Zene s a rock - Proton

   Hogy az együttes mikor alakult, azt homály fedi, valószínűleg valamikor a hetvenes években. A zenekar biztosan létezett, mert jómagam is játszottam benne valamikor a 80-as évek végén, vagy a 90-es évek elején. Tipikusan az a zenekar volt, amelynek a nevét nem igen tudta senki, néha még a tagok sem, csak annyi volt ismeretes, hogy ez vagy az a zenész játszott ebben a lagziban, vagy zenélt ebben vagy abban a restiben valahol a környéken.

   A lagzizós zenekarok hőskorában, amikor már a cigányzene nem volt elég, mert a fiataloknak más kellett, de a kétszemélyes “szamohrajka” zenekarokhoz nem volt meg a szintetizátoros technika, sok öt-hat tagú zenekar játszott a környéken. Ez valódi élőzene volt, dobossal, gitárokkal, orgonával, énekessel meg egy szaxafonnal vagy hegedűssel. Mindenféle nevük volt - általában Skála, Spectrum, Szivárvány vagy valamilyen csillagnak a neve. Így történhetett meg az az eset is, hogy a Szaturnusz elment lagzit játszani Födémesre, ott meg már javában áll a bál, amikor megjelenik a másik zenekar. Rakodna kifelé és hallja-látja, hogy valaki más vidáman zenél. A násznépnek nem tűnt föl semmi. A fene tudta, kit hívtak játszani, Szaturnusz vagy Uránusz, ki ismeri ki magát a csillagokban. A másik Födémesen meg nagy a baj, nincs zene a lakodalomban. Mire hajbakapnának a zenészek, tisztázódik a dolog. Pusztafödémes az nem Nagyfödémes. Az egyik banda kipakol itt, a másik banda bepakol, és újra kipakol amott.

   Szóval, ha valaki felvette az örömszülőktől az előleget, akkor el kellet menni a lagzit lejátszani mindenképen. Ennek nagy mestere volt a jóhangú énekes, Fóka Dusan, aki felvett egyazon napra két lagzira is előleget. Ilyenkor az éppen aktuális zenekara, mint a Proton, kettéhasadt. Az egyik feléhez is hívott beugrókat meg a másik feléhez is. El is ment énekelni, egy órát itt, egy órát ott. Csak közel legyen a két hely, hosszúk legyenek a szünetek, és a menyasszonytáncot tudja legalább az egyik zenekar nélküle is játszani. A legfontosabb persze ebben a gázsi. Kétfelől. A repertoárral nem igen volt probléma, mert kilencven százalékban mindenki ugyanazt játszotta, és egy jó szaxafonost vagy énekest elkísértek a gyakorlott zenészek.

   Voltak családi zenekarok is, ahol az apuka vezette zenekart meg a zenekar autóját. A zenekarban először négy zenész játszott, aztán az apuka hozta a testvérét, majd a fiát, a fiú meg a feleségét, és lassan a nyolctagú zenekar nem fért el a színpadon, de a fizetés kétharmada a családban maradt. Hogy ki mit tett hozzá szükségtelenül a produkcióhoz, az más kérdés. Az ilyen bandákból gyorsan kikoptak az idegenek.

   Ez az időszak is elmúlt, ma már elég egy kéttagú zenekar vagy egy jó diszkós lemezlovas, vagy akár még lagzi se kell. Az mondják minek a papír, együtt élni akkor is lehet. Ez a divat.