<<  264/512 >>

Táboroztunk! Negyed

15.9.2019 11:09 | Rosta Adrienn

http://www.terrahirujsag.sk/

   A negyedi Pongrácz Ágoston Alapiskola tanulói a nyári szünet első hetét az iskola által szervezett Izgő-mozgó táborban tölthették. Az ötnapos táborra, melynek középpontjában a mozgás, kalandok és a közösségépítés állt, 28 tanuló jelentkezett. Olyan programokat igyekeztünk összeállítani tanulóink számára, melyek segítségével megtanultak csapatban dolgozni, új tudásra, készségekre tettek szert és élményekkel is gazdagodtak.

   A tábor első napján különböző ügyességi játékokon vettek részt a gyerekek. Volt tekézés, távolba dobás, labdavezetés, vízhordás, várdobálás, sok-sok nevetés és hatalmas csaták az első hely megszerzéséért. A versenyzős délelőtt után a délutánt a Vág folyó partján strandolással töltöttük.

   A második és harmadik nap a mozgásról és a helyi természeti és kulturális kincsek felfedezéséről szólt. Kedden tíz kilométert bicikliztünk, megnéztük a falu határában lévő nagy kanálist, szerdán pedig ellátogattunk a deáki katolikus templomba, majd átsétáltunk a peredi Mustang Ranchra, ahol lovagoltunk, utána pedig fagyiztunk. Mindkét napot a kedvenc játékunkkal, számháborúzással zártuk.

   Csütörtökön délelőtt kincset kerestünk, majd levendulás kekszet sütöttünk és elkészítettük a „szeretet lekvárunkat”. A délutáni zumbával elégetett kalóriákat a tábortűznél megsütött szalonnával és kolbásszal pótoltuk. Teli hassal Molnár Iván bolygókról szóló lebilincselő előadását hallgattuk meg, utána pedig távcsővel megfigyeltük a Jupitert és a Szaturnuszt. A fárasztó nap után nem okozott gondot az elalvás, még úgy sem, hogy nem a kényelmes ágyunkban aludtunk el, hanem iskolánk folyosóján vertünk tábort.

   A tábor utolsó napját hatalmas párnacsatával kezdtük, a hét kiértékelése, a díjak átadása után pedig mindenki sok új és kellemes élményekkel telve tért haza.

   Összegzésként elmondható, hogy a változatos programok, az önfeledt szórakozás, a kötetlen beszélgetések biztosították a kellemes kikapcsolódást a gyerekek számára. A programok során mindvégig a jókedv, a vidámság volt jellemző. Tanulóink elmondása alapján mindenki nagyon jól érezte magát, új barátságok is kötődtek. Jövőre újra táborozunk!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  264/512 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom