<<  141/512 >>

Mesék világában, Zsigárd

21.11.2021 07:26 | Morovics Ibolya, felkészítő pedagógus

http://www.terrahirujsag.sk/

 … az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny zsigárdi regionális elődöntőjén

 

   Még tavasszal hirdették meg az idei, immár XI. Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Versenyt, melyre gondolom minden benevező iskola nagy lelkesedéssel és izgalommal készült, hiszen ez a verseny tavaly sajnos a világjárvány miatt elmaradt. Félelmünk nem volt alaptalan, mivel a regionális elődöntő időpontja a járványhelyzet miatt egyre tolódott, s nagyon aggódtunk, hogy végül megvalósul-e. Nagy örömünkre, végül 2021. október 12-én, a mi régiónkban a már szokott, barátságos helyszínen, Zsigárdon megrendezésre került a népmesemondó verseny országos elődöntője. Az érdeklődés a bizonytalan helyzet ellenére is nagy volt, és összesen 37 tanuló mérettette meg magát ezen a jó hangulatú mesedélelőttön.

   A verseny négy kategóriában zajlott, két helyszínen. A legkisebbek, az 1-3. évfolyamos, vagyis az I. kategóriás mesemondók, illetve a III. kategória részvevői /7-9. osztályosok/ a kultúrházban meséltek egymásnak, a felkészítőknek és természetesen a hozzáértő zsűrinek, melynek tagjai Sipos Anna, Szeleczki Mónika, Szénási Veronika voltak. A legnagyobb létszámú csapatot a II. kategóriás, 4-6. osztályos mesemondók alkották, ők 17-en voltak, ami a régiónkhoz mérten nagyon szép létszám. Ők a középiskolás mesemondókkal a Kulturális- és Tájékoztató Központban kaptak helyet. E két kategóriát nem kevésbé neves zsűri értékelte: Écsi Gyöngyi, Méhes Kata és Nagy Iván.

   Azt gondolom, hogy mi, felkészítők, akik évről évre részesei vagyunk ennek a versenynek, elmondhatjuk, hogy az előadások színvonala itt, Zsigárdon, a regionális fordulón is egyre nő. A mesemondók többségében humoros felvidéki vagy környékükről, falujukból származó mesékkel, történetekkel, ízes tájszólással, természetes mesemondással fakasztják mosolyra a közönséget, s népies öltözékükkel is igyekeznek a mesemondáshoz igazodni. A legmagasabb színvonalú előadásokat a III. kategóriában hallhattuk, a közönség szerint itt szinte mindenki aranysávot érdemelt volna, ami nem is csoda, hiszen köztük sok olyan mesemondót hallhattunk, aki már számos alkalommal szerepelt az országos fordulóban is. Egytől egyig elvarázsoltak minket.

   A verseny után a megérdemelt finom ebéd következett /köszönet érte/, majd a mesemondók kézműves foglalkozáson vehettek részt, a felkészítők számára pedig a zsűri szakmai megbeszélést tartott. Sok hasznos tanácsot kapott minden pedagógus a mesemondás fortélyaival kapcsolatban a hozzáértő zsűritagoktól, illetve minden versenyzőt egyénenként is értékeltek.

   Az ünnepélyes kiértékeléskor a mesemondók bronz-, ezüst-, illetve aranysávos besorolást kaptak. Az aranysávos minősítés egyúttal továbbjutást jelent az országos fordulóba. A III. kategória színvonalát bizonyítja, hogy a zsűri itt két kiemelt aranysávos minősítést is kiosztott, bronzsávos minősítést pedig senki sem kapott.

   Az eredményhirdetés felemelő percei után egy kis szomorúság töltött el bennünket, mert a szervezők közölték, hogy az országos forduló, amelyet mindig Rozsnyón rendeznek, és minden résztvevőnek mindig hatalmas élményt nyújtott, sajnos, a járványhelyzet miatt az online- térben valósul majd meg. A kis mesemondók is elszomorodtak, hiszen mesét mondani igazán, hitelesen, jókedvvel csak közönségnek lehet. Ám azt gondolom, annak is örülhettünk, hogy legalább a regionális fordulón ott lehettünk, s örömmel hallgathattuk a mesélőket, akik igazi odaadással és élvezettel meséltek nekünk.

   Régiónk mesemondóinak még egyszer gratulálunk, s az országos forduló résztvevőinek sok sikert kívánunk!

 

EREDMÉNYEK

I. kategória

ARANYSÁV

1. Benedek Máté, Vezekény

2. Molnár Anna Laura, Deáki

 

EZÜSTSÁV

1. Gyerák Áron, Vezekény

2. Mácsodi Vivien, Vezekény

3. Dudás Eszter, Vezekény

4. Kovács Vanesa, Vezekény

5. Szeles Kornélia Zsuzsanna, Zsigárd

 

BRONZSÁV

1. Valaskó Dávid, Vezekény

2. Pint Zoé, Nádszeg

3. Szabó Luca, Nádszeg

 

II. kategória

ARANYSÁV

1. Nagy Olivér, Felsőszeli

2. Bugár Zsombor, Nádszeg

3. Václav Sarolta, Deáki

4. Menyhárt Zsolt, Nádszeg

5. Losonszky Antónia, Hidaskürt

 

EZÜSTSÁV

1. Néma Noel, Felsőszeli

2. Bende Zara Amina, Deáki

3. Nagy Annabella, Negyed

 

BRONZSÁV

1. Dobos Lili, Nádszeg

2. Hegedűs Lilien, Nádszeg

3. Kment Zoe, Deáki

4. Aemmer Damien, Hidaskürt

5. Matenkovič Dávid, Nagyfödémes

6. Árvay Nella, Zsigárd

7. Csémi Laura, Zsigárd

8. Kiss Rebeka, Zsigárd

9. Tóth Lara, Zsigárd

 

III.kategória

KIEMELET ARANYSÁV

1. Bitter Karolína, Negyed

2. Pleva András, Felsőszeli

 

ARANYSÁV

1. Molnár Lenke, Nádszeg

2. Presinszký Ágnes, Hidaskürt

3. Tamási Blanka, Nagymegyer

 

EZÜSTSÁV

1. Grežo Adrián, Nádszeg 

2. Néma Emese, Deáki

3. Šipoš Mária, Deáki

4. Mátyás Bálint, Nádszeg  

5. Szalóci András, Deáki

 

IV. kategória

ARANYSÁV

1. Molnár Máté, Dunaszerdahely, Szakközép

Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  141/512 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom