<<  22/576 >>

Aki rettegett attól, hogy élve eltemetik

31.3.2025 17:27 | Hon

http://www.terrahirujsag.sk/

   Érdekességek a nagy író életéből

   200 évvel ezelőtt, azaz 1825. február 18-án született Jókai Mór, a nagy magyar mesemondó, író, újságíró, szerkesztő.

   A Komáromban szülei legkisebb gyermekeként született Jókait Jókay Móric néven anyakönyvezték. Jókai egy idő után elsősorban Petőfi unszolására a Mór nevet kezdte el használni, és 1848. március 15. után nevében az y-t i-re cserélte, hogy elfedje nemesi származását, vagyis regényeit már Jókai Mór néven jelentette meg.

   Családja rendkívüli módon féltette, ami részben gyerekkori betegeskedésének volt köszönhető (12 évesen hetekre ágynak esett, amikor elvesztette édesapját). Az iskola csupán 100 méternyire volt a házuktól, mégis sokáig elkísérték, és amikor már egyedül ment, akkor is folyton visszanézett, hogy a dajka vagy a cseléd figyeli-e, hogy rendben megérkezett, nem történt-e valami baj. A kisfiú Jókai ugyanis sok mindentől félt, többek között a kutyáktól, a szakállas zsidó házalóktól, és rettegett attól, hogy élve eltemetik.

   A kis Jókai falta a könyveket, szeretett álmodozni, és maga is írni kezdett. Több nyelven beszélt, jól tudott németül, latinul, franciául, olaszul, angolul, kilencéves korában megjelent két verse nyomtatásban, tízéves korában versét közölték a fővárosi lapok.

   A regények megírása kemény munkafegyelmet követelt, minden nap reggel hatkor kelt, hogy tíz órára elkészüljön az aznapi kiszabott munkával. Rengeteg dolog érdekelte: tornázott, vívott, lőtt, rajzolt, festett, elefántcsontból kis szobrokat faragott, szőlészkedett, gyümölcsöt termesztett, értékes tengeri csigákat gyűjtött, távcsövével rendszeresen kémlelte a csillagokat.

   Első házassága Laborfalvi Rózával, az ország ünnepelt színésznőjével, a leányanyával nagy vihart kavart. A 8 évvel idősebb Rózával való kapcsolatán anyja annyira felháborodott, hogy még az örökségből is kitagadta, Petőfi pedig a barátságuk megszakítását vette fontolóra, egyes források szerint úgy összevesztek, hogy nem is békültek ki soha többé.

   Jókai második felesége, Grósz Bella 54 évvel fiatalabb volt nála. 1897-ben egy tavaszi napon Jókai lakásába bekopogtatott egy fiatal leány. Remegő hangon adta elő, hogy olthatatlan vágy űzi a művészi pályára, színésznő akar lenni, hivatást érez magában, de a szülei szegények, és nem tudják érte a színiiskolai tandíjat fizetni. Viszont, ha a méltóságos úr meghallgatná a szavalását és méltónak találná, vegye pártfogásába, és nagy befolyásával segítse előre művészi tanulmányaiban. Jókai hátradőlt karosszékében és Nagy Bella elszavalta a Tetemre hívást. Mikor befejezte, Jókai fölkelt, és homlokon csókolta a lányt, ettől fogva pedig nem szűnt meg figyelemmel kísérni fejlődése útját. A 74 éves írónak az akkor 20 éves, zsidó származású színésznővel kötött házassága szintén nagy port kavart. A pletykák és botrányok ellenére az író és Bella öt évig éltek boldogságban, sokat utaztak.

   Az író életének 80. évében tüdőgyulladásban hunyt el. 2003 nyarán kisbolygót neveztek el róla.                                                                                                     


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  22/576 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom