<<  6/574 >>

Zene s a Rock - A Technikus

15.4.2025 13:36 | eReS

http://www.terrahirujsag.sk/

   Valamikor réges-régen, amikor a Beatles tagok kezükbe vették az első gitárjukat, a hangtechnika gyerekcipőben járt. A legjobb zenész az volt, aki a leghangosabban fújta a trombitát, a legjobb énekes pedig az, aki túlordította a piac zaját. Az ókorban az amfiteátrum akusztikáját tökéletesre fejlesztették, pár évezreddel később a színházak legfelsőbb páholyában is minden szó tisztán hallható. Mindezt csupán sok kísérlettel, tapasztalással, tanulással, építészettel érték el. Okosabban mondva: empirikusan.

   Ma más a helyzet. John Lenon 1960-ban beszúrta a gitárzsinórt a kezdetleges lámpás erősítőbe, és hangerőben fölvette a versenyt Ringo Starr dobjaival. Georg Harissonnak nem kellet túlharsognia énekével a hangszereket. A mikrofon megszólalt, a próba sikerült. Paul McCartney utolsó koncertjein a technika már stadionokat tud behangosítani. Erről beszélgettünk Kovács Szilveszterrel, a környék egyik vitathatatlanul legfelkészültebb hangtechnikusával.

   Első találkozása a hangosítással a galántai gimnáziumban volt, amikor az “Esztrádcsoport” zenekarában kellett megoldani az piros elektromos Jolana szólógitár és a basszus hangzását. Mindezt az énekkel együtt két házilag /talán az iskola munkára nevelés óráin a műhelyben/ készített hangládával és egy 15 Wattos erősítővel. A zenekar fellépése mindig a finálé volt. Előtte a néptáncosok rámás csizmája rendszeresen szétrúgta a gondosan előkészített hangtechnika drótjait. Amíg a többiek vacsoráztak és vendégeskedtek az osztálytársaknál, addig Szilvi cinezett. Cinezte a kiszakadt drótokat, életet lehelt a kávéfőzővé vált erősítőbe. Pukkai tanár úr értékelte az erőfeszítést, már csak azért is, mert az ő személyes útmutatásai alapján megszerelt biztosítékkal a kávéfőző füstokádó géppé vált. A helyi tűzoltószervezet jelenlévő önkéntesei riadtan nézték a “showműsor” eme látványos elemét. Talán mondanom sem kell, Szilvi nem karbantartásra volt szerződve. Ő a kultúrcsoport popzenekarának szólógitárosa volt, és ha imponálni akart a gimis csajoknak, nyakában a hosszú fekete-piros csíkos sállal, kezében az elektromos gitárral, akkor a zenekarnak meg kellett szólalnia. A 70-es éveket írjuk, aki játszik egy rockzenekarban, az menő. Tudom, magam vettem át a gitárt, amikor ő leérettségizett és elment a gimiből. Ma már az unokáját láthatjuk a színpadon, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Csízió együttesének tajaként. A hangtechnikával nincs gond. A profi hangosító nagypapa tesz róla.

   A papa a színpadon basszusgitárral a nyakában utoljára a gimnázium fennállásának 55-ik évfordulójára szervezett ünnepségen állt. A kiforrott hangtechnikus a saját hangtechnikáját állította föl saját magának. Ahogy azt behangolta, azt zenészként visszahallhatta a színpadon. Erre mondják, hogy “akasztják a hóhért”. Az ezüstös hajú rockereknek sikerült a fellépés. A technika jól vizsgázott, a kábeleket nem rúgták szét a táncosok.

   Az első konnektor megreparálása óta eltelt ötven év. Szilveszter a pozsonyi Műszaki Főiskola Elektromérnöki Karán szerzett diplomát. A szólógitár és a lila sál pedig hozott egy nagyszerű feleséget, gyerekeket. Áll az igazi mérnöki tervezéssel és következeteséggel felépített családi ház. Napelemekkel töltött elektromos autó a garázsban, és valahol a pincében még van egy régi keverőpult, amit nem vittek el féláron. Ez az első, ezt talán fel sem teszi a hirdetőportálokra. A szerelem nem mérhető eurókban. A szenvedély nehezen gyógyítható, és a beteg nem is igazán akar gyógyulni.

   A rendszerváltás után a családi cég portfóliójába belekerült a hangtechnika. Igaz nem a húzóágazat szintjén. Kevesen tudják, hogy a Thermopol Galántán, talajfűtesi technológia gyártása és építőipari kivitelezés mellett, professzionális hangfalakat és színpadi elemeket is készített. Ezt nem lehet elhivatottság nélkül csinálni. Az anyagi haszon másodlagos. Vannak mások is, akik hangosítással foglalkoztak és csinálják ma is. Jó szakemberek és amatőrök is. Azt, hogy milyen állomások voltak Szilveszternél a piros szólógitártól a budapesti hangtechnikusi mérnöki továbbképzőn át az igazi Omega koncert hangosításáig, azt elmondjuk legközelebb.

   A TG sound system márkajele addig is ott van még a legjobb hangfalakon.

Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  6/574 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom