-én fiataljaink gazdag programot biztosítottak az egészséges életmód kedvelőinek a Hidaskürtön először megrendezésre került Sport- és egészségnap keretén belül. A helyi sportpályán megrendezett sportdélutánon a résztvevők különféle edzésformákat próbálhattak ki.

   Július 28-29-én két napos kirándulást szerveztünk Lillafüred, Diósgyőr és Miskolctapolca úticéllal. Az első nap megnéztük a Diósgyőri várat, majd részt vettünk a vár legnépszerűbb programján, a történelmi játékokon. A látványos párviadalok, csatajelenetek és fegyverbemutatók a középkori lovagi tornák hangulatát idézték. Másnap reggel Lillafüredre indultunk. Megnéztük a minden évszakban páratlan látnivalókat kínáló Palotaszálló alatt húzódó teraszos függőkertet, Magyarország legmagasabb, 20 méter magasból lezúduló Szinva vízesést, valamint az Anna-barlangot. Délután a miskolctapolcai barlangfürdőbe látogattunk, ahol a több százezer éves természet alkotta barlangjáratokban fürdőzhettünk. Élvezhettük a vadvíz vízáramlásának kellemes masszírozását és megcsodálhattuk az Európában egyedülálló természeti képződmény különleges formáit.

   Október 13-án a Kürti Ízek Fesztiválján vezetőségi tagjaink finom babgulyással kedveskedtek a hozzánk érkezett vendégeknek.

   November 25-én Jalsovszky Mónikának és Rózsár Tibor polgármester úrnak köszönhetően újra volt nótaest Hidaskürtön. Tudjuk jól, hogy egy ilyen színvonalas, neves művészeket felvonultató rendezvény milyen pénzigényes, azért mi is igyekszünk besegíteni. A tavalyi évhez hasonlóan a vendégszereplők vacsorájának elkészítését vezetőségi tagjaink magukra vállalták. A Hajlik a rózsafa című nótaesten Szeredy Krisztina primadonna mellett Jalsovszky Mónika, a hazai Varga István, valamint Nagy Attila, Lőrinc Roland, Básti János, Csemez Anikó, Slezák Erika, Berky László és cigányzenekara léptek fel.

   December 1-jén a helyi Rozmaring nyugdíjas klubbal közösen ünnepváró karácsonyi délutánt szerveztünk, amin a gyerekek mézeskalácsot díszíthettek, karácsonyi díszeket, adventi koszorút készíthettek, valamint megtekinthették Galambos Zoltán fából készített játékait is. A nyugdíjas klub asszonyai pedig finomabbnál finomabb süteményekkel és csülökpörkölttel kedveskedtek a résztvevőknek.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  16/137 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
+
+
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ