Az idén november 11-én délelőtt 11. óra 11 perckor is megszólalt a nagyfödémesi római katolikus templom harangja, hogy emlékeztessen bennünket az 1. világháború befejezésének 106. évfordulójára. Ezen a napon az emlékezők piros pipacsot tűznek a kabátjukra, ami a háborús veteránokra való emlékezést szimbolizálja.
Az 1. világháború a „központi nagyhatalmak” kapitulációjával végződött. A háborút lezáró compiègne-i fegyverszüneti egyezményt 1918. november 11-én hajnali 5:00 órakor írták alá a franciaországi Compičgne közelében található erdőben álló vasúti kocsiban, és 11:00 órától lépett érvénybe.
Mivel ebben az évben emlékezünk az abban az időben „nagy háborúként” emlegetett világégés 110. évfordulójára is, a szervezők úgy döntöttek, hogy a megemlékezést még gazdagabbá teszik. S mivel napjainkban a „háború” szó egyre gyakrabban és intenzívebben hangzik el, a megemlékezésre meghívták az alapiskola felső tagozatos diákjait is. Számukra és minden emlékező számára Vajda Gabriella, történelem tanár ismertette az 1. világháború kitörésének okait, lefolyását és befejezésének körülményeit. Felhívta elsősorban a fiatalok figyelmét a háború borzalmaira. Hiszen a háború mindig emberéletek elvesztését, szenvedést, gazdasági összeomlást, a feketepiac fellendülését eredményezi. Tényleges győztese nincs. Egyedül a politikusok és a fegyver-gyártók profitálnak belőle.
Az emberéletek elvesztése Nagyfödémest is érintette mindkét világháború idején. Az első világháborúból 61 lakos nem tért vissza. A második világháborúban 73 nagyfödémesi vesztette életét. Nevük mementóként áll a temetőben találaható két emlékművön, ugyanúgy, mint az ott eltemetett 6 magyar katona neve is.
Az emlékünnepséget megtisztelte jelenlétével a szeredi honvédelmi egység 91. műszaki zászlóaljának két katonája, akik a két emlékműnél a megemlékezés során díszőrséget álltak.
Ebből az alkalomból a két emlékműnél koszorút és mécsest helyezett el a község polgármestere Gőgh Ferenc, alpolgármestere Száraz Pál, Lipták Krisztián, képviselő valamint Kiss László. Az emlékünnepséget megtisztelte jelenlétével Sebő László, római katolikus plébános is.
November 11. az értelmetlen vérontásra való emlékezés napja, az első világháború lezárulásának évfordulója és a történelem egyik kiemelkedő dátuma. Emlékünnepségünkkel mi is csatlakoztunk ahhoz a nagyszabású nemzetközi megemlékezéshez, melynek keretében a hazájukért harcoló hősökre emlékeztünk, kifejezve tiszteletünket a szlovák, magyar és a más nemzetek katonái iránt.
Menü |