logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  363/405 >>

„Csillagoknak teremtője” országos népdalverseny

16.6.2017 12:23 | Mészáros Magdolna

   2017. május 12-én a "Csillagoknak teremtője..." országos népdalverseny XII. alkalommal zajlott Felsőszeliben, a Széchenyi István Alapiskola épületében.

   Olyan időszakban került sor erre a szép rendezvényre, mikor a magyar művelődés, a zenei élet Kodály-évet jegyez, vagyis a modern magyar zene egyik kimagasló úttörőjére emlékezik.

   A bejelentkezés után a kis dalosok készülődtek, beénekeltek, majd László Ildikó, iskolánk igazgatónője üdvözölte a jelenlevőket. Nyitóbeszédében kiemelte, hogy a kerek évforduló nemcsak az emlékezésre való, hanem arra is, hogy tettekkel bizonyítsuk: Kodály elképzelései, tervei a mai korban is követhetők, megvalósíthatók.

   A versenyt iskolánk Csalogány éneklőcsoportja – vezetőik Lénárt Krisztina és Mészáros Magdolna – nyitotta meg egy mátyusföldi népdalcsokorral. Majd a címadó dal közös éneklése következett.

   A tehetséges szólistáknak három korosztályban nyílt alkalmuk bemutatni a szép éneklést, a magyar népdalok kifejező és hiteles tolmácsolását. A versenyzőket két szakmai zsűri értékelte. A népdalok válogatása, a helyes intonáció, a ritmus és a viselet is fontos tényező volt az értékeléskor. A délelőtt folyamán 52 énekes állt ki a közönség elé, Pozsonytól Komáromig mintegy 14 település képviseltette magát.

   A zsűri tanácskozása alatt iskolánk Höcögők néptánccsoportja mutatkozott be Molnár Beáta vezetésével. A közönség legnagyobb örömére még tánctanításra is futotta az erejükből. A dalosok szívesen bekapcsolódtak a tánctanulásba. A jó idő a teraszra csalogatta ki a fiatalokat, akik a vidám muzsikára lelkesen ropták a táncot.

   Az ebéd után pedig a zsűri vette át a szót. Écsi Gyöngyi az I. és a III. korosztály értékelését mondta el, Korpás Éva pedig a II. korosztály teljesítményéről szólt. Mindketten megegyeztek abban, hogy a dalválasztáskor jobb, ha nem az iskolai tankönyvekből, hanem a felhíváshoz csatolt zenei gyűjtésekből, kiadványokból merítenek a felkészítők. A népdal eredetileg a torokból képzett hangon szólt, tehát a mai előadóknak is erre kellene törekedniük. Továbbá a kotta előjegyzését is követnie kell a tolmácsoláskor. A sok hasznos tanács után került sor a helyezések ismertetésére. A mellékelt táblázat is mutatja, hogy volt mit csinálnia a zsűrinek. Az idén először adtak ki oklevelet felkészítőnek, a körültekintő és különleges dalválasztásért.

   Az oklevelek és ajándékok kiosztása után ismét elénekeltük a "Csillagoknak teremtője..." kezdetű népdalt, majd iskolánk igazgatónője köszönetet mondott a felkészítőknek és a verseny lebonyolításában segédkező szülőknek, tanulóknak. Végül háláját fejezte ki az egész rendezvény anyagi hátterét biztosító szervezeteknek is, vagyis a helyi Szülői Tanácsnak, az alapiskolának, a Csemadok Felsőszeli Alapszervezetének, az SZMPSZ Galánta-Vágsellyei Területi Választmányának és nem utolsó sorban a vágkirályfai PRO-HAND műhely vezetőinek.


Eredmények:

Az első kategória győztesei Gál Vanessa /Nagymácséd/ és Horváth Krisztián /Felsőszeli/versenyzők lettek. A hiteles viseletért a pozsonyi Milics Alex Benjamint díjazták.

A második kategória első helyén a komáromi Janovszky Csenge és a nagymácsédi Morovics Lara végzett. A harmadik kategóriában Szabó Júlia /Naszvad/ és Uzsák Judit /Perbete/ bizonyultak a legjobbnak. A megjelenésért való dícséretet Lénárt Dóra kapta Felsőszeliből.

A különleges dalválasztásért járó különdíjjal Deme László ógyallai pedagógust jutalmazták.

Természetesen minden helyezettnek és minden résztvevőnek gratulálunk, köszönjük a pedagógusok és a zsűri munkáját!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  363/405 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat