logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  258/349 >>

Peredi zárszámadás

19.11.2018 14:34 | Borsányi Gyula, Pered község polgármestere

   Tisztelt Perediek, Mátyusföldiek!

   Engedjék meg, hogy röviden felvázoljam az elmúlt 20 éves időszakban a településünkön történt fontosabb mozzanatokat, történéseket. Számvetést nem szeretnék közölni, tehát számokkal nem fogom Önöket untatni. A gazdasági számvetésemet majd az MKP kampányestjén fogom megtenni, ugyanis nem szeretném a vitorlából a szelet idő előtt kiengedni.

   Nem tagadom, amióta részt vállaltam községünk közéletében, gerinces MKP-s polgármesterként szálltam síkra a magyar kultúra, a magyar közösség ápolásáért, hagyományaink, örökségünk megőrzéséért, az érdekeink megvédéséért.

   Nem váltottam színt, pedig voltak felkérések, megszólítások más, tőlem idegen politikai pártoktól, akik jobb boldogulást ígérve csábítottak közösségükbe.

   Kitartottam a magyar közösség mellett, még ha néha-néha ütköztek is a véleményeink, de az összmagyarság érdekében hűen követtem és követem annak ideológiáját a mindennapi tevékenységem során.

   Hosszú éveken át, több mint 15 esztendeig irányítottam a Peredi Sportklub szebb időket is megért életét. Akkor nem menedzserek irányítottak, hanem az elnök, a vezetőség és a titkár. Ez idő tájt még az volt a szokás, hogy az esetleges problémákat közösen megbeszélve oldottuk meg, nem pedig egy-két ember döntése nyomta rá a bélyegét a sportklub tevékenységére. Jöttek a fiatalabbak, akik jobbat akartak, és lám, meg is jött az eredménye!!! Az idősebbek, a tapasztalattal rendelkezők véleményére vajmi kevés szükség van, mert most más a trendi, mások a szokások, mi már nem értünk hozzá.

   Megalakult néptánccsoportunk a Csülleng, a Peredi Nőikar és a citerazenekar is új erőre kapott. Sikert sikerre halmozva öregbítették országszerte, de még külföldön is községünk hírnevét. Ez mind örömmel töltötte el szívünket, és az elismerésektől szinte új erőre kapva vittük magasabbra a kibontott zászlónkat. 2017 tavaszán pedig nagy örömünkre a Peredi Férfi Daloskör is elkezdte működését.

   Fölelevenítettük kapcsolatunkat, amely már majdhogynem feledésbe merült, Tab városával, és 2001-ben aláírtuk a testvértelepülési megállapodást a két önkormányzat között, amely a mai napig sikeresen működik. Ebből a célból megszólítottuk Szímő község vezetőségét is, majd ezt követően az erdélyi Tusnádfürdő önkormányzatát, és ebben az évben aláírtuk a magyarországi Nagyréde település és községünk között is az együttműködési szerződést. Tehát jelenleg négy településsel van testvéri kapcsolata községünknek.    

   Az idősebb korosztályra is gondolva 1998-ban megalapítottuk a Peredi Nyugdíjasklubot, amely a mai napig nagy népszerűségnek örvend. Minden héten kedden klubnapot tartanak a kultúrházunk egyik helyiségében, amely a klub otthonának tekinthető.

   Településünkön is közel 70 éve működik a Csemadok Peredi Alapszervezete, melynek szintén a kultúrházunk adott otthont. A Csemadok helyi szervezete éves tevékenységét illetően a legsikeresebb szervezetnek tekinthető községünkben.

   Annak ellenére, hogy községünk nem híres a szőlőtermesztésben, kitűnő borokat készítenek a Viniper Polgári Társulás tagjai. A borbarátok társulása a Csemadokkal és a községgel közösen minden esztendő februárjának utolsó szombatján borkóstolót rendez, melynek híre messze földön is tekintélyt parancsol.

   Példásan működik a Vöröskereszt alapszervezete településünkön. Minden évben két alkalommal véradást szerveznek, esetenként több mint 50 önkéntes véradóval járulnak hozzá a rászorulók segítéséhez.

   Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a Peredi Önkéntes Tűzoltószervezet működésképtelenné vált, mivel a fiatalabb korosztály között nem találtunk megfelelő utánpótlást a néhai Darázs Józsi bácsi helyére, aki vezetőként biztosítaná további működését a szervezetnek.

   Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt 20 esztendőben szívügyüknek tekintették településünk kulturális és társadalmi fejlődését, úgy, mint vezető személyiségek, vagy az egyes szervezetek tagjaiként.

   Önkormányzatunk kiemelten fontos szívügyének tartotta a fiatal családok lakásigényeinek a biztosítását. Ezért 2004-től, ahogy lehetőség adódott, az Építésügyi Minisztérium támogatásával és a Lakásfejlesztési Alap hiteléből a községi lakások építésére, nyomban felmértük a keresletet, és fokozott figyelemmel kísértük az igényléseket. Az elmúlt 14 év alatt 9 háztömböt építettünk. A tizediket az alszegi Jednota üzlettel szemben, jövő esztendő februárjában fogjuk átadni rendeltetésének. Ezzel együtt 138 lakás talált, vagy fog találni boldog bérlőkre.

   Temérdek munkát végeztünk el 1999-től. Címszavakban a legfontosabbak, melyek mindnyájunk életét pozitívan befolyásolják:

- szennyvízhálózat kiépítése falunk egész területén

- autóbuszmegállók felújítása

- az alapiskola és az óvoda felújítása

- kultúrház és a községháza felújítása

- a római katolikus és az evangélikus templomok felújítása

- filagória és szociális helyiség megépítése a sportpályán

- automatikus öntözés kiépítése a futballpályán, öntözés a tréningpályán

- halottasház felújítása és a járda kiépítése a temetőben

- a zárda épületének községi tulajdonba vétele és komplett felújítása

- stációk és a kálváriadomb tatarozása

- közlekedési pálya kiépítése az óvodában

- kápolna tatarozása a temetőben

- római katolikus templom előtti tér felújítása és a Szentháromság szobrának felújítása

- vermek területén lévő volt szeméttelep rekultivációja

- komposztáló és hulladékgyűjtő-udvar létesítése

- felújítottuk a községháza előtti területet és az Ifjúság utcát

- falunk közvilágításának a felújítása

- az I. világháborús emlékmű felújítása

- az 1848-49-es obeliszk és a hozzá tartozó tér felújítása

- temető előtti parkoló felújítása

- a II. világháborús emlékmű felállítása

   Amire úgyszintén büszke vagyok, és egyben örülök, hogy az én vezetésem alatt jött létre, a szabadtéri színpad a kultúrház tőszomszédságában, a piactér és a parkoló, valamint a bicikliút a főútról az iskoláig, és a kiszélesített Iskola utca és a Lublin utca.

   Rengeteg munka vár a novemberi helyhatósági választások során létrejövő önkormányzatra, úgy a polgármesterre, mint a képviselőtestületre egyaránt. Ezért nagyon fontos, hogy olyan vezetője legyen településünknek, aki nem csak jobbat és szebbet akar, hanem biztosítja a folytonosságot, egyben reagál az új kihívásokra is, hogy elérhetőek legyenek az új kínálkozó pályázati kiírások és az önkormányzatunk, valamint a Nyitra megye által jóváhagyott gazdasági fejlődési tervezetünk a 2018-2022 – es évekre.

   Tisztelt Lakosok, Kedves Mátyusföldiek!

   Ezúton szeretném mindnyájuknak megköszönni azt a bizalmat, melyet 5 választási cikluson keresztül tanúsítottak személyem iránt a helyhatósági választások alkalmával, és 3 alkalommal a megyei önkormányzati választásokon. Még egyszer mindnyájuknak köszönöm!

   Isten óvja Peredet!

 

Borsányi Gyula,

Pered község polgármestere


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

jó lenne, ha tudnám az e-mail cimedet
persze nem 80 év után kell elkezdeni a szgeppel ismerkedni
Biztosan tudod, hogy öcsém, aki eredetileg Bisztika Géza volt Ő felvette
a Borsányi nevet - Anyánk után Most Borsányi Péter néven szerepel

Szeretettel:

B Lili

Válaszolni
6.7.2021 13:58 dr Bisztika Livia Utólag is gratulálok kedves Gyuszi !

Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  258/349 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat