Királyrévi gyöngyfüzér

   Nagy Ilona, a szerző
 
    Azt mesélik a régiek, hogy minden mesének igazság a magja.
Ezek a mesék, adomák, versek, kis falum – Királyrév – település tájékán teremtek, gyökereink vadhajtásaként, felelevenítve a már múlttá váló tájszólásokat, kifejezéseket.
Számomra egy gazdagító szenvedély a kutatás, a gyűjtés, amit sok szépkorú ember szeretete kísér. Köszönöm!
Legyen hát mindnyájunké!
 

Illusztráció: Nagy Csilla képzőművész
Nyelvi korrektúra: Sebők Szilárd nyelvész
 

   Az örökségem – a jussom
 
   Egy drága emlék nyomába szegődöm, mert én soha efféle csodát nem értem meg, nem ám, pedig azóta megvénültem.
Az első televízió úgy állt a földdel tapasztott tisztaszobában, mint egy idetévedt csicsás idegen, ki idevonzza az embereket. Jöttek is egymás után apám barátai s az utcabeliek, kik még nem birtokolták eme vívmányt, látni a messzi világ történéseit.
Hát még a futball, Magyarország csapata játszik! Nem férünk a szobába. Nekem, növendéknek, csak a szekrény tetején jut hely. Anyám táljából szárnyra kapnak a pogácsák, még ide is jut belőle. Jóféle hazaival koccintanak. A futballisták felsorakoznak. A hirtelen elhalt beszélgetésben széknyikorgás, majd mély csend. E különös hangulat engem is megkap. Szemem szinte kipattan arcomból, és ekkor megszólal a Himnusz. „Isten áldd meg a magyart... ” . Nézem ezeket a munka edzette kemény parasztembereket, ahogy szálfaegyenesen állnak, fedetlen, felemelt fővel. Szinte óriásra nőnek. Úgy néznek előre, szemükben tiszta őszinteséggel – azt hivém, magával a jó Istennel fonódik össze tekintetük. Ebben a néma mozdulatlanságban tán még a Föld forgása is megállt. Benne van lelkük minden üdvössége. Olyan áhítattal lehelik a himnusz szavait, mintha imádkoznának. Megborzongok. Valóban a templom hűvössége lebbent át a szobán? E néma érzésnek szívemben még nincs neve, de azt tudom, én ide, hozzájuk tartozom örökre. Az érzések kavarodásában szentül meg vagyok győződve arról, hogy szegényes hajlékunk megtelt áldással, élettel, ki nem mondott vágyakkal.

   Ez a varázslat, mit akkor átéltem, maga volt a csoda! Igen, ez a kincs az enyém, az örökségem – a jussom. Neve lett az érzésnek, melyre büszke vagyok – magyarság! Jó gazdaként kincsem gyarapítom, s úgy, mint egykoron apám, még éltemben szeretteimmel, barátaimmal megosztom.