Csak egy marék földet…

(Kitelepített honfitársaikat fogadták Nagyfödémesen)

   Régen volt, 70 éve, hogy a kollektív bűnösség jegyében Nagyfödémesről is 210 magyart űztek el szülőfalujából. Az évforduló mindig sebeket tép fel, talán még beléjük nyilall a fájdalom, de nem vádolnak, nincs bennük gyűlölet, csak emlékeznek.

   Így volt ez az idén július 6-án is, amikor a XIII. Mátyusföldi Fesztivál és a XXIII. Falunapok alkalmából újra hazahívta a harangszó az 1947-1948-ban kitelepített nagyfödémesieket és azok leszármazottait – gyermekeit és unokáit. A megható és feledhetetlen emléknapon összesen 134-en vettek részt, nagy részük már csak a kitelepítettek gyermekei és unokái. A találkozót megtisztelte jelenlétével az egyik befogadó település, a jelenlegi Jánossomorja polgármestere Lőrincz György és alpolgármestere Bella Zsolt is.

   Az emléknap a kultúrházban ünnepi megemlékezéssel kezdődött, amelyen Gőgh Ferenc polgármester köszöntötte a község szülöttjeit, utódaikat és a helyi hozzátartozókat is. Beszédében hangsúlyozta, hogy szükség van az ilyen emléknapokra, hogy az ifjú generáció soha ne engedje meg, hogy ilyen tragédiára még egyszer sor kerülhessen az emberiség történelmében. Többek között arra is biztatta az egybegyűlteket, hogy adják át a szomorú tapasztalatukat, hogy mit jelentett elhagyni a falut, a házat, a földet, a temetőt, ahol az őseik nyugszanak. Ünnepi megemlékezését a következő szavakkal fejezte be: „Ezen a mai emléknapon visszaemlékezünk a múltra, de előretekintünk a jövőbe is. Várjuk, hogy kimondja végre valaki, hogy igazságtalanság volt az, ami a felvidéki magyarokkal történt. Várjuk, hogy valaki végre bocsánatot kérjen a hontalanság éveiért, a szétszaggatott családokért.  Hrotkó Géza kanonok, pápai prelátus szavaival - „várjuk, - nem lázadozva, nem bosszúvágytól lihegve, de várjuk és elvárjuk!” -  És reméljük, hogyha így tudunk emlékezni szeretettel, megértéssel egymás iránt, akkor ez a várakozás előbb – utóbb be fog számunkra teljesedni.”

   A megjelentek beírták nevüket a község emlékkönyvébe. A község gyönyörű szívhez szóló ajándékkal lepte meg az elszármazott honfitársakat és azok leszármazottait, akik a polgármestertől egy Nagyfödémesről szóló csodálatos monográfiát vehettek át. A legmeghatóbb ajándék azonban mindenki számára az a marék föld volt, amit a szervezők Kálvária dombjáról hoztak és egy ajándékerszényben vihettek magukkal haza a résztvevők. És éppen a marék földről szólt az a megható vers is, amit Lencsés Mónika tolmácsolásában hallhattak a résztvevők.

   A kitelepítettek nevében Sinkóné Erdősi Gyöngyi szólt elsőként, aki az egyik kitelepített nagyfödémesi – Takács Boldizsár - unokája, s aki jelenleg a Felvidéki Baráti Kör elnöke, Lánycsókon, ahol jelenleg is több kitelepített él nemcsak Nagyfödémesről, hanem a Felvidék egyéb területeiről is. Megosztotta emlékeit arról, hogyan mesélt nagyapja arról a „másik hazáról”, amelyet ő már akkor ismeretlenül is megszeretett. Majd felolvasta Takács Attiláné, Szüllő Gabriella személyes emlékeit, hogyan élték meg a kitelepítést ők maguk. Férje Sinkó Szilárd, akinek elődeit szintén a Felvidékről telepítették ki, egy saját versben osztotta meg érzéseit. Csodálatos meglepetés volt minden résztvevő számára, hogy a házaspár eredeti mátyusföldi népviseletben vett részt a találkozón.

   Arról, hogy hogyan fogadták a kitelepített felvidékeiket a befogadó települések, az akkori Pusztasomorja és Mosonszentjános, Lőrincz György, Jánossomorja jelenlegi polgármestere szólt.

   A fiatal nagyfödémesi pedagógus, Kovács Krisztina, aki diplomamunkáiban a lakosságcserével foglalkozott azokat a tapasztalatait osztotta meg a nagyközönséggel, hogy hogyan élték meg a kitelepítést az itthon maradt hozzátartozók, illetve hogyan fogadták a kitelepített rokonok helyére érkezett szlovákokat.

   A műsor második részében a Csemadok irodalmi színpadának tagjai mutatták be „Örökségünk” című műsorukat. A szívhez szóló dalok és versek mélyen meghatották a jelenlevő vendégeket és itthoni kísérőiket is, hiszen bár könnyes szemmel, de szűnni nem akaró vastapssal jutalmazták a produkciót, amelyet Halász Károly, a község szülöttje meghatottan, szóban is megköszönt.

   A találkozó további állomása a római katolikus templom volt, ahol egy rövid litánia után koszorúzásra került sor az öt évvel ezelőtt elhelyezett emléktáblánál

   A résztvevők és vendéglátóik ünnepi vacsorával és egy baráti találkozóval folytatták az emlékezést.