Akire kíváncsiak vagyunk

   Mészáros Magdolna nevét először a Terrában olvastam még évekkel ezelőtt. Majd azóta még nagyon sokszor. Már tudtam, hogy ha egy felsőszeli Csemadok-rendezvényről, vagy a felsőszeli Rozmaring vegyeskarról szól a tudósítás, az írás szerzője Mészáros Magdolna, hiszen ő maga a Csemadok felsőszeli alapszervezetének elnöke, az énekkar vezetője, énekese.... és abban is biztos voltam, hogy ez nem minden.

   Csak reménykedtem, hogy egyszer valamilyen rendezvényen majd találkozunk és akkor megkérdezem... mert nagyon kíváncsi voltam, hogy ki ez az asszony, aki mindent tud, mindenhez ért, ezer dolgot csinál, mindenhol ott van, nélküle leállna a felsőszeli kulturális élet és ha nem vagyunk felsőszeliek, akkor honnan is tudnánk, hogy ki ő, aki „csak” tudósít a sikerekről, leírja, elmondja, közzé teszi.... de róla nem ír senki.

   Végül kivártam. Sikerült. 2021. augusztus 28-án Tardoskedden rendezték meg a Rozmaringok VII. találkozóját és – természetesen – itt volt, és fellépett a felsőszeli Rozmaring vegyeskar is. Vendég voltam a gálaműsoron, és amikor a mi már-már profi szintű műsorvezetőnk, Buják Erzsike ismertetése után az énekkar felvonult a színpadra, rögtön tudtam, hogy melyikük Mészáros Magdolna. Remekeltek a felsőszeliek. A műsor végén fotózkodás, villogtak a vakuk, ill. az okostelefonok, én pedig alig vártam, hogy végre megszólíthassam ezt a mosolygós, jókedvű, végtelenül rokonszenves asszonyt, hogy felkérjem egy  interjúra. Ugyanis elhatároztam, hogy én fogok írni róla.

   A kérdéseimet írásban küldtem el neki, hiszen klasszikus beszélgetésre akkor és ott végképp nem volt lehetőség. Igazam lett. Ugyanis rendkívül kimerítő, részletes választ kaptam. Úgy van, ahogy elképzeltem: ez az asszony mindent tud. Neki a nap valószínűleg 48 órából áll, vagy pedig energiája, kitartása, munkabírása végtelen.

   Mészáros Magdolna: „A Pozsonyi Comenius Egyetemen szereztem szlovák-magyar szakos diplomát, majd hazajöttem a szülőfalumba, Felsőszelibe tanítani. A Széchenyi István Alapiskolában negyven évig – nyugdíjazásomig – álltam a katedrán.

   Pedagógus vagyok és az is maradok amíg élek, mert ez nemcsak egy hivatás, hanem egy életforma is. Tanítóként mindig és kizárólag a tanulóim érdekeit tartottam szem előtt, hiszen a két legnehezebb tantárgyat tanítottam.

   Mindig érdekelt a történelem és a zene. Az irodalmi témákat nem tudtam elképzelni egy kis történelmi aláfestés nélkül, ill. a népdalok nem csupán egy adott téma volt számomra, hanem a zenei anyanyelv, melyet bővíteni csak úgy lehet, ha rendszeresen gyakoroljuk. Hamarosan bevezettük a dalolós órakezdést és a tanítás végén is énekeltünk. Az iskolai kultúrműsorokra is én készítettem  az énekelni szerető és tudó lányokat. A siker láttán az igazgatóság 1979-től rám bízta a gyermekkar vezetését.

   Az osztályfőnöki munka mellett 39 évig vezettem a Csalogány gyermekkart. A karének mellett több évig zenei nevelést is tanítottam. 2005-ben az iskola vezetése az én javaslatomra indította el a "Csillagoknak teremtője" népdalversenyt, mely azóta is a széles környék kedvelt rendezvénye, sőt, országos viszonylatban is jegyzik. 2008-ban bevezettük a régióismeret tantárgyat, hogy a tanulók jobban megismerjék falujuk és a régió történetét, szokásait, szellemi és épített értékeit. A tantárgyat elősegítendő, kollégáimmal, Puskás Margittal, Morovics Ibolyával, Nagy Flóriánnal és Szabados Lászlóval segédkönyveket állítottunk össze, melyek a két falu, Alsó- és Felsőszeli bemutatását segítették. Természetesen az új tantárgyat is évekig tanítottam. A könyveket bemutattam a komáromi Pedagógusnapokon, ahol nagyon jó visszhangjuk volt. Emellett 2005 óta a Kincskeresők mozgalmába is aktívan bekapcsolódunk, ahol tanulóink a helyi értékeket kutatják. A tanítás mellett szakkört is vezettem, a már említett énekkar mellett 2004 óta a felfedezők szakkörét is, melyen a hagyományok és a történelem játékos megismerése volt a cél.

   1979-ben lettem a Csemadok helyi szervezetéhez tartozó felnőtt énekkar vezetője. Vegyeskarunk 1990 óta viseli a Rozmaring nevet. Az énekkar a Csemadok égisze alatt működik. A 2010-től vagyok hivatalosan is a szervezet elnöke. 2019-ben ünnepeltük az énekkar fennállásának 40., ill. a kultúrszervezet megalakulásának 70. évfordulóját. Közben 2014-ben elkezdtük a citerazenekar próbáit, Erdélyi Csaba vezetésével. 2010 óta az énekkar férfi tagjai önállóan is énekelnek, remek hangjuk és kiállásuk, meg persze a gyönyörű dalok révén azóta kiemelt aranykoszorúval térnek haza a Bíborpiros szép rózsa népdalversenyekről. A legbüszkébbek a Vass Lajos Nagydíjra vagyunk, amelyet 2014-ben érdemeltünk ki.  

   A szervezet az új év elején disznótoros vacsorával köszönti a tagságot, a farsang sem múlhat el Nótaest nélkül. A hagyományos szüreti felvonulás és a bál az őszi napokat színesítik,  adventben pedig a koncertek és ünnepi fellépések teszik meghittebbé a várakozást.  A történelmi évfordulókra aktuális csokrokkal készülünk, s közben a meghívásoknak is szívesen teszünk eleget. A járáson kívül a testvértelepülésre, Darnózselibe is gyakran járunk. Magyarország több településén adtunk remek műsorokat, erdélyi turnénk pedig felejthetetlen marad.

   Szívesen tudósítok minden eseményről a Terrában, az Új Ifjúságban, a Szabad Újságban és az Új Szóban is. Interneten a felvidek.ma oldalon közlik az írásaimat.

   Megjelentettem édesapám két munkáját, a Mátyusföldi adomák II. kiadását és a Miért vagyunk mi szeli bicskások? c. posztumusz kötetét 2019-ben. Jelenleg az énekkar krónikáján dolgozom, szeretném, ha a 40 év nem tűnne el nyomtalanul. 2015 óta a Felvidéki Értéktár munkájában is részt veszünk.

   Hogy miként győzöm? Szeretettel csinálom. Az éneklés az életem fontos része. A kórus krédója Sütő András mottója: "Amíg egy nép énekel, messzire hallatszik, hogy létezik." A felsőszeliek is sokfelé viszik a falu jó hírét, mert addig vagyunk magyarok, míg merünk énekelni, szólni, táncolni.

   Nekem nincs más hobbim az utazás és az olvasás mellett, mint a közösségért élni és tenni valami szépet és jót, összehozni az embereket, főleg most, amikor olyan sok baj van a világban.

   Nem számoltam a rászánt időt, s nem is érdemes. Mindig azzal foglalkoztam, ami érdekelt, a munkám a hobbim. A családom támogatása nélkül nem tudtam volna együtt tartani a kórusokat, megvalósítani a terveimet, elképzeléseimet. Hálás vagyok a szüleimnek, férjemnek és gyermekeimnek, hogy mindig mellettem álltak és segítettek. A csemadokos vezetőség támogatása és az énekeseim odaadása is rengeteg erőt adott nekem. Bármilyen elképzelésem, tervem volt, mindig igyekeztek segíteni, hogy megvalósíthassuk.  

   Minden elismerés fontos állomása pályafutásomnak, de pontosan tudom, hogy a közösség segítsége nélkül lehetetlen lett volna mindezt elérni. Köszönet ezért mindenkinek.

   Annak idején, nyolcadikos koromban hallottam a régi mondást: akit az istenek megutálnak, tanítóvá tesznek. Én akkor arra gondoltam, bárcsak engem is megutálnának. A sors kegyes volt hozzám: a nemzet napszámosa lettem. Úgy érzem, nagyon gyorsan lepergett ez a négy évtized, s még jó lenne sokáig tevékenykedni, emberek között forgolódni.”

   Mészáros Magdolna munkája nem maradt észrevétlen: sokrétű pedagógusi és kulturális tevékenysége elismeréseként 2011-ben Budapesten megkapta a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetést, a Magyarok Világszövetsége elismerő oklevele ezüst fokozatát adományozta neki. A Csemadok Országos Tanácsa a magyar kultúra népszerűsítésért tüntette ki, továbbá a Pedagógusszövetség emléklappal, majd 2017-ben a tehetségek felkarolásáért díjjal ismerte el sokéves tevékenységét. Hűen ápolja és viszi tovább édesapja, Danajka Lajos helytörténész munkáját és hagyatékát. 2018-ban megkapta a Csemadok életműdíját.

   Tehát ő Mészáros Magdolna. Kivételes, pótolhatatlan egyéniség, igazi kincs, akire büszke lehet Felsőszeli, a tanítványai, az egész régió, és mindannyian, akik ismerjük.

   Magdika, nagy-nagy tisztelettel és elismeréssel kívánok Neked további erőt és kitartást! Folytasd ezt a szépséges munkát még végtelen sok évig!