<<  32/40 >>

Mert ez az érzés…

24.1.2018 12:39 | Varga Árpád

http://www.terrahirujsag.sk/

   Rendhagyó Mikulás –nap volt december 6-án a farkasdi alapiskolában. A hagyományokhoz híven ezen a napon mindenki pirosba öltözve verseng, hogy melyik osztály lesz a legünnepváróbb az iskolában. Az idén azonban valami más is megmozgatta a tanulók fantáziáját, hiszen a Felvidék sikercsapata a DAC látogatott el az iskola tornatermébe egy kis délutáni beszélgetésre.

   A klub idén indította útjára a ,,Gyere velünk a DAC-ra,, projektet, melynek keretén belül mindig kiválasztanak egy iskolát a sokszámú jelentkező közül és lehetővé teszik számukra, hogy megnézzenek egy bajnoki mérkőzést a MOL arénában, illetve ők is ellátogatnak a gyerekekhez. Az aranyosmaróti mérkőzés előtt, szerdán Patrik Macej, Tomáš Huk, Ľubomír Šatka és Kontár Zoltán jöttek el és elbeszélgettek a farkasdi és negyedi fiatal rajongókkal. Érdekes bemutatkozó filmet vetítettek, majd egy DAC kvízzel mérték fel a gyerkőcök tudását a csallóközi klubról. Ezt követte egy kötetlen kérdezz – felelek játék, majd páran bemutathatták focitudásukat is, amelyekért még jutalom is járt.

   Az igazi érzés szombaton jött elő, amikor egy órával a meccs kezdete előtt megérkeztünk a MOL arénához. A pályázatban való sikerességünk egyik záloga talán az volt, ahogy kifejtettük, hogy azt az érzést nem lehet elmondani, amit az ember egy DAC meccsen átél/het/, azt egyszerűen meg kell tapasztalni, érezni kell. Nos, egy héttel a katartikus élmény után is bátran állíthatjuk, ez tényleg így van. A meglehetősen hideg időjárás ellenére, valamint a mérkőzés eredményének az alakulása /sajnos kiegyenlített az aranyosmaróti csapat/ sem tudta befolyásolni, hogy a gyerekek ne legyenek elvarázsolva a hangulattól, attól az érzéstől, amit a több mint négy ezer velük együtt szurkoló drukker közössége jelentett. Bátran kijelenthetjük, hogy jelenleg Szlovákiában nincs még egy olyan fórum, olyan lehetőség, olyan helyszín, ahol ennyire kimutatható és érezhető legyen nemzeti identitásunk, földrajzi hovatartozásunk. A tömeg, a hangulat a rigmusok és dalok közös éneklése felemelő és egyben örökre megmaradó érzés minden magyar érzelmű szurkoló számára.

   Nem állíthatjuk, hogy a projektben részt vevő gyerekek mindegyike egy varázsütésre DAC rajongó lett, de reménykedünk abban, hogy mindenkit megérintett a szülőföld szeretetének fontossága. Mert ez az érzés nekem az élet, gyere és megmutatom mi az, ami éltet.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  32/40 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom