<<  419/517 >>

Zene s a rock - Polyfónia

22.12.2018 16:36 | eReS

http://www.terrahirujsag.sk/

   A kötelező katonai szolgálatból hazatért Cortio zenekar tagjai Daubner Ľudovít, Čepiga Eduard,Mikovics László, Vízváry Tibor, Gala Pista, Fáhn Péter újraszervezték a galántai  zenekart 1971-ben Polyfónia sextet néven. Marčeková Marika énekesnő jött a zenekarba majd később őt váltotta  Horváth Rozália. 1972-től Eduard Čepiga vezetésével már a  galántai Hotel Družba /mai City Hotel/  hivatalos zenekara lett a Polyfónia és itt játszottak minden hétvégén szolid tánczenét a szórakozni vágyó közönségnek. A zenekarhoz ebben az időben csatlakozott Gabo Šmída klarinétos. 

   Változásokra került sor  1975-ben amikor Ľudovít Daubner tanulmányai végett elhagyta a zenekart. Jöttek az új tagok Kostka József gitár, Vlado Kuzár basszusgitár   és Etien/Štefan Lakatos/ ének,gitár. Maradt a trombitás  Čepiga, Šmída és a doboknál Galo Pista. Nagyjából négy évig ilyen felállításban játszottak. 1979-ben a dobos Gál József /Mini/ lett majd egy évre rá  az öccse Gál Zoltán billentyűs is belépett.  Gál Zoltán  elsőként a környéken már szintetizátoron játszott ami nem kis dolog tekintettel a hangszer árára és hozzáférhetőségére. Ne feledjük: 1980-at írunk még szocialista hazánkban. Ebben az időben a basszusgitár már Štefan Gál  kezében van és a gitáros Peter Heriban. A hangzás  kicsit rockosabb lett  a repertoár is változott. Ezt kívanta  a multságok közönsége, erre volt igény.  Az egyik emlékezetes fellépés a  Treffel közös nagy buli a galántai focistadion pályáján volt 1981 nyarán. A Polyfónia   1996-ig jatszott különböző rendezvényeken és restikben. Utána néhányan a tagok közül  még játszottak különböző zenekarokban. Az utolsó Polyfónia nevű zenekar  2002 és 2006 között játszott Šmída,Heriban, Štefan Gál,Galo,Tibor Ondrejkovič tagokkal.         

 

   A fotó a Polyfónia legrockosabb hőskorából van. A fénykében balról jobbra: Etien,Gabo Šmída,Mini,Štefan Gál,Peter Heriban és Gál Zoltán.

 

   A rovatban továbbra is szeretnénk a régebbi  és mai  magyar mátyusföldi amatőr rockzenekarokat bemutatni,  a helyi zenei történésekről hírt adni. Szívesen látunk ehhez az olvasóktól anyagot,  fotókat, megjelent írásokat , korabeli plakátokat , történeteket, kedves dolgokra  és élményekre való visszaemlékezést. Leveleiket  a zenesarock@centrum.sk címre vagy a szerkesztőségbe kérjük.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  419/517 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom