logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  25/484 >>

Te csillag, Te a népek hajnalcsillaga!

3.5.2023 12:21 | Marafkó Mónika

   Ünnepeltünk és emlékeztünk március 15-én Vízkeleten - az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján. Emlékeztünk a márciusi ifjakra, akik Petőfi irányításával, az ő szavait idézve: „nem akarja a haza kopott bocskorát örökké foltozni, hogy legyen folt hátán folt, hanem tetőtől talpig új ruhába akarja öltöztetni.”

   Az ünnepi emlékműsornak a helyi művelődési ház adott helyet, a nagytermet megtöltő közönséget Bodri Eleonóra köszöntötte. Az emlékműsort megnyitó, piros-fehér-zöld színben tündöklő óvodások kedves éneke és tánca, majd a helyi magyar alapiskola kisdiákjainak zenés-táncos-irodalmi előadása számtalan megható pillanatban részesítette az ünneplő közösséget. A gyermekek műsorukkal megjelenítették a színpadon a forradalmi hangulatot és örömet egyaránt. Az egybegyűlteket Kubík Roland, polgármester is köszöntötte.

   Az ünnepi műsor fényét emelte Tóth Barbara tanuló és Kiss Papp Tímea szavalata, valamint a Csemadok mellett működő Harmónia női éneklőcsoport fellépése, melyben Bognár Sándor kíséretével Petőfi egyik legszebb, a Távolból - című megzenésített versét adta elő, majd a közönséggel együtt Kossuth-dalokat énekeltek. 

   Az ünnepi műsor után a művelődési ház előtti kopjafánál folytatódott a megemlékezés, ahol a magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt koszorúzással, gyertyagyújtással és főhajtással rótták le kegyeletüket Kubík Roland polgármester és a helyi önkormányzat képviselői, a Csemadok Galántai Területi Választmánya és a Szövetség képviseletében Zupko Tamás, a Csemadok Vízkeleti Alapszervezete, a helyi óvoda és magyar alapiskola közössége az intézmények vezetőivel, valamint az Egyháztanács képviselői vízkeleti fiatalok társaságában.

   Az ünnepi megemlékezés 200 éves nemzeti imádságunk, a Himnusz közös eléneklésével zárult.

Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  25/484 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat