<<  248/572 >>

Az aradi vértanúkra emlékeztünk, Vízkelet

20.11.2020 19:48 | Marafkó Mónika

http://www.terrahirujsag.sk/

„A múltra való emlékezés nem más, mint a jövő iránti elkötelezettség.”

 

   Vízkeleten 2020. október 11-én, vasárnap hálaadó szentmisén, majd a helyi kultúrház előtti kopjafánál ünnepi műsorral emlékeztünk a magyar nemzet gyásznapjára, október 6-ára.

   Templomunkban – a járványügyi helyzetre való tekintettel – énekszót mellőző, „csendes” imádsággal, de annál mélyebb, élő hittel fohászkodtunk a 171 évvel ezelőtt kötél- és golyó által kivégzett tizenhárom magyar honvédtiszt lelki üdvösségéért. Az oltár elé helyezett, magyar nemzeti színekkel körülölelt történelmi pillanatképek a kivégzésekről magukban is a „legnagyobb kegyelettel szolgáltatták a legszebb misét a mártírokért.”

   A szentmise után a múltidéző emlékezés a kultúrház előtt folytatódott. A szavalatokkal és harmonika-dallamokkal ünnepélyesebbé színesített emlékműsor kiemelten méltatta a magyar szabadságharc leverését követő kemény megtorlások több ezer áldozata közül Mátyusföld szülötteinek hősi tetteit és véráldozatát. Vízkelet Község Önkormányzata, a Csemadok Vízkeleti Alapszervezete, a Magyar Közösség Pártja és a helyi Egyháztanács képviselői a kopjafánál koszorúzással és főhajtással tisztelegtek a szabadságharc vértanúhalált halt hősei előtt, majd a kisdiákok - szüleik kíséretében – gyertyagyújtással emlékeztek minden  ismert és névtelen honvéd emberi nagyságára, a szent ügyért harcolók rendíthetetlen hitére és hűségére. Az ünnepi megemlékezés Damjanich János honvédtábornok utolsó imájának részletével és a magyarság összetartozását jelképező nemzeti himnuszunk közös eléneklésével zárult.

   Október 6-a emlékünnepe a gyásznak, dicsőségnek és hálának; az aradi vértanúk örök példaértékű nemes életútjának és cselekedeteinek, emberi tartásának és méltóságának életük utolsó pillanatáig, az utolsó szó jogáig. Kiss Ernő honvéd altábornagy utolsó szavai kivégzése előtt:

 

   „Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük, és a hazáé az életük!”

 

   Fohász és kérelem, töprengés és kétségek. Valóban… korunk magyar ifjúsága - a fokozódó nemzeti identitásválság és váltás következtében vajon mennyit képes, és mennyit kíván magába szívni magyar őseink-hőseink erényeinek hatalmasságából, mint a hazaszeretet, bátorság, alázat, szent kötelesség a haza s a gyökerek iránt?

   Szent kötelességed: a mindennapi élet küzdőterén vezetni gyermekedet és a másik embert úgy, hogy legyen hősiessége a becsület, a küzdelem, az álca nélküli emberi tisztaság és tisztesség!    


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  248/572 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom