logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
+
+
<<  16/131 >>

Május 25-én Európai Parlamentet választunk

22.5.2019 15:16 | Baranyay Zsolt, az MKP európai parlamenti képviselőjelöltje

   Az ezredforduló óta világunk jelentősen átalakult, s úgy tűnik, a rohamos ütemű változásoknak még koránt sincs vége. A hatalmas léptékű technológiai fejlődés, a gazdasági globalizáció, az egyre súlyosbodó környezetvédelmi kihívások, a Föld természeti forrásainak fokozatos felélése, valamint a globális erőviszonyok éppen zajló átalakulása komoly kihívások elé állítják a világ, s benne Európa társadalmát.

   Az Európai Uniónak több szempontból is újra kell definiálnia önmagát, kontinensünknek új jövőképet kell adni. Olyan intézményi rendszerre és olyan politikai vezetésre van szükség, amelyek ebben a nagy sebességgel változó világban biztosítják az európai emberek érdekeinek hatékony érvényesítését és védelmét. Az EU elkövetkező ötéves választási időszakában így a rövidtávú programok mellett kiemelt szerepet kell kapniuk a közép- és hosszútávú ügyeket, a következő generációk élhető jövőjét biztosító intézkedéseknek is.

   Az adott körülmények közt létfontosságú, hogy az Európai Parlamentben továbbra is hallatsszon a felvidéki magyarság hangja. A bevezetőben felsoroltak mellett az európai politikai vezetők nagy többsége ugyanis a kisebbségi sorba szorult őshonos nemzeti közösségek specifikus problémáira fittyet hány, egyszerűen nem veszi tudomásul. Ha tehát mi magunk nem leszünk olyan helyzetben, hogy a megfelelő helyeken be tudjunk számolni, illetve lépni tudjunk a számunkra égető, esetenként nemzeti létünket fenyegető gondok ügyében, ezt más sem fogja helyettünk megtenni.

   A Magyar Közösség Pártjának legfontosabb európai alapvetése biztosítani az európai társadalom fenntartható fejlődését népeink hagyományos értékeinek, keresztényi alapokon nyugvó kulturális örökségünk és társadalmi szellemiségünk megőrzése mellett. Picit közelebbről tekintve célunk, hogy a közép-európai országok gazdasági felzárkóztatásához olyan utakat válasszunk, mely biztosítja a helyi és kistérségi közösségek, illetve azok jellegének megőrzését, valamint a kárpát-medencei magyarság nemzeti megmaradását szülőföldünkön. Mindezen szempontok figyelembe vételével az előttünk álló európai választási időszakban az MKP a következő eszmék mentén fogja végezni munkáját:

   Őrizzük meg Európa keresztény gyökereit!

   A kereszténység Európára gyakorolt évezredes hatását nem lehet letagadni. Mi, őshonos európaiak mindannyian keresztények, keresztény gyökerűek vagyunk. Azok az európaiak sem lehetnek mások, akik nem istenhívők, mert a kereszténység alakította gondolkodásukat és érzelmeiket. Társadalmunk éppen azáltal különül el más, a világban létező civilizációktól, éppen azáltal olyan, amilyet szeretünk, mert keresztény. Mindez nem jelenti azt, hogy nem ismernénk el a más vallásúak jogát saját hitük gyakorlásához. De ellenzünk minden olyan próbálkozást, mely más vallásúak nyomására társadalmunk keresztény gyökereinek megváltoztatására irányul. A keresztény örökség vállalása pontosan az a hiányzó láncszem, amely nemzetek feletti egyetemességével ma is képes lenne „megolajozni” az európai nemzeti és kulturális identitások együttélését.

   Hatékony migrációs intézkedéseket!

   Európa már hosszú ideje célpontja az Afrikából és Közel-Keletről érkező bevándorlóknak. Az aktuális migrációs áradat 2015-ben csúcsosodott ki. A tömeges migrációra több tagállam kizárólag munkaerőpótlási eszközként tekint vagy a gyarmattartó múltjukból eredő lelkiismereti ügyként kezelik. Ezeknek a tagállamoknak azonban el kell fogadniuk, hogy a más kultúrájú tömegek betelepítése olyan alapvető és sorsdöntő kérdés, amelyben minden tagállamnak szuverén joga dönteni. Az illegális migráció kapcsán és a menekültpolitikában közösen, uniós szinten kell hatékony megoldásokat találni. Támogatjuk az illegális migráció megakadályozását az EU külső határainak megerősítésével, illetve az ott megállított személyek Európa határain kívüli központokban való elhelyezésével. A Frontex uniós határvédelmi rendszert nagymértékben meg kell erősíteni a tagállami határvédelmi jogok arányos fenntartásával. Támogatjuk a „kötelező szolidaritás” koncepcióját. A tagországok mindegyikének hozzá kell járulnia a migrációs helyzet kezeléséhez, de nem feltétlenül menekültek befogadásával, hanem például a külső határok védelmének anyagi támogatásával.

   Tartsuk fenn az EU kisembereket is érintő vívmányait!

   A legnagyobb migrációs hullámok idején több uniós tagállam is jónéhány határátkelőhelyen újra határellenőrzéseket vezetett be, melyeket ugyan ideiglenesként hirdettek meg, mégis sok esetben mai napig tartanak. AZ MKP elkötelezett azirányban, hogy a korábban biztosított szabad utazás, tanulási, munkavállalási és vállalkozási szabadság fennmaradjon az EU egészében, illetve a migráció kezelésére egyéb, a fentiekben ismertetett megoldásokat alkalmazzanak.

   Az őshonos kisebbségek érdekében

   Az Európai Uniónak súlyos adóssága van az őshonos kisebbségek jogainak védelme terén. A nemzeti és nyelvi kisebbségek jogait az Európai Unióról szóló szerződés is hangsúlyozza. Arra van szükség, hogy a kisebbségi jogok védelme felzárkózzon a többi alapérték gyakorlatban is megvalósított védelméhez. Nem tartható tovább az a kettős mérce, hogy míg az emberi jogok egyes részterületein (pl. szexuális kisebbségek védelme, nemek egyenlősége, rasszizmus elleni küzdelem) az Európai Bizottság gyakran a jogi kereteken túllépve, politikai kezdeményezőként lép fel, addig az őshonos nemzeti kisebbségek jogai kapcsán a meglévő jogi kereteket sem hajlandó kitölteni. E célt szolgálja a Minority SafePack elnevezésű kezdeményezés, melyet az Európai Bíróság döntését és a sikeres aláírásgyűjtést (több mint egymillió aláírás) követően az Európai Bizottság (a korábbi elutasítás ellenére) köteles volt tárgyalási napirendjére felvenni. Hasonló folyamat áll előttünk egy, a Székely Nemzeti Tanács által elindított ügyben is, mely az Európai Bíróság döntésének köszönhetően az aláírásgyűjtés fázisába léphet, s mely az EU kohéziós politikájának olyan változtatását célozza meg, miszerint az Unió köteles lenne kiemelt figyelemmel kezelni a nemzeti kisebbségek által lakott régiókat s azoknak arányos hozzáférést biztosítani az uniós fejlesztési támogatásokhoz. Mindkét kezdeményezéssel kapcsolatban sok tehát még a teendő, sikerre vezetésük érdekében az MKP készen áll feladatainak maradéktalan teljesítésére.

   Uniós költségvetés 2021-2027

   Az MKP kiemelt célja, hogy a következő, 2021-27-es pénzügyi keretben megfelelő források kerüljenek kijelölésre a közös agrárpolitika és a kohéziós politika számára. Meg kell akadályozni minden olyan törekvést, amely csökkentené az agrárpolitikai és kohéziós forrásokat a következő pénzügyi időszakra. Mindemellett el kell utasítani azokat a terveket is, amelyek adminisztratív szigorítás útján aránytalanul és szükségtelenül nehezítenék a támogatások lehívását. Emellett támogatjuk, hogy a következő többéves pénzügyi keretben a tagállamok növeljék az uniós külső határok védelmére fordított forrásokat.

   Azonos minőségű termékeket az EU minden tagállamába!

   Sokáig tagadták, végül bebizonyosodott, hogy több nemzetközi, elsősorban élelmiszeripari nagyvállalat az ezredforduló után csatlakozott tagállamok boltjaiba, köztük Szlovákiába és Magyarországra is, állandó jelleggel a Nyugat-Európában értékesített árucikkekkel megegyező csomagolásban, de azokhoz képes minőségileg silányabb termékeket szállított. Céljuk természetesen nem volt más, minthogy kisebb gyártási költségekkel, a mi lakosságunk rovására nagyobb anyagi hasznot tudhassanak magukénak. A közép-európai térség politikusainak közbenjárására az EU szervei már léptek az ügyben, de megnyugtató jogi megoldás továbbra sem született. Az elkövetkező választási időszakban ennek meg kell születnie.

   Úgy véljük, a fentiekben nagy vonalakban ismertetett program szolgálja az európai lakosság, benne a felvidéki magyarság érdekeit leginkább, melynek megvalósításához szükséges a választók támogatása. Minden választás alkalmával visszahalljuk, hogy mekkora jelentősége van a választási részvételünknek. Közhelyként hat ugyan, de annál igazabb, kisebbségi sorban élvén még hangsúlyosabban. Ezért ezúttal sem tehetünk mást, mint Önökhöz, választópolgárokhoz fordulunk, hogy a május 25-én sorra kerülő EP-választáson vegyenek részt és kérjük, szavazatukkal az MKP listáját, az MKP képviselőjelöltjeit támogassák!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  16/131 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
+
+
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ