Huszár László 1951-2021

   Tisztelt gyászoló család, tisztelt gyászoló gyülekezet!

   „Élni csak úgy érdemes, ha szolgálni tudunk...“ vallotta drága barátunk és kollégánk Huszár László, amikor 2018-ban Dunaszerdahelyen átvette a Magyar Arany Érdemkereszt állami kitüntetést. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg  Galántán is, amikor a Magyar Kultúra Napja alkalmából – ugyancsak 2018-ban –a Csemadok országos ünnepségén megkapta a Gyurcsó István Díjat.

   Akik ismerték, tisztelték és szerették – de szerintem azok is, akikkel nem volt felhőtlen a kapcsolata – bizonyára egyetértenek abban, hogy ő valóban komolyan gondolta a közösség szolgálatát, amelyhez tartozott. Nem is akármilyen szinten, hanem felsőfokon. Több ember munkáját is magára vállalta, folyamatosan túlterhelte magát. Nem tudott, nem akart lassítani, félgőzzel dolgozni, csakis teljes erőbedobással, egyemberes intézményként, mert ő volt a Huszár Laci, a csemadokos, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet alapítója és igazgatója, az értéktár-mozgalom felvidéki vezetője, a fesztiválok és országos rendezvények megálmodója és szervezője, fontos, mert hasznos könyvek, hanghordozók kiadója. 

   Fiatalként gitározott az egykori Bolygó Hollandi együttesben, szerepelt színjátszó társulatokban és több népi hangszeren is játszott. A Szlovákiai Magyar Intézet keretei közt szakmai továbbképzéseket rendezett, rengeteget utazott, hogy személyesen is biztassa a gyermekszínjátszókat és bábosokat, a hagyományőrzőket, a népzenét művelőket. Szervezett és tervezett az utolsó napokig. Pontosan egy hónappal ezelőtt, a magyar kultúra napja alkalmából szervezett Kárpát-medencei kulturális fórumon vázolta elképzeléseit, amelyeket a Közművelődési kerekasztal vezetőjeként fogalmazott meg. Tele volt tervekkel, ötletekkel, hogy miként lehet majd bepótolni a járvány miatt elmaradt rendezvényeket, szakmai tanfolyamokat.  

    Aztán jött a lesújtó hír, hogy a kór megállásra kényszerítette.

   Próbálom magamat ráhangolni azokra a mondatokra, amelyeket nehéz ilyenkor megfogalmazni vagy akár leírni, ugyanis azt a veszteséget, amelyet távozásával okoz szeretteinek, egykori kollégáinak, munkatársainak, barátainak, a csemadokosoknak, az általa alapított Intézet munkatársainak, a felvidéki és kárpát-medencei magyar közösségünknek – nem lehet, nem tudjuk kellő súllyal érzékeltetni, papírra vetni, elmondani.

   Gyakran telefonált, rendszeresen találkoztunk, ahogyan azt a körülmények éppen lehetővé tették. Sok személyes élményünk is volt: helytörténeti kutatásai során kiderítette, hogy közös rokonaink vannak, illetve voltak Rétén, ugyanabba a szenci gimnáziumba jártunk, és első diplomáját is ugyanazon az egyetemen vehette át, ahol én is.  

   Felejthetetlen élmények fűződnek azokhoz a késő esti beszélgetésekhez, amelyeket nálunk vagy éppen Rétén folytattunk, többször Gyökeres Gyuri vagy Dusza Pista jelenlétében. Nem is olyan régen elevenítette fel e találkozók hangulatát Laci. De ugyanilyen szép emlékek fűződnek a lendvai vagy éppen a zentai közös útjainkhoz is.

   Feladtad a leckét, megadtad az irányt, példát mutattál közösségi helytállásból, hogy minden körülmények között lehet, kell és érdemes úgy élni, hogy szolgálni tudjunk. Mert csak így érdemes élni... mondtad.  Laci igazad volt, igazad van.

   Köszönünk Neked mindent. Búcsúzunk Tőled, mi csemadokosok, a művelődési intézet munkatársai és önkéntesei, az értéktárosok, a fesztiválok résztvevői, a Kárpát-medencei Közművelődési Kerekasztal tagjai, barátaid határon innen és túl.

   Köszönjük a Teremtőnek, hogy itt voltál közöttünk. Emlékedet megőrizve, példádat követve kell folytatni mindazt, amit elindítottál, mindazt, amit életed során tettél közösségünk szolgálatára.

   Köszönünk mindent! Nyugodj békében! Isten Veled!

Bárdos Gyula

El nem küldött levél

Kedves Huszár László!

   Tudom, általában telefonon értekeztünk, de most inkább levélben mondom el gondolataim.

   Az élet tele van meglepetésekkel, de hirtelen távozásod szinte megdöbbentett mindnyájunkat. Értem ezalatt főleg a felsőszeli kultúrcsoportok tagjait, akik közül jó néhányat már közelről is ismertél több évtizede. Hozzájuk sorolnám még mindenképpen azokat, akik a Települési Értéktár Bizottságban tevékenykedtek, meg azokat az egykori diákokat, akik még ha kevésbé tudatosan is, de a helyi értékeket kutatták, gyűjtötték.

   A szomorú hír letaglózott. Igazságtalanságnak érezzük, hogy olyan embert szólított el az Úr, akire még nagy szükség lett volna a magyar kultúra háza táján. Olyan embert, aki tele volt ötletekkel, tervekkel, tenniakarással.

   Legrégebbi emlékeim a Bíborpiros Szép Rózsa népdalversenyek egyes fordulóiról valók. A nagy izgalmak Vízkeletről, ahol szinte nem mertünk benézni az üvegablakon át a zsűrire, hogy ne zavarjuk őket. A peredi és a dunaszerdahelyi fellépések, majd a díjkiosztók előtti izgalmak, míg énekléssel múlattuk az időt. Nem is gondoltad volna, mennyi szép emlékkel lettünk gazdagabbak azáltal, hogy a felhívásra jelentkeztünk. Egyrészt a népdalkincsünket jobban megismertük, s Te kétévenként tapasztalhattad, milyen fejlődésen ment keresztül a felsőszeli éneklőcsoport. Másrészt a régi ismerősökkel, barátokkal való találkozás mindig örömet jelentett. Gondolom, nagyon meglepődtél, amikor 2011-ben meghallottad először a férfiainkat énekelni. Hidd el, a vízkeleti bemutatkozás után a dicsérő szavak nagyon sokat jelentettek a dalosoknak. Egy új fejezet indult el akkor a csoportunkban. Az a tény, hogy a férfiak sikeresek lettek, s eljutottak egész az országos döntőig, meghatványozta az önbizalmunkat, s egyre többet gyakoroltak. A lehetőség, hogy a Vass Lajos Népzenei versenyen képviselhették falunk és régiónkat, azóta is megdobogtatja a szíveket. Büszkén gondolnak az elért sikerekre, melyekhez a Te észrevételeid és a Népzenei Adattár is hozzájárultak. Be kell vallanom, hogy a citerazenekar létrejötte is a népdalversenyek hangulatának köszönhető. Emlékszem a nyárasdi találkozóra, ahol a citerásokkal együtt léptél fel a tekerőlanttal. Nagyszerű est volt!

   Mindazonáltal a tevékenységed nem merült ki a népzenei találkozók és vetélkedők szervezésében, hiszen a Művelődési Intézet igazgatójaként annak lelke voltál, s egyre azon igyekeztél, hogy az itteni magyarság szellemi és tárgyi emlékeit miként lehetne megmenteni és megőrizni. Munkásságod széleskörű és hasznos volt. Érdeklődéssel fordultál a helytörténet felé, s személyiséged kisugárzása sokunkban új erőket szabadított fel. Például a tósnyárasdi könyvbemutatón a citerások műsora után volt hozzánk néhány bíztató szavad, s ennek hatására még többet gyakoroltunk, hogy eljuthassunk a versenyre. Utólag beismerem, igazad volt. Érdemes a tapasztaltabb észrevételeit megfogadnunk. A nyári Népzenei táborba való invitálásod is helyes döntés volt. Akkora élményben volt részünk, melyet nehéz szavakba foglalni. Mivel azóta sem lehet összejönni, az akkori anyagot gyúrjuk otthon, s ha majd javul a helyzet, már könnyebb lesz az egészet összehangolni. Az elmaradt jubileumi citeratalálkozót is szeretnénk megvalósítani, de sajnos már nélküled.

   Köszönjük a segítséged. Emléked megőrizzük, s amit elkezdtünk, folytatjuk.

   Nyugodjál békében!

Mészáros Magdolna