<<  77/517 >>

ÜZENET

2.10.2023 21:24 | Mohňanský Csilla igazgató, Alapiskola, Buzita

http://www.terrahirujsag.sk/

Országos tanévnyitó - Szádalmás, 2023. szeptember 2.

   „Van három szavunk, amely meghatározza létezésünk teljességét. Az első az anyaöl, a második az anyaföld, a harmadik pedig az anyanyelv. Az első az életet adó, az életre nevelő, a második létezésünk, sorsunk, munkánk, sikereink és kudarcaink színtere, s majdani nyugvóhelyünk is. És ami e kettőt egybefogja – a harmadik – az az anyanyelv.“

   Gál Sándor író, költő gondolatai idéztem, aki a Komárom melletti Búcson született és Buzitán talált két évvel ezelőtt örök nyugvóhelyre. Idézete méltón kifejezi a szülőföld, az anyanyelv és az édesanya helyét és szerepét életünkben.  

 

Tisztelt jelenlévők, meghívott vendégek, szülők, diákok, pedagógusok!

   Szádalmás ma az a hely, ahonnan minden felvidéki magyar iskolába üzenünk. Hangos szóval és bátran hirdetjük, hogy 2023 szeptemberében pedagógusok, szülők és diákok közösen, keresztény értékrendben újra elindulunk az úton, amely a tudás megszerzéséhez vezet, - ismét együtt vágunk bele egy újabb kalandba, amely szűkebb és tágabb világunk értékeinek megismerését tűzi ki célul.

   Pedagógiai és intézményvezetői pályámon mindig a motiválás, a pozitív dolgok közvetítése vezérelt.

 

Ma is ezt szeretném tenni! Örömöt és reményt közvetíteni!

   Lehet-e nagyobb kincs annál, hogy 2023 szeptemberében is anyanyelvi iskolákban kezdhetjük a tanévet. Lehet-e nagyobb erény annál, hogy kíváncsi, érdeklődő diákok várnak bennünket az iskolapadokban, szakképzett pedagógusaink szeretettel fordulnak diákjaink felé és együttműködésre nyitott szülők várják kéréseinket, értékelésünket.

 

Tisztelt pedagógustársaim!

   A gyermek KINCS, egy csiszolatlan gyémánt, amely bekerülve az iskolába egyre fényesedhet, ha kellő szeretettel, odafigyeléssel, helyes értékek átadásával formáljuk. Egy- egy kis személyiség, akik csapatot alkotva, szeretet által csodákra képesek.

   Szeressük őket! Szeretetünk legyen döntés és viselkedés: Gyermekeinket ne szóval szeressük, hanem cselekedettel és igazsággal, megszabva közben a megfelelő határokat. Ha így teszünk, diákjaink szárnyalni fognak tudásban, tettekben, s tisztelettel viszonozzák odafigyelésünket.

   Ugyanezt a szeretetet és tiszteletet mutassuk és gyakoroljuk egymás iránt is! Legyünk igazi csapatjátékosok, legyünk kollégáink segítői, tanácsadói. Munkánk legyen példaértékű, életünk feddhetetlen, döntéseink igazságosak és következetesek!

 

Tisztelt szülők! Kedves édesanyák, édesapák!

   Gyermekeik számára a magyar iskolát választották. Példaértékű, hogy ragaszkodnak gyökereinkhez, drága anyanyelvünkhöz.  

   Legyenek az új iskolai év folyamán is gyermekeik támaszai. Álljanak mellettük, erősítsék, bátorítsák őket! Ne legyenek viszont azok, akik elvégzik gyermekeik munkáját! Ne vállalják át a feladatokat! A könnyű út nem az, amely végén babérokat arathatunk!

   Legyenek a pedagógusok társai a nevelésben, oktatásban, támogassák döntéseiket, segítsék a közös munkát!

Kedves kis elsősök, akik első tanévnyitó ünnepségeteket élitek meg bátortalanul, aggódva, édesanyátok tekintetét keresve… . Ne izguljatok, jó helyen vagytok! Nézzetek oldalra, ott van a tanító néni, a tanító bácsi, akik mosolyukkal bátorítanak Titeket. Ott lesznek, amikor elbizonytalanodtok, amikor sikeresek lesztek, amikor valaki megbánt Titeket, vagy amikor éppen boldogok lesztek.

 

Kedves idősebb diákok, alsósok, felsősök, közép- és főiskolások!

   Jó hírt mondok! Indul az újabb kaland, ne maradjatok le, legyetek ott minden nap, élvezzétek minden percét!  Ne legyen számotokra teher a tanulás, de egy lehetőség, amely a bölcsesség felé vezet.

   Ki ne ismerné a bölcs Salamon király történetét, aki ezekkel a szavakkal szólt az Úrhoz: Én pedig ‘kicsiny gyermek’ vagyok, nem tudok igazán elkezdeni, sem befejezni egy dolgot... Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudjon ítélkezni és választást tenni a jó és gonosz között. És tetszett e beszéd az Úrnak, és adott bölcsességet Salamonnak, és igen nagy értelmet és mély szívet. Így Salamon uralkodása a béke, a jólét időszaka volt.

   Salamon példája azt mutatja, hogy a jó és bölcs döntések, a tudás az, amely mindent előrevisz. Akinek tarsolyában ott a megfelelő tudás, ott van a megfelelő értékrend, az kész arra, hogy élete Istennek tetsző legyen, hogy szülei, pedagógusai büszkék legyenek rá! Ezen dolgozzunk közösen a 2023/24-es iskolai évben!

 

Tisztelt jelenlévők!

   Egy új tanév mindig sok új lehetőséget rejt. S hogy milyen lesz főleg rajtunk, résztvevőkön áll.

   GYERMEK, SZÜLŐ, PEDAGÓGUS, ISKOLAI ALKALMAZOTT, GONDOSKODÓ FENNTARTÓ és megfelelő HOZZÁÁLLÁS szükséges ahhoz, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle!

   Köszönöm, hogy meghallgattak, köszönöm, hogy meghallgattatok!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  77/517 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom