logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
+
+
<<  3/16 >>

Erősödik, ötvöződik a csapat

23.7.2018 11:33 | Szabó Frigyes

   Pintér Gábort, a zsigárdi sportszervezet elnökét kérdeztük, hogyan lehetséges az, hogy a 15 fordulós tavaszi szezon mérkőzései közül eddig 12-ből győztesen került ki a csapat?

   Ebben a sikersorozatban nagy szerepe van az új besorolási rendszernek. Az eddigit elsősorban gazdasági okokból változtatták meg. Mert a Vágsellyei járás csapatai a Nyitrai és az Aranyosmaróti járások településeinek együtteseivel voltak egy osztályban, amely senki számára sem volt megfelelő. Csak a csapatok utaztatása is elviselhetetlen terhet jelentett minden sportszervezet számára. A bajnokság szervezői, a klubvezetőkkel egyetértésben,a Nyitra megyei bajnokság 6. osztályában-, és a Nagyszombat megyei bajnokság 7. osztályában szereplő mátyusföldi csapatok számára egy új csoportot alakítottak ki, amely a térség együttesei számára lényegesen alacsonyabb költségekkel biztosítja a megmérettetés lehetőségét.

   Milyen változásokat hozott az új területi besorolási rendszer?

   Pozitívnak értékelem, hiszen visszatért a régi nagy derbik ideje, amikor a szomszédos, vagy a környékbeli falvak csapatai küzdenek meg egymással. A nézőszám emelkedése jelentős: sokkal több szurkoló látogat ki a hazai mérkőzésekre, és sokkal többen jönnek velünk idegenbe is. A nézőszám emelkedése, a hangulat fokozódása jó hatással van a játékosokra is: nagyobb kedvvel és lendülettel játszanak, élvezik a mérkőzéseket, ami a gólok számában és a végső eredményben is megmutatkozik.

   A zsigárdi sport támogatóit ismerik a falu lakosai.

   Mindenekelőtt a községi önkormányzat segítségét kell kiemelnem. A sportpálya fenntartása, a focisták szállítása sok pénzébe kerül a falunak. Vannak, akik anyagiakkal, tehát pénzadományokkal támogatják szervezetünket: Kolozsi János, Trešnák Karol, Bende Sándor, Baranyay Zsolt, Vladimir Antal. Adójuk két százalékának odaítélésével is sokan segítenek, de azok támogatását is nagyon köszönjük, akik kétkezi munkával, vagy tárgyi adományokkal járulnak hozzá egy-egy esemény megrendezéséhez, vagy bizonyos munkálatok elvégzéséhez. Köszönjük Nyitra megye támogatását is.

   Ki kell emelnem a szervezet vezetőségének munkáját. Tagjai mindent megtesznek azért, hogy a tevékenységre szükséges anyagiak egy részét a magunk erejéből biztosítani tudjuk: A hagyományos kártyaverseny, a sportbál, a falunapi étel-ital sátor üzemeltetése, a gulyásfőzőverseny megrendezése,a bajnoki mérkőzések belépőjegyeiből származó pénz,- és a büfé bevételei mind a sporttevékenység folyamatosságát segítik. A vezetőség tagjai munkájukat már hosszú ideje végzik, becsülettel, odaadással. Aki abbahagyta, annak erre, sajnos, komoly oka volt.

   Mi a helyzet az utánpótlással, a fiatalokkal, az iskolások korosztályával?

   Sajnos, ezt a problémát még nem tudtuk megoldani, pedig ez a zsigárdi foci jövőjének záloga. Az azonos korú gyerekek száma kevés, és a foglalkozásokat vezető személyt sem találtuk még meg. A lehetőség adott, a megoldást keressük. Tehetséges gyerekeink most Pereden és Felsőszeliben fociznak.

   A mostani Falunapok eseményeivel-, illetve az őszi fociidénnyel kapcsolatosan mit tudhat meg az érdeklődő?

   A Falunapokon a már említett feladatainkat végezzük majd. Focistáink pedig bebizonyíthatják, hogy a sokkal jobb feltételekkel megáldott vágsellyei Betonárok csapatát is le lehet győzni, akik eddig veretlenül állnak a csoport élén. Tehát igazi rangadóra várjuk sportszerető lakosainkat és minden érdeklődőt 2018. június 17-én, 17.00 órakor, a zsigárdi sportpályára.

   A következő bajnoki évet ugyanilyen szellemben akarjuk kezdeni. Néhány új játékos szerződtetésével szeretnénk bővíteni a keretet, és ha szervezetünk anyagi helyzete, illetve a községi pénztár engedi, akkor a régi öltöző átalakításával, felújításával szeretnénk a sportolás lehetőségeit tovább bővíteni falunkban.

   Egy olyan évzáróról, illetve szezonzáróról is hallottunk, amelyet Önök rendszeresen megszerveznek.

   A bajnokság befejeztével focisták, vezetőségi tagok, támogatók, sportbarátok kapnak meghívást arra a rendezvényünkre, amelyet disznótoros ínyencségekkel, finom étkekkel és italokkal teszünk vonzóvá. A napot brigádmunkával tesszük hasznossá. Két éve például a pálya homokozását, tavaly a padok karbantartását végeztük el ekkor. A kellemeset a hasznossal egybekötve szeretnénk ebben az évben is ugyanígy mindenkinek megköszönni a támogatást, és tovább bővíteni falunk focit, sportot szerető közösségének táborát.

 

Fotó: Felső sor, balról: Kolozsi Márk, Bujkó Imre, Bobor Matej, Benes László, Kučera Filip, Benko Peter, Drinóczi Tamás, Pintér Gábor

Alsó sor, balról: Besztró Péter, Puškáš Juraj, Komrhel Róbert, Mónoši František, Ambrus Péter

Hiányzik: Tóth Ferenc, kapus

Edző – Mónoši František

 


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  3/16 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
+
+
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ