logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  16/464 >>

A Magyar Kultúra Napján Budapesten, Felsőszeli

27.3.2023 10:45 | Jakubecz Márta, Morovics Ibolya

   A Magyar Kultúra Napján, január 22-én került sor Budapesten a Palóc Társaság esszéíró pályázatának eredményhirdetésére. 

   Ez a pályázat a Kárpát-medence diákjait ösztönözi arra, hogy fejtsék ki véleményüket magyarságuk fontosságáról, anyanyelvük szeretetéről, hagyományainkhoz való kötődésükről, illetve jegyezzék le régi családi történeteiket, mutassák be környezetük érdekes embereit.

   Felsőszeliben, a Széchenyi István Alapiskolában, mint már sok éven keresztül, idén is bekapcsolódtunk ebbe az érdekes, fontos pályázatba.  Az értékelő délutánra mind a hat benevezett tanulónk és felkészítőik, Jakubecz Márta és Morovics Ibolya is meghívást kaptak.

   Az eredményhirdetés az Aranytíz Kultúrház impozáns épületében került megrendezésre. Az ünnep a Himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd kultúrműsor következett. A verseny szervezői, Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke, illetve Kolczonay Katalin, nyelvész, a Palóc Társaság tiszteletbeli tagja, az értékelő bizottság elnöke köszöntötték a résztvevőket. Szóltak a pályázat sikerességéről és nemzetösszekovácsoló jelentőségéről. Elmondták azt is, hogy idén 98 pályaművet küldtek be a pályázók Magyarországról és a határontúli vidékekről. Munkánk színvonalát bizonyítja, hogy iskolánkból 6 tanulót is besoroltak az első, második illetve harmadik helyre.

   Az alapiskolások kategóriájában Nagy Olivért (7. oszt.) és Takács Richárdot (8. oszt.) az első helyezettek közt értékelték, Szaksz Patrik és Vanko Norbert Bence (hetedikesek) második díjat kaptak, Süll Kira és Süll Tília (hatodikosok) pedig a harmadik helyen végeztek.

   Iskolánk pedagógusát, Morovics Ibolyát felkérték, hogy mondjon véleményt a versenyről, így ő is szólt a jelenlévőkhöz. Többek között elmondta:

   „Véleményem és kollégáim meglátása szerint e pályázatot mindenképpen érdemes folytatni, mert nagyon fontos küldetése van. Úgy gondolom, hogy mikor olvassuk, hallgatjuk tanulóink gondolatait, eszmefuttatásait, amelyekre az egyes témák indították őket, megerősítést nyer bennünk, hogy igenis ez a pályázat hozzásegíti diákjainkat ahhoz, hogy még inkább tudatosítsák a nemzethez, családhoz, szülőföldhöz, magyarsághoz tartozásukat.

   Végül szeretném megköszönni Z. Urbán Aladárnak, Kolczonay Katalinnak, a Palóc Társaságnak és minden szervezőnek a tanulmányírói pályázat érdekében kifejtett sokéves munkát, további kitartást, sikert kívánok nekik. Csak remélni merem, hogy e nemes verseny a jövőben is folytatódik.”

   Utána az eredményhirdetés következett. Mivel a hetedikesek és nyolcadikosok sítúrára utaztak, Süll Kira és Tília vették át személyesen a díjakat. A többieket a felkészítők, Morovics Ibolya és Jakubecz Márta képviselték.

   Nagyon szép és felemelő rendezvényen vettünk részt, jó volt találkozni és beszélgetni a különböző régióból érkezett magyar diákokkal, kísérőikkel.

   Minden pályázónknak szívből gratulálunk!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  16/464 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat