logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
+
+



 1/11 >>

Novemberi receptek (2017)

23.11.2017 16:04 | Szabó Éva

Kedves Főzőcskézők!

   El sem akarom hinni, hogy már csak két hónap van ebből az évből, s a mögöttünk lévő hónapokat szépen végig főzőcskéztünk. Igaz, kevés olvasó kapcsolódott be, de én bízom abban, hogy idővel merészebbek lesznek. E havi számunkban lakomákra illő receptekkel szeretnék kedveskedni. Olyan receptekkel, amelyeknek örül majd a család, ha összejön az asztalnál.

 

Csülök

Csülök   Ha van olyan étel, aminek mindig nagyon örül a családom, az a csülök. Természetesen füstölt csülökről beszélek. Igaz, mondják, nem egészséges, de szerintem mértékkel mindent lehet. Bevallom, én is nagyon szeretem, még a kövérjét is megeszem. Ha csak simán megfőzöm, akkor úgy magában tormával, mustárral esszük, illetve főzelékhez feltétként. A mostani receptem az híres-neves csülök, amely Pékné módra készül, de azért mégis más.

Hozzávalók: Egy szép nagy csülök. A főzővizébe egy hagyma, 3 gerezd fokhagyma, babérlevél, egészbors és kevés só. A páchoz: 2 kanál olaj, 2 kanál ketchup, 1 teáskanál pirospaprika, só, bors. Továbbá 1-1,5 kg burgonya, 4 fej vöröshagyma, pár gerezd fokhagyma, só, bors.

Elkészítése: Én úgy csinálom, hogy még előző nap megfőzöm a csülköt. A főzővizében hagyom kihűlni, majd kiveszem, szárazra törlöm. Természetesen a csontokat is eltávolítom. Annak mindig nagyon örül a Buksi kutyánk. Összekeverem a pácot, és ecsettel szépen kívül-belül bekenegetem a csülköt. Frissentartó fóliával letakarom, és be a hűtőbe. Másnap fogok egy nagy tepsit, gazdagon kizsírozom. Beleszórom a cikkekre vágott krumlit, a hagymát és a fokhagymát. Megsózom, borsozom, kevés pirospaprikát is teszek rá. Alufóliával lefedem és a sütőben puhára párolom. Ezekután eltávolítom az alufóliát és a krumpliba helyezem a négy nagyobb darabra vágott csülköt. Fontos, hogy a húst ne akkor kapjuk ki a hűtőből, hanem konyhameleg legyen. Nagyobb lángon ropogósra sütjük mindkettőt, a krumplit és a csülköt is. Van, aki ilyenkor sörrel kenegeti a húst, én nem szoktam. Így is nagyon finom. Tepsiben szoktam az asztalra tenni, hadd csodálja mindenki.

 

Éva pecsenye

Éva pecsenye   Ezt az ételt én találtam, illetve kísérleteztem ki. A története annyi, hogy néha lelkiismeret furdalásom van, mert egészségtelenül étkezem-étkezünk.  Ugye nyáron ott volt a sok finom, friss zöldség, de azért a húst is kívántuk. Az „egy legyet két csapásra” elv alapján megszületett ez az isteni finom étel, amelyet elneveztem Éva pecsenyének. Mivel zsíradék nélkül készül, egészséges, és a hozzá kínált zöldség pedig mennyei. Az a jó ebben a receptben, hogy egy nappal korábban is el lehet készíteni, sőt akkor az igazi, amikor összeérnek az ízek.

Hozzávalók: 1-1,2 kg, tehát egy szép, formás disznócomb (dió), só, egy csomag sült húsra való fűszerkeverék, olaj. A körethez különféle zöldségek. Én sárgarépát, cukkinit, hagymát, fokhagymát, petrezselyemzöldet és zöldpaprikát használtam. Szerintem bármilyen zöldség, amit szeretünk, felhasználható. Hozzá kicsi méz, só és bors.

Elkészítése: A húst megsóztam, gazdagon megszórtam a készen vásárolt fűszerkeverékkel.  Egy lábasban olajat forrósítottam és magas hőfokon körbe pirítottam a húsdarabot, a két végét is. Ezzel a gyors sütéssel lezártam a húst, így szaftos, ízes, maradt.  Két réteg alufóliába csomagoltam úgy, hogy a másik lap alufólia befedje az első réteg széleit. Tulajdonképpen légmentesen lezártam. Amikor kihűlt, betettem a hűtőbe. Másnap, párolás előtt egy órával kivettem, egy kis tepsibe raktam és alacsony hőmérsékleten (150 fokon) 2,5-3 órán keresztül sütöttem.

   A zöldség köretet úgy készítetem, hogy a zöldségeket forró sós vízben ressre főztem. Kivéve a paprikát. Lecsepegtettem, majd wokban pici olajon megsütöttem. Ekkor került bele a paprika is. Amikor kicsit megpirultak a zöldségek, rácsorgattam egy kiskanál mézet, adtam hozzá két evőkanálnyi ketchupot és ugyanennyi vizet. Sóztam, borsoztam és megszórtam a petrezselyem zöldjével.

   A húsról eltávolítjuk az alufóliát és jó éles késsel a vajpuha, szaftos húst szeletekre vágjuk, zöldségkörettel tálaljuk. Ehetjük rizzsel, krumlival vagy kenyérrel is, hidegen vagy melegen, mindig nagyon finom lesz.

 

Lucskos káposzta

Lucskos káposzta   Életem első lucskos káposztáját idén főztem, szeptemberben, kis barátném, Annamária szülinapjára, aki mesélte, hogy erdélyi tartózkodása idején kóstolta ezt a csodás káposztás ételt, és nagyon ízlett neki.  A borsikafű (ahogy nálunk mondják) a fűszere, hivatalos nevén  csombor, szlovákul saturejka. Nagyon jellegzetes, de kellemes íze van, és tőle olyan finom, zamatos és egyedi a lucskos káposzta. Meg a nagy, cikkekre vágott káposztától. Több receptet is áttanulmányoztam, végül kidolgoztam a saját lucskos káposzta receptemet.

Hozzávalók: Egy fej friss káposzta, vöröshagyma, 70 dkg füstölthús, 1 kg lapocka, 1 doboz tejföl, pici ecet, kapor, só, pirospaprika, kömény és egy csokor borsikafű-csombor, 2 kanál liszt.

Elkészítése: Először is külön edényben főzni kezdjük a füstölt húst. Egy másik nagy fazékban zsíron üvegesre pirítjuk a hagymát. Megszórjuk pirospaprikával és rádobjuk a kockákra vágott lapockát. Megsózzuk, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.  Kis lángon, lefedve, néha-néha megkeverve puhára főzzük. Ezalatt a megtisztított káposztát éles késsel  félbe vágjuk, majd a feleket újra felébe, azután újra és újra. A lényeg az, hogy szép karcsú cikkeket kapjunk, amelyet a  torzsa fog össze. Nem baj, ha pár levél szétesik, azokat is vágjuk szép nagy csíkokra. Amikor a hús már puha, belerakjuk a cikkekre vágott káposztát, a felkockázott füstölt húst, a csokorba kökött csombort, köményt, és felöntjük a füstölthús levével. Lefedjük és óvatosan rázogatva addig főzzük, amíg a káposzta megpuhul. Keverni vadul nem szabad, mert különben szétesnek a káposzta cikkek.  Kóstoljuk meg elég sós-e az étel, majd adunk hozzá egy-két kanál ecetet is. A lisztet simára keverjük a tejföllel és besűrítjük vele az ételt. Felforraljuk és kész a lucskos káposzta. A csombor-csokrot eltávolítjuk, az ételt megszórjuk kaporral. Aki nem szereti, kihagyhatja. Nagyon tartalmas egytálétel, jó sok van belőle. Én 7 literes fazékban főztem, tele is lett, de szerencsére gyorsan ki is ürült, mert nagyon kapós volt. Kell ennél jobb érzés a szakácsnőnek?

 


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
 1/11 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
+
+
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ