A koronavírus és a Matovič-kormány egy éve

   Tavaly márciusban, amellett hogy a szlovák parlamentben nem maradt olyan politikai erő, mely a magyarság ügyét érdemben felvállalná, további két olyan sorsfordító esemény is történt, melyek felvidéki sorsunkat és a közéletet alapvetően határozták meg az elmúlt 12 hónapban.

   Egyidőben a  Most-Híd politikusaival a kormányból a Robert Fico-vezette Smernek is csomagolnia kellett (igaz, nekik csak az ellenzéki padsorokba kellett átülniük), míg az ország élére a jobbközép és liberális erőkből álló új kormány állt, az államigazgatásra rátelepedett maffia felszámolását zászlajára tűző Igor Matovič vezetésével. 2020 márciusára az új koronavírus terjesztette járvány is megérkezett Közép-Európába, amiről akkor még nem sejtettük, hogy egy év elteltével is itt rontja majd a levegőt. A Matovič-kormányról viszont joggal feltételezhette mindenki, hogy mindmáig hivatalban lesz. A dolgok aztán úgy alakultak, hogy az OĽaNO - Sme rodina – SaS – Za ľudí négyesfogat alkotta (első) kabinet talán hamarabb szűnik meg, mint a járványhelyzet.

   A két dolog természetesen szorosan összefügg egymással, hiszen a tavaly felállt kormány elsődleges feladata a koronavírus elleni harc lett, de az, hogy a kormány a szétesés szélére sodródott, nem kizárólag a váratlan egészségügyi válsághelyzet következménye.

   A járvánnyal kapcsolatban fontos elutasítani azt a feltételezést, hogy ez egy előre megtervezett, tudatosan irányított folyamat lenne. Nem csupán azért, mert a WHO már kinyilatkozta, hogy a vírust nem mesterségesen állították elő. Hanem azért, mert egy ilyen globális összeesküvésben emberek ezreinek, sőt, tízezreinek (országos és tagállami kormányzati tagok, egészségügyi és gyógyszerészeti kutatók, szakemberek, stb. a világ minden országából) kellene részt vennie ahhoz, hogy működhessen. Annak az esélye, hogy ilyen embertömeg közül senki sem szólta volna el magát vagy ne sérültek volna utólag az érdekei (pl. megbukott vagy választásokat elvesztő kormányzatok, pénzüket elvesztő befektetők, csődbe jutó idegenforgalmi vállalkozások és légitársaságok, hogy az elhunytakról ne is beszéljünk) annyi, mint magának az összeesküvés meglétének az esélye, azaz éppen nulla.

   Hasonló, életek millióit követelő járványok az emberi történelem folyamán nem egyszer fordultak elő a múltban is. Sőt, talán inkább az veendő csodaszámba, hogy az elmúlt 200 év alatt megnyolcszorozódott világnépesség és a covid-19 előtt már extrém méreteket öltő (mind turisztikai, mind munkavégzés céljából zajló) mobilitás mellett a fertőző betegségek nem szednek még több áldozatot.

   Közép-Európának megvolt az a szerencséje, hogy a vírus hozzánk csak néhány hónappal a járvány ázsiai kitörését követően gyűrűzött be. Így a járványügyi szakembereknek már a kezdetektől  rendelkezésükre állt jónéhány kulcsfontosságú információ, mint például a vírus fertőzőképessége és a halálozási arány. A szakemberek a helyzethez mérten fel is mérték a lehetőségeket és folyamatosan javaslatokat tettek a bevezetendő intézkedésekre – az egészségügyi szempontok figyelembe vételével. Bölcsebb közgazdászok pedig még idejekorán rámutattak (lásd pl. a portfolio.hu által tavaly nyáron közzétett elemzéseket), hogy a gazdaság is akkor sérül a legkevésbé, ha a járványügyi szakemberek által javasolt utat járjuk. Azaz, sokkal szigorúbb, viszont rövidebb ideig tartó és ritkábban bevezetett korlátozásokat kellett volna alkalmazni.

   Viszont az európai kormányok, illetve a bennük részt vevő közgazdászok nem voltak ennyire bölcsek, illetve politikai megfontolásból más döntést hoztak. Ennek tipikus példája Szlovákia, ahol a második járványhulám idején inkább a választók részéről látszólag kisebb elutasítottságú, csupán közepesen szigorú, de ennek következtében hosszan elhúzódó megszorításokat vezettek be. Hogy ez tökéletes zsákutca volt (és az mindmáig), bizonyítja nem csak a vélt gazdasági érdekek oltárán feláldozott elhunytak sokasága, hanem a döntéshozók ritkán látható egyidejű népszerűségvesztése, valamint a már eddig elszenvedett és még ránk váró gazdasági károk mértéke. Ezzel a döntéssel tehát elsősorban a nagy, javarészt multinacionális ipari vállalatok jártak jól, akiknek nem kellett bezárniuk, az étterem- és kisbolttulajdonosok, idegenforgalmi vállalkozások, kulturális, szépészeti, sport- és egyéb szolgáltatók rovására.

   Mikor a Matovič-kormány hatalomra jutott, egy sor területen komoly programot hirdettek meg, például a közigazgatás (OĽaNO), az oktatásügy (SaS) vagy az igazságügy (Za ľudí) területén tervezett reformokat. E programok java mindmáig megmaradt a tervezés szintjén (az elképzeléseket látva, nem biztos, hogy felvidéki magyarként emiatt búslakodnunk kellene).

   Az egészségügyi minisztérium új vezetése (OĽaNO) viszont a dolgok sűrűjében találta magát, s azóta is folyamatosan a krízishelyzettel birkózik. A belügyi szervek (OĽaNO) pedig hamar és erőteljesen léptek fel (nem csak) a Smer körül kialakult, politikusokat, állami hivatalnokokat, bírókat és vállalkozókat magába foglaló országos szintű bűnszervezet ellen.

   Az idő előrehaladtával az egyes kormánytagok közt elhúzódó, sokszor komolyan elfajuló, személyeskedésekbe torkolló viták alakultak ki. Ezeknek további ideális táptalajt adott a februárig  folyamatosan romló járványhelyzet és az emberek fokozódó elégedetlensége. Mígnem elérkeztünk az idei év márciusába, amikor a kormánypárti képviselők együttesen is csupán egynegyedét adó SaS és Za ľudí pártok előbb az egészségügyi miniszter lecserélését, majd a kormány átalakítását, illetve a kormányfő távozását kezdték követelni, a kormányban maradásuk feltételeként.

   Mi, akik a szlovákiai magyar parlamenti képviseletben vagyunk érdekeltek, különösebben nem kell amiatt bánkódnunk, hogy a Matovič- vezette mozgalom, mely magyar szavazatok tízezreit gyűjtötte be, mára jelentősen vesztett a népszerűségéből. Azonban mindabból, ahogy a kormány idáig jutott, fontos, hogy levonjuk a történtek tanulságait s helyesen szűrjük le, kit miért terheli a felelősség.

   Látni kell, hogy a kormány, de leginkább a kormányfő körül kialakult légkör és elutasítottság elsősorban nem a kormányon belüli viták vagy a rossz járványkezelés következménye (függetlenül attól, hogy az egyes miniszterek és az érintett pártok is követtek el kommunikációs hibákat, amiben maga a miniszterelnök jelentős részben felelős), hanem a romló vírushelyzettel párhuzamosan tudatosan gerjesztett és Matovič személye ellen mesterségesen irányított aknamunkáé és mediális kampányé.

   Kik és miért sorakoztak hát fel a nagyszombati származású Egyszerű Ember ellen?

   A tavalyi parlamenti választás előtt sokáig úgy tűnt, komoly liberális fölénnyel alakulhat meg az új kabinet. Ehelyett viszont Sulík és Kiska pártja is csupán 6 % körüli eredményt értek el, míg a PS-Spolu mandátumhoz sem jutott. A Smer-ellenes választótömegek leginkább az OľaNO, illetve a Sme Rodina mellett tették le a garast, melyekhez a jobbközép politikai világnézet áll legközelebb. Így hát liberálisék háza táján nagy csalódottság alakult ki, ahová az említett pártok mellett a PS-Spolu támogatásával induló, köztársasági elnökké választott Čaputová és az ő támogatói köre is tartozik.

   Hogy a magát már több ízben is kormányfői pozícióban látó Richard Sulík azonnali elhatározásánál fogva, vagy a koronavírus okozta krízisben „rejlő lehetőséget“ meglátva (vagy esetleg más behatásra, hiszen különböző gazdasági csoportok komoly megkereséséről szólt már tavaly is a fáma...), de nagyon hamar kritikus hangot ütött meg saját kormánya ellen. A legnagyobb kormánypárt által tett szigorúbb járványkezelési javaslatokat az SaS folyamatosan támadta és teljesen érthetetlen módon az oroszországi oltóanyag beszerzését, később felhasználását is blokkolta, viszont saját épkézláb, működőképes javaslattal nem állt elő (ilyen lehetett volna például a pár hetes szigorúbb lezárások bevezetése, de a gazdasági miniszter arról is kerek-perec kijelentette, hogy megvétózná). Mindebben jól szekundált nekik a Za ľudí is. Egyértelmű, hogy a már említett, különböző világnézetű nagyvállalkozói körökkel egyébként jó kapcsolatokat ápoló Sulík, akárcsak a Remišová-vezette mozgalom, hozzáállásukkal a saját népszerűségük növelésén, illetve az aktuális kormány ellen dolgoztak, bármennyire is tagjaik annak, a koronavírus okozta elhalálozásokkal nem törődve. Csak így, kvázi ellenzékként viselkedve, a vírus elleni védekezést támadva érhették el azt, hogy támogatottságuk kormánytagként sem csökkent.

   Ehhez társult Čaputová, aki (talán a korábbi, többek közt nemzetközi liberális körökhöz kötődő támogatói sugallatára?)  a funkcióját egyrészt kihasználva, viszont azzal teljesen visszaélve, szintén belevetette magát a Matovič elleni kampányba. Az államfői pozícióhoz teljesen méltatlanul és az alkotmánnyal szembe menve napi szinten avatkozott be a belpolitikába (ezt ilyen szinten még anno id. Michal Kováč sem tette, pedig neki igazán meglett volna az oka). Az elnök asszony szürreális módon például a konkrét vírusellenes intézkedéseket véleményezte, végül e hó végéhez közeledve már a disztingválás és a függetlenség látszatát teljesen feladva, odáig ment, hogy az egyre súlyosbodó kormányválság során a kormányfőt lemondásra szólította fel, míg az SaS (ideiglenesen?) távozó minisztereit nyilvánosan megdícsérte.

   E ponton fontos megemlítenünk, hogy időközben a bűnüldöző szervek Matovič ígéretéhez híven komolyan munkához láttak és jónéhány magas szintű állami hivatalnok, bíró, nagyvállalkozó és pénzügyi csoport tyúkszemére léptek. Köztük olyanokéra, akik komoly befolyással bírnak egyes sajtótermékekre és a médiákra, vagy akár tulajdonolják is azokat (lásd pl. Haščák és a Sme kapcsolatát). Így hát aztán egyáltalán nem csoda, hogy a szlovák sajtó Smerhez nem köthető, egyébként (ál)liberális szellemiségű része is olyan komoly hadjáratot indított a kormányfő ellen, hogy arra még maga Mečiar is csettintene egyet.

   Mindezek a (liberális és nagyvállalkozói) körök ezzel azt a célt követik, hogy a következő választások után immár az ő (azaz liberális és nagyvállalkozói) érdekeik mentén álljon fel a parlament és a kormány, függetlenül attól, hogy arra idén vagy három év múlva kerül sor (ennek érdekében többek közt a Sme  már el is kezdte mosdatni Peter Pellegrinit és pártját, mintegy megágyazva a jövendőbeli SaS-Za ľudí-PS-Hlas együttműködésnek). Ha ugyanis most bukik a kormány és új választás lesz, azzal elsősorban Matovič jár rosszul, aki jóval kisebb eséllyel lehetne újra miniszterelnök (már ha egyáltalán a fenti erők bevennék a kormányba), míg Sulík joggal bízhat benne, hogy a jelenleginél nem kerülne rosszabb pozícióba. A Za ľudí ebből a szempontból ugyan látszólag nem áll jól (talán ezért is tétováztak, illetve voltak óvatosabbak az OĽaNO elleni fellépés során), de a liberális együttműködés valamilyen formája mindenképpen lehetőség számukra és azt sem tudhatjuk, hogy egy előrehozott választás esetére az egyre fogyatkozó képviselőik nem biztosítottak-e már maguknak máshol „befutó“ helyet. Például a PS-nél, akik valószínűleg még egyszer nem taktizálják el magukat holmi választási koalíciókkal, és a parlamentre jó eséllyel pályáznának. Ha viszont a kormány mégis marad, de Matovičot lemondásra tudják kényszeríteni úgy, hogy még a kormányból is távoznia kell, azzal nagy vereséget mérnek rá és a pártjára, ugyanis egy munkája végezetlen, bukott kormányfő vezethetné három év múlva az OĽaNO kampányát (alkalmasabb embere a pártnak valószínűleg nem akadna), akivel így sokkal könnyebb dolguk lenne elbánni.

   Egyértelmű tehát, hogy Igor Matovičnak kevés most a barátja, s ha túléli a kormányválságot, ha nem, ilyen ellenszélben jelenleg nincs túl nagy mozgástere. Bizonyára mindenki kíváncsi rá, hogy e helyzetből milyen kiutat tud találni, illetve annak hosszabb távon milyen következményei lesznek.

   Az események fontos tanulsága tehát, hogy az SaS párt, illetve Richard Sulík jobbközép kormányzás céljából a jövőben teljesen figyelmen kívül hagyandó, partnerként számolni vele nem lehet. Világos, hogy bármikor képes szövetségesei ellen fordulni, illetve a kormányt, amelynek részese, felrúgni. Megtette ezt immár kétszer, bizonyára megtenné harmadszor is (ha hagyják neki).

   Másodszor, szemléletes bemutatót láthattunk arról, milyen módon fonódnak össze és mi mindenre lehetnek képesek együtt liberális politikusok, a korrupciót nagyban művelő nagyvállalkozói csoportok, illetve az általuk megvásárolt és fenntartott sajtó, ha az érdekeik találkoznak.

   Számunkra, a magyar közösség megmaradásában érdekelteknek pedig mindez egy újabb mementóul szolgál. Nagyon könnyű ugyanis párhuzamot vonni aközött, ahogy a szlovák liberálisnak mondott médiavilág jelenleg bánik a kormányfővel, valamint aközött, ahogy a teljes szlovák sajtó elbánt az MKP-val 2010 után, amikor is a népi-konzervatív értékeket magukénak valló magyar politikai rétegnek mindmáig, szinte semmilyen teret nem adtak, a háttérből folyamatosan MKP-, Magyarország- és  magyarságellenességet sugallva, plántálva az olvasók agyába.