Kiket zavar(t) a magyar egység, avagy hogyan látom belülről?

   A rendszerváltást követő években megszokhattuk, hogy a mindenkori (cseh)szlovák parlamentben a magyarság alapvetően nemzetiségi alapon szerveződő saját pártjai is jelen voltak, és próbálták érvényre juttatni a közösségünk érdekeit szolgáló törvényjavaslatokat, intézkedéseket. Tegyük hozzá, hogy habár jónéhány számottevő eredményt sikerült a magyar képviseletnek elérnie, az összképet tekintve több panaszra, mint elégedettségre volt okunk. A magyarság részarányából következően ezek a pártok a törvényhozásban sohasem kerültek olyan helyzetbe, hogy a kormány munkájára meghatározó befolyással bírtak volna, még ha annak esetenként tagjává is váltak. A szlovák partnerek részéről meglevő gyanakvó hozzáállás, a lappangó magyarfóbia miatt a magyar közösség  helyzetét rendező, megmaradásának és fejlődésének intézményi feltételeit megalapozó döntések, a kollektív jogok elismerése és biztosítása elmaradtak. Társadalmi-gazdasági szempontból is inkább ott érvényesültek a magyar pártok törekvései, amelyek az egész országot érintették - Dél-Szlovákia relatív gazdasági lemaradását nem sikerült megakadályozni.

   De hogy az említett eredményeket is nevesítsük: például a személynevek magyarul történő anyakönyvezése, a helységnevek feltüntetése a nemzeti kisebbségek nyelvén, a magyar nyelv hivatali használatát biztosító törvény, a komáromi Selye Egyetem létrehozása, a megyei önkormányzatok komoly hatáskörökkel való felruházása, a párkányi Mária Valéria-híd újjáépítése, a galántai Samsung-beruházás, stb. egyértelműen igazolják, hogy képviselőink nem hiába ültek a parlamenti padsorokban, nélkülük ezek a döntések nem születtek volna meg. A felsoroltak persze mind még az 1990-2006 közti évekhez fűződnek.

   Nem mellékes, hogy abban a jó másfél évtizedben a magyar érdekképviselet döntően egységes volt, a számottevő támogatottsággal rendelkező pártjaink 1994-től egy választási listán indultak, majd 1998-ban egyesültek. Persze már annak idején is megpróbáltak bennünket kívülről megosztani, az akkori miniszterelnök, Vladimír Mečiar sugallatára létrejött az úgynevezett "hosszúnevű magyar párt", az MNMMJ. De a magyar választók nem vették be ezt a blöfföt, látták, hogy valójában csak egyetlen magyar lista van, az MKP-é, s azt támogatták a következő három választáson, szinte kivétel nélkül.
A 2006 óta eltelt időből azonban kevés, a fentiekben említett parlamenti sikerekhez mérhető pozitív eredményt lehetne felhozni... Ebben nagy szerepe volt annak, hogy 2009-ben Bugárék kiválásával saját magunkat osztottuk meg. A Híd ugyan további 10 évig a törvényhozásban maradt, de az egységes MKP-nál kisebb erővel rendelkezett, sőt képviselőinek negyede-harmada, valamint választóinak fele nem magyarok voltak. Ebben a helyzetben bizony a magyarságnak és az általunk lakott Dél-Szlovákiának csak elhanyagolható morzsák jutottak.

   Csupán a 2020-as választás, amikoris teljesen parlamenti képviselet nélkül maradtunk, döbbentette rá az addig kétfelé húzó magyar pártokat, hogy vissza kell térni az egységhez. Ezért jött létre a Szövetség. S habár az évtizedes szembenállás miatt nehézkesen indult, úgy tűnt,  az egységes magyar választási lista végre valósággá válik. A megyei és helyi önkormányzati választásokon a párt jól szerepelt, a parlamenti jelöltállítás kapcsán pedig a platformok jó előre megállapodtak a helyek elosztásában. Legalábbis, ez volt a helyzet az idei év elején.

   Fél év elteltével most mégis olyan véleményektől hangos a hazai közbeszéd, melyek szerint még soha nem volt ilyen megosztott, ennyire széthúzó a felvidéki magyarság. Legalábbis ezt próbálják egyes médiumok sugallani, ezt próbálják velünk elhitetni. Ez azonban egyszerűen nem igaz.

   Mert mi is a helyzet valójában? Igen, lesznek magyar nemzetiségű jelöltek más szavazólapokon is. Simon Zsolt, aki 2009-ben elsőként hagyta ott az egységes MKP-t, majd 2016-ban a Most-Hidat is, valóban nem csatlakozott a Szövetség listájához. De mikropártja nagyjából olyan jelentőséggel és esélyekkel indul a választáson, mint 1998-ban az említett MNMMJ, amely  az MKP-nál mintegy 140-szer kevesebb szavazatot kapott. Tehát a "futottak még" kategóriát sem ütötte meg. Igaz továbbá az is, hogy itt van a Szövetség Híd platformjának májusban hátat fordítók kis csoportja, akik Mikuláš Dzurinda Modrí nevű szlovák pártjának listájára "kéredzkedtek fel", lévén saját maguk meghatározó személyiségekkel nem rendelkeznek. Viszont emlékezhetünk rá, hogy mikor Dzurinda korábbi pártja, az SDKÚ legutóbb választáson vett részt, az 1%-ot is alig érte el (akkor  már Dzurindával, az épp megbukott kormány külügyminiszterével csupán a háttérben), a hozzá csatlakozó magyar jelöltek pedig sem országosan, sem regionálisan nem bírnak számba vehető ismertséggel. Vagyis, pontosan ugyanaz érvényes rájuk, mint Simonékra, érdemi mennyiségű  magyar szavazatra nem számíthatnak. Sőt, mások szavazatára sem - nemhogy a parlamenti küszöb, de az állami támogatást jelentő 3%-os eredmény sem elérhető számukra.

   Jogosan merül fel tehát a kérdés: ha nem a parlamentbe kerülés nagyobb esélye miatt, akkor vajon miért döntött úgy Simon, hogy nem fogadja el a Szövetség Híd platformjának ajánlatát a közös indulásra? Majd később, miért döntöttek úgy Sólymosék, akik februárban még Simont csábították a Szövetség közös listájára, hogy inkább egy másik, nem csak hogy nem magyar, de még a parlamentbe kerülés esélyével sem kecsegtető párt színeiben vesznek részt a választáson? Már maga a kérdés tisztázza, hogy Sólymosék esetében a választ, azaz a kiváltó okot még csak véletlenül sem Gyimesi György személyében kell keresni, ahogy azt állították. Ha ugyanis a magyar érdekekért szeretnének politizálni, hogyan fogják ezt megvalósítani úgy, hogy a saját megyei képviselőiket és platformtagjaik legnagyobb részét hátrahagyva, egy sem tagsággal, sem regionális vagy helyi beágyazottsággal nem rendelkező, parlamentre teljesen esélytelen formációhoz csatlakoznak? Simon pedig még az ilyen álindok fabrikálásához sem vette a fáradságot. 

   Bizony, mindkét esetben arról van szó, hogy a Szövetségnek nemet mondó urak nem a magyar közösség és nem a dél-szlovákiai régiók érdekei mentén cselekszenek. Más érdekeket szolgálnak ki. Rebesgetik, hogy az ország legtehetősebb progresszív köreiben sokan a Pellegrini-féle Hlas pártot szeretnék az atlantista-liberális erők felé (PS, SaS, stb.) mozdítani, mivelhogy utóbbiak túl gyengék ahhoz, hogy saját maguk kormányt alakíthassanak. Ehhez viszont az kell elérni, hogy a Hlas ne találjon elegendő szalonképes partnert a konzervatív térfélen (a Smer mellé vagy akár azt mellőzve, hiszen a kizárólag Ficoékkal, mint erősebb partnerrel való kormányra lépés a Hlas létjogosultságát alapjaiban kérdőjelezné meg). S mivel a Szövetség sokkal inkább tartozik a konzervatív erők közé, így progresszív körökben nem igazán kívánatos. Bizony, egyáltalán nem kizárt, hogy Simonék, majd Sólymosék lépése a progresszív körök alattomos háttérmunkájának, a tőlük származó impulzusoknak (értsünk ezalatt bármit is) köszönhető.

   Persze feltehető a kérdés, miért gondoljuk azt, hogy az összeesküvések folyton csak bennünket sújtanak? Hát, nem csak bennünket. Láthattuk például, hogyan próbálják elgáncsolni Kollárt, a Sme rodina elnökét, akivel szemben egy tizenkét évvel ezelőtti pofont valahogy éppen most, a választási kampány alatt bányásztak elő. Vagy hogyan húzták elő Dzurindát, az egykori KDH-st, mint nyuszit a kalapból, nem utolsó sorban például a jelenkori KDH gyengítésének szándékával. Jegyezzük meg, hogy a Sme rodina és a KDH is jobbára a konzervatív értékeket vallja magáénak.

   Ezek a progresszív-liberális háttércsoportok nagy befolyással bírnak a szlovákiai sajtóra és az egyéb médiumokra, közvéleménykutató irodákra is, nem egy esetben tulajdonosként. Ők próbálták velünk, magyar választókkal elhitetni előbb azt, hogy Simon pártja népszerűbb, mint a Szövetség. Majd amikor ez nem sikerült, a Sólymos-féle torpedót is bevetették. Mindezt azért, hogy úgy tűnjön, minden eddiginél nagyobb a magyar megosztottság, hogy magyar erőnek esélye sincs a parlament közelébe jutni. Ezt sulykolják az általuk irányított  tévék és újságok, internetes portálok, köztük néhány magyar nyelvű is.
Pedig, mint arra fentebb rámutattam, nem ez a helyzet. A valóság az, hogy a szlovákiai magyar politikumban 2006 óta nem volt akkora erőkoncentráció, mint amelyet jelenleg a Szövetség képvisel. Csak rajtunk, választókon múlik, hogy ne higgyünk a bennünket elbizonytalanítani szándékozóknak, akárcsak anno 1998-ban az MNMMJ-féle próbálkozásnak. Még akkor sem, ha a magyarság többségével együtt bennünk is él a 2010-es pártszakadás utáni MKP immár négy sikertelen választása. A Szövetségen kívül napjainkban nincs számottevő játékos a szlovákiai magyar politikai porondon, mely megoszthatna bennünket, Forró Krisztián és pártja jó eséllyel pályázik a parlamenti helyekre. A megosztást láttatni kívánó próbálkozások pedig nem mások tudatosan felfújt és medializált álbuborékoknál, hogy adott esetben, szavazatféltés okán, inkább azokat a szlovák pártokat válasszuk, amelyek már egytől egyig bizonyították magasfokú hozzánemértésüket. Szeptemberben a Szövetség listájának támogatása jelenti az egyetlen lehetőséget arra, hogy az általunk lakott régióknak új lendületet adjunk s a magyarság legfontosabb ügyeiben is további számottevő előrelépést érjünk el.

Pénzügyi segítség

   Nagyszombat megye a Központi Válságalapjából 85 553,- euró támogatást nyújtott azon településeknek, amelyek a tagsági díj befizetésével jogosultak voltak pályázni. A támogatás minden esetben az egyre gyakrabban előforduló és súlyos anyagi károkat okozó viharok, zivatarok és villámárvizek következményeinek megelőzésére használható fel.

   A pénzügyi segítség felhasználásának célja és a támogatott községek a Galántai és Dunaszerdahelyi járásból: