<<  393/572 >>

Pázmány Napok 2018, Vágsellye

17.11.2018 15:31 | -ik-

http://www.terrahirujsag.sk/

   A Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda 2013-tól rendszeresen megrendezi a Pázmány Péter Napokat. Ezen rendezvénysorozattal emlékezünk meg iskolánk névadójáról, Pázmány Péterről. Idén októberben is érdekes rendezvényeket szerveztünk tanulóink számára. A program során sor került Vágsellye és környéke c. pályamunka  és a  Vágsellyei Járási Levéltár kiállításának megtekintésére, a Kuttyomfitty Társulat Eltáncolt cipellők előadására. Tanulóink nevelőkoncerten vettek részt, Pázmány Péter életével kapcsolatos műveltségi vetélkedőben mérték össze tudásukat, valamint vidáman fagyiztak a közeli cukrászdában.

   A  hagyományos Pázmány Péter Napok egyik programja mindig egy tanulmányi kirándulás Pázmány Péter nyomában. Jártunk már Pozsonyban a Szent Márton-dómban, ahol nyugszik, Nagyszombatban az egyetemen, Bécsben a Pazmaneumban, s idén Esztergomban.

   Idegenvezetőnk Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár volt, aki Budapestről érkezett, hogy vezessen bennünket. Esztergomban érettségizett, s azóta szereti, ismeri és kutatja a város kulturális és történelmi nevezetességeit. A Vármúzeum faliképeinek kutatásában is évek óta részt vesz.

   Érdeklődéssel hallgattuk a Bazilika történetét, amely  1822 – 1869 között épült klasszicista stílusban. Ez Magyarország legnagyobb temploma, a magyarországi katolikus egyház főszékesegyháza.

   Felejthetetlen élmény volt látni Pázmány Péter majdnem kétszeres életnagyságú szobrát, amely  carrarai fehér márványból készült, alkotója Pietro della Vedova volt.

   Az alkotást Simor János érsek rendelte meg a szobrásztól, azt remélve, hogy Pázmányt pozsonyi nyughelyéről Esztergomba hozatva, itt állítanak majd neki síremléket. Pázmány sírját azonban csak 2010-ben találták meg a pozsonyi Szent Márton-dóm szentélye alatt.
    Megkoszorúztuk a bazilika előtt álló, Magyarok Nagyasszonya szobrát. A Magyarok Nagyasszonya Szűz Mária egyik elnevezése, mely kifejezi különleges kapcsolatát Magyarországgal.

   Megcsodáltuk Szent István megkoronázási szobrát, amely az esztergomi vár északi körbástyáján áll Melocco Miklós hatalmas, közel tizenkét méter magas alkotása. A mű Istvánt ábrázolja kétszeres életnagyságban, háttal a Dunának, amint szemből koronát helyez fejére a koronázó püspök.

   A Vármúzeum is elnyerte tanulóink tetszését, hiszen Magyarország egyik legjelentősebb középkori vára, amely jól tükrözi a középkor királyi és érseki gazdagságát. Jelentőségét emeli, hogy itt született és uralkodott Szent István király.

   Ellátogattunk az Ószemináriumba, a  Szent Adalbert központba, amely a  bazilika szomszédságában található. Az 1865-ben készült épület Esztergom legnagyobb középülete, eredetileg papnevelő intézet volt. Itt Dr. Török Csaba, teológiai professzor úr, egyetemi lelkész, köszöntött bennünket  és  előadását hallgathattuk meg Pázmány  életútjáról, melyet kiegészített még Pázmány Ágnes művészettörténész, a Váci Apor Vilmos főiskola tanára,  Pázmány Péter leszármazottja.

   A délután egy részét a párkányi Simon-Júda napi vásárban töltöttük, már csak azért is, mert  a párkányi csata 1683 évi győzelmének emlékét őrzi, amely október 28-án, Simon és Júda apostolok ünnepén volt. Ekkor szabadult fel Esztergom a török elnyomás alól, s a Bakócz kápolnában adtak hálát Istennek.

   A vásári forgatagban is nagyon jól éreztük magunkat, vásároltunk és szórakoztunk a „A lónak vélt menyasszony” című vásári komédián.

   Ezen kívül kipróbálhatták ügyességüket, sakkoztak, valamint képzőművészeti és fogalmazási pályázatot hirdettünk Régi mesterségek címmel. A pályamunkákból kiállítás készült, mely megtekinthető az iskola folyosóin.  A rendezvénysorozat a Magyar Kormány támogatásával valósul meg a Bethlen Gábor Alap forrásaiból „A magyar kultúráért és oktatásért” elnevezésű sikeres központi pályázat keretében.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  393/572 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom