logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  103/498 >>

Világbajnoki keresztelő Zsigárdon

26.6.2022 08:32 | Takács Zoltán

   A Fehér Fűz polgári társulás április 28-án jótékonysági horgászversennyel egybekötött ünnepséget szervezett az általa revitalizált Fehér Harcsa tavon horgászni szerető világbajnok sportolók részvételével.

  Takács Zoltán üdvözlő beszédét követően N.t. Mgr. Tanító Péter PhD. református lelkész kérte a Jóisten áldását a tóra és a horgászokra. A horgászhelyek kisorsolása után megkezdődött a verseny, amelybe Cseh László 112-szeres országos bajnok, olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszó volt a legeredményesebb. A második helyen Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó végzett. A bronzérem MUDr. Mészáros György sokszoros világ-, Európa- és országos bajnok sporthorgász nyakába került.

   Minden résztvevő egy-egy személyes tárgyat is hozott magával, amelyeket licitre bocsátottunk. A befolyt összeget a Kaszás Attila Tájház renoválására ajánlottuk fel. Ezúton köszönjük azon bajnokok felajánlásait is, akik most nem tudtak eljönni hozzánk, de jótékonysági árverésünkre küldtek relikviákat. Név szerint: Erdei Madár Zsolt világbajnok ökölvívónak, Szécsi Pál háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázónak, Gyulay Zsoltnak, a MOB elnökének és Fábián Lászlónak, a MOB főtitkárának. Köszönet illeti Vajda Krisztiánt a szervezésben nyújtott segítségért.

   A verseny kiértékelése után az élőlegenda és a horgászat nagykövete, a nemzet Cseh Lacija, egy üveg pezsgő feláldozásával Fehér Harcsa névre keresztelte az újjáélesztett tavat. A nap zárásaként megkoszorúztuk Kaszás Attila a tájház falán található emléktábláját.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  103/498 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat