<<  280/497 >>

Szeretet a horizonton

16.12.2020 14:39 | Jakubecz Márta

http://www.terrahirujsag.sk/

   Az idei adventben is kiálltunk őrhelyeinkre, hogy onnan kémleljük a látóhatárt. Jön-e végre az áhított Vendég? Elhozza-e Mária karjában értékes kis „csomagját”, kinek láttára összemosódik az Ég a földdel? Avagy csak egy röpke látomásként jelenik majd meg előttünk a Kisded? Még inkább a kegyelem másodperctöredékében, mikor az örömhírtől ujjong fel a lélek?

   Lelkünk zugaiból megint úgy kellett kioltani a sok álfényt, hogy az így előkészített várakozó sötétségben áldott elcsendesedést teremtsünk, majd befogadhassuk a valódi Fényt. A világjárvány idejét élve ráadásul hozzánk társult a belső szorongás, a szeretteinket féltő aggodalom, emellett a mindennapjainkban új szabályok léptek érvénybe. Szeretetünk paradox módon most akkor igazi, ha minél nagyobb fizikai távolságot tartunk egymás közt, így védelmezve a magunk és embertársunk egészségét.

   Adventben a valódi értékekre vágyódó reménységgel és a régi életünket visszasírva figyeltük a horizontot, s míg e lelki rendteremtéssel voltunk elfoglalva, az Úr már adventben szembejött velünk.

   Talán éppen abban az elkínzott családanyában, aki elárusítónőként több vasárnapon át a pult mögött állt, és közben az otthon hagyott kisgyermekeire gondolt, akik nélküle gyújtják meg édesapjukkal az adventi koszorún a soron következő gyertyát. Szembejött velünk az Úr abban az emberben, aki e válságos időben elveszítve állását meddő kétségbeesését legyőzve a munkaügyi hivatalba sietett, mert elhatározta, hogy bármilyen munkát elfogad a családja megélhetése érdekében. Nincs az a nehézség és megaláztatás, amit a gyermekeiért le nem küzdene, s el ne szenvedne! Ott volt Isten a postás lelke mélyén, aki fogvacogva hordta szét a karácsonyi képeslapokat, örülve, hogy még ilyesfajta postai küldemény is akad, és hogy az emberek nem csupán egy semmitmondó sms-ben vagy a közösségi hálón keresztül kívánnak egymásnak boldog ünnepeket.

   Emberek jönnek felénk – idegenek és ismerősök. Szeretteink és teljesen ismeretlenek. A jóság után kiált a lelkük. Horizontális emberi kapcsolatainkban születik meg a Szeretet. Függvényükben bontakozik ki az egymásra való odafigyelés, a gondoskodás, a gyengédség, a figyelmesség: a mindennapi cselekvő hit.

   Noha valami rendkívülire, valami sejtelmes vagy misztikus élményre vágyunk, egyre csak jönnek és jönnek felénk azok az emberek, akikkel életutunk során dolgunk akad. Baráti, rokoni, munkatársi és egyéb kapcsolataink szövevényében sokféle emberrel találkozunk. Nem egyszer esünk abba a hibába, hogy miközben vertikálisan Istenbe akarunk belekapaszkodni, „jóban lenni” az égiekkel, elfeledkezünk arról, hogy az Isten emberekben érkezik hozzánk: istenszeretetünk csakis az emberszeretetünkben teljesedhet ki!

   Hitünk a vertikális és horizontális kapcsolataink kettősségében válik gyümölcsözővé: tedd meg Istennek, mit tőled vár, teljesítsd, amire küldetést kaptál, mindeközben pedig lásd meg a melletted élő – akár visszataszítóan gyarló – emberben is az Urat, hiszen a lelke legmélyén Krisztus-hordozó, Reményik Sándor költő szavaival élve „egy Isten-arc” van eltemetve benne.

   Ez utóbbi életünk egyik legigényesebb feladata. Könnyebb meglelni az Urat az imában, meglátni Őt a jászol fényességében, a liturgia emelkedettségében, mint kiásni a mellettünk lévő gyarló ember lelkéből, hol esetleg több réteggel van befedve, ennél fogva első pillantásra és felületesen alig észlelhető.

   Ám még ezeknél is nagyobb kihívás önmagunkban dédelgetni a Megváltót. Saját negatív vonásainkat felismerve szívszorongató arra vállalkozni, hogy e – olykor lepusztultnak és „lelakottnak” tűnő - hajlékunkba invitáljuk az Urat, és ott ajánljunk neki otthont. Mit mond, ha meglátja szakadozott, kételyektől foltos, szegényes lakunkat?!

   A lelki tisztaságért kiáltva viszont jusson eszünkbe a szegényes betlehemi istálló, és ez emeljen fel a letörtségből! Izgatottan kérdezzük önmagunktól: Lehet, hogy hozzánk is szívesen jön el az emberré értünk megszülető Isten?

   Kopogtat immár a lelkünk ajtaján a minket gyarlóságunk ellenére is mérhetetlenül szerető Megváltó. Szeretet a horizonton.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  280/497 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom