„Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet!”

   A legutóbbi népszámlálást követően, az eredményeken, a magyarok számának nagyarányú csökkenésén hitetlenkedtem. Beszélgetőtársam, aki évtizedek óta települése községi hivatalának alkalmazottjaként dolgozik, hívta fel a figyelmemet egy előzményre, amely a helyi eredményeket lényegesen befolyásolhatta: A népszámlálási biztosok toborzásánál a helyi magyarok nem tudtak a számarányuknak megfelelő számú személyt biztosítani. Ki tudja miért, figyelmetlenségből, tunyaságból, vagy egyszerűen csak tehetetlenségből nem mozdultak. Pedig a pártok és egyéb szervezetek időben megkapták az önkormányzat felhívását, kérését - a magyarok is. A népszámlálás során csak néhány magyar nemzetiségű biztos dolgozott a településen. A munkát elvállaló többségiek számára pedig - az egyszerű embereknél tett látogatások alkalmával - mindegy volt, hogy a valahányadik oldalon lévő rubrikába milyen nemzetiséget, anyanyelvet jelöljenek be, sőt, lapoztak egyet ennél a szakasznál. Ezáltal is gyarapodhatott hihetetlenül naggyá a nemzetiségüket nem megjelölők száma a városban. Valószínűleg nem egyedi az eset, a kisördög szervezettséget is sugall, de úgy vélem, a hibát ebben az esetben sem a túloldalon, hanem a saját sorainkban kell keresnünk először.

   Rovatunkban a népszámlálással kapcsolatos tapasztalataikról, a nemzetiség és anyanyelv vállalásával kapcsolatos véleményükről, gondolataikról kérdeztük vidékünk közéletének aktív szereplőit.

   A világ legtermészetesebb dolga …

   A tízévenként megszervezett országos összeírás számunkra legfontosabb adatai a nemzetiség, anyanyelv és a felekezeti hovatartozás. Legtöbbünk számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy őrizve a folyamatosságot, tisztelegve elődeink előtt és példát mutatva gyerekeinknek, a magyart jelöljük be a nemzetiségre kérdező rubrikába. Évezredek óta az apa a nemzetiség hordozója, az anya pedig az anyanyelvet jelenti mindenki számára. Mai összekuszálódott világunkban, elsősorban a vegyes házasságok esetében fontos a hovatartozás és a nyelv vállalása, megmaradásunk érdekében. Nem tartom természetesnek azt, hogy a nemzetiséget választani lehet. Éppen a folyamatosság semmibevételét, a nemzetiség megtagadását kellene elítélni, természetellenessé nyilvánítani.

Kérem mindannyiukat, hogy a népszámlálási ívek kitöltésénél bátran jelöljék be a magyar nemzetiségüket és magyar anyanyelvüket!

Baranyay Alajos, polgármester

   Ki-ki „útmutatója” szerint

   Népszámlálás! Részt venni benne kutya kötelességünk. A nemtörődömségből, hanyagságból vagy a közömbösségből távolmaradókat – még ha kissé durván is hangzik - akár sírásóknak is nevezhetnénk. ! (Nekik Mohács kell?!)

   S a kettős nemzetiség! Szabad legyen egy négysoros versecskémet idéznem:

Hazám az édes anyanyelvem,

nemzetiségem a szeretet,

dicső királyom az Úristen,

s útmutatóm a lelkiismeret.

      Nos, nézzük az útmutatót: Egy Isten van, egy édesanyám van – ennélfogva csak egyetlenegy anyanyelvem  lehet- , s szívem is csak egy van, s ebben az egyetlenegy szívben nemzetiségem a mindenkire kiterjedő szeretet. Vegyes házasságok mindig voltak és lesznek is. Nincs abban semmi elítélendő, netán szégyellnivaló, ha mindkét szülő vállalja - meri vállalni! – a saját anyanyelvét.

   Szlovák (v. más) testvérünket öleljük szívünkre, ámde maradjunk meg magyarnak örökre. Hasonlóképpen:

   Magyar (v. más) testvérünket öleljük szívünkre, ámde maradjunk meg szlováknak örökre. Szeretni és szeretve lenni önfeladás nélkül, és nem sorscsapás által  megbélyegzett  hermafroditaként – a szeretet legnemesebb kiterjedése.

   Nekünk, kisebbségbe szakadt magyaroknak van egy külön szégyellnivalónk: egységesülni akaró (?) pártjaink torzsalkodása, civakodása a hatalom elosztásáért. Ez vélhetően a népszámlálásra is káros hatással lesz. Ennek kapcsán jut eszembe egy találós kérdésem. Ugye, feladhatom Önöknek is?

Egy nyelven beszélnek,

egymást mégsem értik,

szívük-lelkük örül,

ha egymást megsértik.

Tudják-e, kik azok?

Tudjuk: a ….

   Káin és Ábel is testvérek voltak. Okulhatnánk a történetükből.

   Végezetül csak ismételni tudom: Legyen útmutatónk a lelkiismeretünk!

Gágyor József, nyugalmazott pedagógus, költő, helytörténész

   Megmérettetünk, vajon milyennek találtatunk?

   Egy évtizeddel ezelőtt a népszámlálási eredmények ismeretében megállapítást nyert, hogy a szlovákiai magyarság létszáma jelentős visszaesést mutatott. Akkor szociológusok, közszereplők igyekeztek kideríteni, melyek azok a külső körülmények és belső meghasonlásaink, melyek létszámfogyásunk irányában hatottak.

  A tavalyi idei történelmi megemlékezések során újfent szembenézhettünk az első világháború utáni országcsonkítás és a második világháború jogfosztottságának közösségünket ért keserű tényeivel, melyeknek lappangó következményei ma is, akár tudat alatt is, hatást fejtenek ki a kisebbségek mindennapjaira. Kellemetlen múltbéli tapasztalatokkal a többségi nemzet tagjai is rendelkeznek. A mi helyzetünk annyiban más, hogy mi napjainkban szembesülünk a hátrányokkal.  Az országot irányító vezetők sajnos az elmúlt években kevés olyan gesztust tettek, melyek segítettek volna oldani a többségi társadalom és a nemzeti kisebbségekhez tartozók viszonyát, pedig lett volna rá alkalom bőven. Sajnos közösségünk is kevés jó megoldást talált arra, hogy ezt a viszonyt kedvezően befolyásolja, a jószándékok néha elakadtak, kapcsolatépítés helyett konfliktusokat generáltak.

   Napjainkban a világ és európai kontinensünk is sok világméretű problémával találja magát szemben. A globális kihívások – az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés, a fegyverkezés és a háborúskodások, a migránskérdés, a mérhetetlen gazdagodás és az elszegényedett tömegek ellentéte, az információáramlás befolyásolásának hatásai aggasztó méreteket öltenek. Az Európai Unió, mint az utóbbi időszak intézkedései bizonyítják, a hagyományosabbnak tartott értékeket nem preferálja, az újabb elvárásoknak pedig nehezen tud megfelelni. A kisebbségi közösségek kezdeményezéseit sorra elveti, megtagadva ezzel alapítóinak egyik eszményét, a kulturálisan sokszínű Európát. Ha emberi léptékű világban szeretnénk élni, azt személyenként, családokként, kisközösségekként önmagunknak kell megteremtenünk.  

   A fentebb leírt mondatok részben megadják az indokoltságát, miért fontos számunkra a népszámlálás kimenetele. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a népszámlálás eredményei befolyással lesznek, illetve jó eredmények esetén kedvezők lehetnek számunkra pl. az anyanyelv használatának jogára a közhivatalokban, a kétnyelvű feliratok térnyerésére, a tömegközlekedés kétnyelvű kommunikációjára, az anyanyelvű óvodai férőhelyek meghatározására, a magyar osztályok indítására iskoláinkban, a könyvtárak állományára, a szolgáltatások nyelvhasználati szokásaira, stb., de megalapozhatják mindazon igényeinket, melyek irányában előre léphetünk, mint pl. közintézmények létrehozása, felelős státuszok kialakítása közhivatalokban, püspökségeknél, stb. Az összesített számok elemzéséből kiderül, mely régiókat hagyják magukra fiatalok, hol hiányoznak a családok megélhetéséhez szükséges munkalehetőségek, hol kell tenni azért, hogy a polgárok megérjék az öregkort. A kisebbségi támogatási programcsomag összértéke is növekedhet, melyből a magyar kisebbség pozitív diszkriminációban részesíti a nála nagyságrendileg alacsonyabb létszámú kisebbségeket, példát szolgáltatva a többség számára, hogy a pozitív megkülönböztetés elve egyéb esetekben is gyakorlattá tehető.

   A népszámlálás során ki kell mondanunk, az adatlapokon be kell jelölnünk, hogy kik vagyunk, fontos-e számunkra az anyanyelv csodálatos világa, ragaszkodunk-e gazdag kulturális örökségünkhöz, vallási, hitbeli kötődéseinkhez. Ha mások tudnak ragaszkodni ezekhez a meghatározó jegyekhez, értékekhez, akkor legyen ez számunkra is fontos! Nem kell hunyóra játszanunk, semlegessé válnunk, láthatatlanná, megszámlálhatatlanná tenni magunkat! Ma Szlovákiában nincs okunk tartani megszégyenítéstől, megaláztatástól, megtorlástól az ilyen dolgok miatt. Nem kívánhatja, és nem is kívánja senki tőlünk, hogy másoknak tetessük magunkat, mint akik vagyunk. A hivatalokban, a munkahelyen, de a vegyes házasságban is megvallhatjuk magyarságunkat. Ez ne váljék konfliktusforrásá az emberek viszonyában. El kell fogadnunk egymást, nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek másoknál!

   Mi hát a tétje számunkra a 2021-es összeírásnak? Két évezrede József és Mária is felkerekedett Názáretből a nagy útra, hogy Betlehemben eleget tegyen a népességösszeírás kötelezettségének. Az akkori népszámlálást egy hozzá kapcsolódó örömteli esemény feledhetetlené tette az emberiség történelmében. Bízzunk hát abban, hogy a mostani népszámlálás kimenetele biztató jeleket mutat, és kedvező hatásokat indít el a felvidéki magyarság kulturális felemelkedésének, életszemléletének felfrissülése és cselekvőképességének megerősödése terén! A valós számokkal szeretnénk szembesülni, s a hitelességnek e mértékével arányosan kölcsönösen egymást erősíteni, közösségünk és saját magunk épülésére.

Pék László

   „Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok, s azt meg kell védened.”

   Az emberek békére, nyugalomra, biztonságra vágynak, tervezik a jövőt és azt, hogy majd a gyerekeiknek jobb sorsuk legyen. Mindig így volt a történelem során. Bármilyen kilátástalannak látszott is a helyzet, egyszer minden jobbra fordult.

     Egyet azonban mindenkinek tudnia és tudatosítania kell – biztonságot, lelki békét, nyugalmat csak otthon, a szülőföldünkön lelhetünk, érezhetünk. Jó, ha van hová hazamennünk, ahol minket várnak, szeretnek, mert tartozunk valakihez, valakikhez. Egy családhoz, egy közösséghez, egy nyelvhez, egy kultúrához, a mi esetünkben a – magyarhoz - , mert az az anyanyelvünk. Édesanyánktól az életünkkel együtt egy nyelvet is kaptunk, a magyart. Tőle tanultuk a legbecsesebb, legszebb ajándékot, kincset, melyhez nincs fogható, mely el nem adható, meg nem vásárolható, csak megtanulható és továbbadható. Ezt örökítsük át a jövő nemzedékének, hogy fennmaradjon.

     Népszámlálás előtt áll az ország, mely mindig fontos határkő volt egy nemzetiség életében. Nekünk, Szlovákiában élő magyar nemzetiségű állampolgároknak a jövőnk szempontjából nem mindegy, hányan leszünk 2021-ben. Megkérdezik majd mindenkitől, többek közt az anyanyelvét és a nemzetiségét is. Büszkén és bátran, egyenes gerinccel vállaljuk azt, aminek születtünk, akik vagyunk - hovatartozásunkat, nemzeti identitásunkat, magyarságunkat. Hisz vannak magyar nyelvű oktatási intézményeink – az óvodától kezdődően, az alap – és középiskolákon keresztül egészen az egyetemig. Nívós kultúrcsoportjaink, gazdag néphagyományaink, országos jellegű rendezvényeink, nagy múltú Kulturális és Közművelődési Szövetségünk, a 70 éves Csemadok, rádió-és tv műsorok, írott és elektronikus sajtó, könyvkiadás, polgári társulások, színházaink, istentiszteletek és sorolhatnám. Értünk van, és csak mi éltethetjük. Nem adhatjuk a templomot és az iskolát, mert akkor már semmink sem marad, még önbecsülésünk sem….

      Bízom benne, hogy mindannyiunk válasza egyértelmű és egységes lesz, hisz mások nem lehetünk, csak aminek születtünk – magyarok.  Ha más nyelvet, nemzetiséget jelölnénk meg a kérdőíven, megtagadnánk azt a legszentebb embert, aki nekünk életet, nyelvet - s ezzel együtt gazdag magyar kultúrát adott - az édesanyánkat! Ha nem így teszünk, azt az Isten sem bocsátja meg nekünk!

       Végezetül – a felelősségünk óriási, mert nem csak azt kell vállalnunk, akik vagyunk, hanem, akik voltunk és lehetünk, mert különben elveszünk a népek tengerében. Mindent elveszíthetünk, mindent elvehetnek tőlünk, de az „édes anyanyelvünket és a nemzetiségünket” – azt  soha – és senki !

         Egyedül csak az édes anyanyelvemen lehetek igazán az, aki vagyok – magyar…

Pék Éva