<<  24/512 >>

IV. Egyházmegyei Családi Nap a Komáromi Református Egyházmegyében – Deákin

2.11.2023 10:02 | Édes Ákos, lelkipásztor

http://www.terrahirujsag.sk/

   A reformáció 500. évfordulója alkalmából legelőször 2017-ben Komáromban, majd Negyeden és Ekelen került sor a Komáromi Református Egyházmegye Családi Napjára. 2023. szeptember 9-én a Deáki Református Egyházközség volt a 4. alkalommal megrendezett esemény házigazdája.

   A 2022 szeptemberének végén Ekelen tartott alkalom záró szavai közt ott szerepelt a deáki gyülekezet felajánlása is, mely szerint 2023-ban szeretettel hívják és várják az egyházmegyei közösséget Deákira.

   Ez évünk áprilisában aztán ténylegesen beindult e kiemelt jelentőségű alkalom szervezése, s a helyi önkormányzat vezetőségével jó kapcsolatot ápoló református gyülekezet a község kultúrházát és annak udvarát választotta az alkalom helyszínéül, s ami utólag még inkább bebizonyosodott, kiváló döntést hoztak a szervező házigazdák.

   Ahogy teltek a napok és a hetek, egyre több és több felajánlás érkezett az egyházmegye számos gyülekezetéből, úgy a programmal való részvételi szándék szempontjából, mind pedig a felajánlások tekintetében. Volt, aki egy-egy katlan étel elkészítését vállalta, s volt, aki egy értékes műsorral lépett fel, de volt olyan is, aki valamely kiadás anyagi terhét vállalta magára. Így augusztus közepére szinte 99%-ban össze is állt a program, amit a plakátokon és a különböző elektronikus felületeken is hirdettek a helyiek, valamint az egyházmegye valamennyi gyülekezetében.

   A helyi közösség szándéka kezdettől fogva az volt, hogy az alkalmat egy keresztyén fesztivál jelleggel ruházzák majd fel, ahol megfér mindaz, ami a Krisztusban hívőket összeköti, legyen az hit általi, nemzetiség- és nyelv általi, vagy akár a közös keresztyén kultúránkból kifolyólagos összeköttetés.

   Továbbá, hogy az ökumenizmus jegyében tartják majd ezt az alkalmat, így a felkért igehirdető a Magyarországi Evangélikus Egyház missziós lelkésze, Szeverényi János volt, aki a Kánaáni asszony hite alapján tett bizonyságot sokak épülésére. De jelen volt a Deáki Római Katolikus Plébániahivatal vezetője, Mons. Tóth László érseki helynök, kanonok is, aki előadásával gazdagította a hallgatóságot. Továbbá a hívek is felekezetre való tekintet nélkül érkeztek erre az áldott alkalomra, hogy együtt dicsőítsük az Urat.

   A helyi gyülekezet tagjai az egész rendezvény felvállalásában rendkívül kitettek magukért, s már a késő péntek délutáni óráktól szorgoskodtak, hogy idejében előkészítsenek mindent, ám ténylegesen szombaton reggel kellettek a szorgos kezek, hogy mire a főző csapatok megérkeznek, minden készen álljon. A kilenc katlanban olyan finomságok főttek, mint őzgulyás, kétféle pacalpörkölt, marha- és disznó gulyás, de volt körömpörkölt, s mindenki nagy örömére 4 nagy edény „negyedi töltött káposzta” is.

   Kiemelendő volt a külön sátor alatt lévő sütemények és sósak mennyisége és minősége is, amit nem csupán a helyi gyülekezet asszonyai, de a máshonnan ide érkezők is nagy szeretettel készítettek és hoztak, hogy a nap végére mind elfogyhasson.

   A gyülekezet fiataljai már a déli óráktól regisztrálták a Deákira érkezőket, akik a napokkal a kezdés előtt felállított óriássátor alatt foglalhattak helyet, szemben a nagyszínpaddal. A profi hangosítás pedig szintén készen állt, hogy a leghátsó sorokban is tisztán és érthetően lehessen hallani a fellépők, előadók hangját.

   A tényleges program kis csúszással délután 14:10-kor kezdődött el Baros Dániel, a gyülekezet szülöttének szavalatával, aki Márai Sándor Halotti beszéd című versét mondta el. Ezután a Komáromi Református Egyházmegye esperese, Nt. Dr. Szénási Szilárd szólította meg az összegyűlt sokaságot és a közösség lényegére és fontosságára hívta fel az egybegyűltek figyelmét, de Ing. Jakócs Krisztina, Deáki polgármesterasszonya és a helyi lelkész, Nt. Édes Ákos is köszöntötte röviden a híveket.

   Ezt követően a szervező gyülekezet Manna énekkara szolgált Renczés Emese karnagy vezetésével négy énekkel, amit az egyházmegye lelkészi zenekara - Süll Kinga egyházzenész, Tóth Krisztián, Nagy Zsolt, Lőrincz Gábor és Édes Gábor lelkipásztorok - által kísért ünnepi nyitóistentisztelet követett. Az alkalom kitűnő lehetőséget adott arra is, hogy az istentiszteleten mind a hat éneket az új énekeskönyvünkből énekeljük, amelyek szövegét a több száz példányban előre kinyomtatott -és a regisztrációnál kiosztott- programmal ellátott papíron mindenki megtalált.

   A záró ének után a finomabbnál finomabb, elkészült 9 katlannyi és mintegy 4 nagy edénynyi étel felé terelték a közösség figyelmét, akik örömmel tettek eleget a szakácsok által készített finomságok megkóstolásának. Főzött a csallóközaranyosi és ekeli, a vágfarkasdi és negyedi, a zsigárdi és sókszelőcei, a kamocsai és perbetei, valamint 2 katlannal a házigazda deáki gyülekezet is.

   Az előadások is folytatódtak, mégpedig párhuzamosan, hiszen míg a nagyszínpadon a negyedi férfikórus szolgált egyházmegyénk gondnoka, Csonthó Csaba vezetésével, addig du. 16:00 órai kezdettel megkezdődtek a kultúrházi előadások is. Elsőként a már említett Mons. Tóth László érseki helynök, kanonok „Maradj életben! –De milyen életben?” című előadására került sor, majd a Hegysúrról több ezer km-re elszármazott református misszionáriusnő, Kevezsda Szilvia „Küldetésben Malawiban” című beszámolójára, aki Dél-Afrikában, Malawiban egy árvaházban végzi szolgálatát.

   Az egyes programpontok közt számtalan riportot és fotót készített a MA7.sk szerkesztőnője, Szomolai Andrea is, aki a sajtó és média képviseletében jelent meg alkalmunkon.

   A nagyszínpad további szolgálattévői közt szerepelt Nt. Dr. Czinke Zsolt, az Egyházmegye főjegyzője is, aki a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház elmúlt 100 évéről szóló és a kultúrház előterében felállított rollap-kiállítást mutatta be. A bátorkeszi gyülekezet két programmal is jelentkezett. Nt. Dr. Czinke Tímea lelkipásztor vezetésével előbb a gyülekezet gyermek színjátszócsoportja Izsák és Rebeka, Jákob és Ézsau történetét adták elő, majd a gyermekkórusuk szolgált énekekkel.

   A sókszelőcei Petrécs Gréta a mindenki által jól ismert „Hallelujah”-t énekelte Szemerédi Bernadett feldolgozásában, majd egy nem mindennapi bábelőadásra került sor Écsi Gyöngyi és a hetényi Tábita bábcsoport előadásában. Második előadásukkal léptek még fel a negyediek, a férfiak után immáron egy női énekkarral, a Napsugárral.

   A programpontok vége felé közeledve volt még íjászbemutató is Kaszás Eszter, Jónás László, Fúto Róbert és Fúto László íjászok közreműködésében, s a bemutatót követően bárki kipróbálhatta magyar népünk eme ősi fegyverét.

   Délután öt órai kezdettel, amikor már a kisbabák is ébren voltak, a kultúrház előtti nagy füves területen egy rendkívüli Ringatóra is sor került, mégpedig Süll Kingával, Dobai Eszterrel és  Rehák Erikával, valamint sok-sok kisbabával, gyermekkel és szüleikkel, nagyszüleikkel egyetemben. Az ének, a mosoly és a kacagás természetes velejárója volt az együttlétnek.

   Mindezek mellett az egész nap folyamán volt még kézműves foglalkozás és arcfestés a kamocsai gyülekezet szervezésében, ingyenes vércukorszint- és vérnyomás mérés a komáromi Timoteus nonprofit szervezet felajánlásából, keresztyén könyvvásár a Kálvin Kiadó szervezésében, gyermekeknek ugrálóvár és kosaras fakörhinta, valamint egy rendkívül érdekes felhozatal népi játékokból a győri Matraiwood Logicarium képviseletében. De kóstolhattak az egyházmegyei napra ellátogatók finom perbetei borokat és borlekvárokat is a Kecskés pincészet felajánlásából, valamint ízletes pálinkákat a nagykeszi Fitos András nádszegi pálinkafőzdéjéből.

   A zárókoncert előtt még a Deáki Református Egyházközség egyik gondnoka, Ing. Baros Róbert ünnepi beszéde hangzott el, aki keresztyén értékeinkre, hitünkhöz és magyarságtudatunkhoz való ragaszkodásra hívta fel mindenki figyelmét.

   Ezt követően még a helyi lelkészek és gondnokok részéről a köszönetnyilvánítás sem maradt el, úgy a megjelent esperes és egyházmegyei gondnok, a lelkipásztorok, mind pedig a meghívott vendégek, a helyi polgármesterasszony, Nyitra-megyei képviselők felé, de az egyéni, vagy a csoportokat vezetők felé is. Mindenki egy-egy ajándéktáskával, csokorral gazdagodott.

   Nt. Dr. Szénási Szilárd záró szavai előtt a helyi közösség lelkésze, Nt. Édes Ákos még felkérte egy ünnepi beszédre Ft. Fazekas Lászlót is, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház emeritus püspökét, aki örömmel és boldogan tett eleget eme felkérésnek, és beszédében bátorította és buzdította az egyházmegyei közösséget.

   Zárásul pedig mindenkit megörvendeztetett az ógyallai VeszTa Retro Duo református együttes, akik nem csupán énekeskönyvi énekeket, de mindenki által jól ismert slágereket is elhoztak a repertoárjukban.

   Az egész alkalom konferálását a deáki gyülekezet tagja, -aki a helyi Manna énekkarban is énekel- Danič Anita vállalta és végezte el.

   A helyi gyülekezet tagjai még a késő este folyamán elkezdték az utómunkálatokat, majd vasárnap a délutáni órákban tértek vissza ismét a kultúrház udvarára, egyben hálával és örömmel nyugtázva a Komáromi Református Egyházmegye IV. Családi Napját, hiszen az Egyházmegyei Családi Napon regisztráltak száma több, mint 550 volt.

   A szervező- és házigazda gyülekezet tagjai mindenekelőtt a MINDENHATÓ ÚRISTENNEK mondanak köszönetet, AKI megengedte ezt a csodás napot, s AKIÉ legyen a dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás mindenkor! –Ugyanakkor hálás az egész egyházmegyei közösség is, hogy együtt lehettek, név szerint is -mint keresztyének- felvállalva hitüket, együvé tartozásukat, s megmutatkozhattak, mint hit általi Testvérek, mint „élő kövek”, Isten választott nemzetsége e világban.

   Köszönet illeti a sok segítőt, felajánlót, hiszen az alkalmat rengetegen segítették, támogatták, úgy vállalkozók, különböző szervezetek, mint egyéni felajánlók egyaránt.

   Az alkalom kiemelt támogatói voltak: Bethlen Gábor Alap, Miniszterelnökség - Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság, Szlov. Ref. Ker. Egyh. KKK - Kulturális és Közművelődési Központ, Komáromi Református Egyházmegye, Nyitra Megyei Önkormányzat – Nitriansky Samosprávny Kraj, Deáki Község Önkormányzata –Ing. Jakócs Krisztina polgármesterasszony, Ifj. Bertók Jenő, Kovács Szilveszter és Pleva Tamás, valamint Végh Rudolf – Tent vállalkozók.

 

„MERT A TEREMTETT VILÁG SÓVÁROGVA VÁRJA ISTEN FIAINAK MEGJELENÉSÉT.“

Róma 8:19

SOLI DEO GLORIA – EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  24/512 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom