Zene s a rock - A hangszer

   Ma a hazai amatőr rockzene  retro korszakának hívjuk a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveit. Aki akkoriban alapított zenekart, ezt még nem tudta. Futószalagon alakultak és szűntek meg rock-bandák a mi vidékünkön is.  Az zenekar alapításhoz mindig meg volt a szándék, de az álom a menő zenekarról sokszor szertefoszlott mikor a tettek mezejére léptek a fiatal rockerek.

   Az első akadály rögtön megoldhatatlan! Venni, vagy inkább a kor szellemében „szerezni” hangszereket. A próbahelységet meg lehetett oldani egy garázsban, nyári konyhában, pincében vagy a disznóölő sátorban. Zenélni tudnak, erről minden tag meg volt győződve, hisz a gitáros tudott már három akkordot és egy jó mikrofonba bekeverve az énekes hangja is tökéletes lesz. Csak bírják a szomszédok! Na, de vissza a hangszerekhez. A százötven koronás fagitár /ez volt a pozsonyi hangszerbolt legolcsóbb spanyolgitárja/ kapott egy hangszedőt és bekötötték a bútorszerű rádióba, a fúvószenekartól kikölcsönözték a nagydobot, kisdobot, a B90-es tekercses magnó mikrofonjával akár felvételt is lehettet csinálni, a zongora meg magában is elé hangos volt, leszámítva, hogy nehéz volt kicipelni a garázsba.

   A Treff zenekarral magam is megéltem ezeket a dolgokat. Nekünk szerencsénk volt, mert az alsószeli polgármester /Pleva László/ megértett bennünket, fiatalokat. Biztosított helyiséget és hangszereket is. Kezdetnek pont jó volt. Ahogy jött föl a zenekar, a tiszteletdíjunkat összedobtuk, vettünk erősítőt, hangfalakat, keverőpultot. A saját hangszerét mindenki maga próbálta beszerezni. Lett Ibanez gitár torzítóval, Tama dobok, Weston basszusgitár Marshal ládával. Az orgonával gond volt. A templomból ránk maradt régi mindig bedöglött, órákig kellett cinezgetni, míg minden hang megszólalt, de a buli végére még így is egy-két hang elhallgatott. A valamirevaló, kétsávos Vermona szinte beszerezhetetlen és drága volt. Húszezer korona akkoriban évi fizetése volt egy jól kereső szakmunkásnak.

   Megoldottam. Sírtam az anyámnak, hogy szálljon be. A fele már megvan, mondtam. Elővette a tartalékot, talán kölcsönt is vett fel. Szeretett. Utána elmentem az apámhoz, elváltak, külön éltünk. Elmondtam ugyanezt. Nem nagyon értette, soha nem hallott minket, más volt az ízlése, csak tudta, mit csinálok az iskola mellett. Ő is szeretett. Szuper! Sikerült kézalatt megvenni az áhított hangszert. Így aztán a megmaradt saját pénzemből vettem egy Shure SM85 – ös dinamikus mikrofont, ami akkor a csúcs volt. Apám ilyen mikrofont akkor fogott kezében, mikor a forradalom után a magyarságot buzdította a szavazásra egész Szlovákiában. A környéken híres lett a Treff, jól ment a bandának, minden befektetés megtérült.

   Ötödikes voltam már a főiskolán, mikor komolyan felmerült bennem az évismétlés gondolata. Kihagyok egy évet, később megyek katonának, játszok még a bandával, keresek egy szakajtó pénzt. Anyám kiborult. Ilyenkor mindig hívta az apámat. Csinálj valamit a gyerekkel, meg fog bukni! Ez volt az a pillanat, mikor apám eljött egy bulira, ahol játszottunk. Meghallgatott. Nem változott meg az ízlése. Lementem hozzá. Mondtam, örülök, hogy szereti ezt a zenét, de táncolni nem akart. Röviden rátért a lényegre. Elmondtam az érveimet. Erre megkérdezte, mennyit keresek ezzel egy év alatt. Mondom kb. két orgonára valót. Kifizeti nekem, ha nem bukom meg, és rendesen lediplomázom. Ez presztízs. Nem tudtam mit mondani. Az iskolát évismétlés nélkül befejeztem. Nem kértem a pénzt. Ő ennél sokkal többet adott. Ilyen volt.