logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  73/85 >>

Toldi – projekt a 6. évfolyamban, Nádszeg

18.6.2018 16:37 | -iskola-

   Mgr. Fülöp Leona a 2013-as nyári egyetemen részt vett egy projektalapú iskolázáson, és az ott elsajátított ismereteket felhasználva  immár 3. alkalommal a 6. osztályban Toldi projektet készíttetett a diákokkal. A projektmunkának fontos része a tantárgyközi kapcsolatok kihasználása is. Felhasználják a biológia, a történelem, a rajzórán és az informatikán tanultakat, de a projektmunka lényege a csapatmunka, amit az iskolán kívül, a tanítás után végeznek.

   A Toldi mű a 6. évfolyam magyar irodalmi anyagának fő részét alkotja. A diákok sok mindent megtanulnak az órán is, de a mű könnyebb elsajátításához, a téma kibővítéséhez nagyban hozzájárul a projekt, ami több héten keresztül tartó munkával jár. A projektet jól meg kell tervezni. Az első lépés azaz, hogy az osztályt véletlenszerűen csapatokra osztjuk. Az idei 6. évfolyam 2 osztályból áll, osztályonként majdnem 20-20 diákkal. A 20 diákot a tanárnő végül 4 csapatra osztotta.

   Az egyes csapatok feladatai a következők voltak:

   1.     csapat – Nagy Lajos kora, lovagi tornák és Toldi Miklós élete – prezentáció készítése                                                      

   Itt diákonként 3-3 diát kellett készíteniük, amit a kivetítés során felolvastak.

   2.     csapat – makettkészítés – Nagy Lajos korabeli vár makettjének az elkészítése, természetesen szabad technikával 

   Mindkét osztály csapata nagyon ötletes, kreatív vármakettet készített, amit bemutattak a projektnapon, elmondták, mit hogyan készítettek el, pl. az egyik makett része volt a lóistállón, kőkúton kívül egy akasztófa is, hisz a középkorban egyáltalán nem volt ritka az akasztás sem.

   3. csapat – Magyarország nádrengetegének élővilága- mindkét osztály háromdimenziós megjelenítést választott                  

   Itt diákonként 3-3 élőlényt kellett a nádasok állatai és növényei közül kiválasztani, az adott élőlényt 3D-ben elkészítették, és elmondták róla a legfontosabb tudnivalókat, amúgy az állatokat, növényeket egy-egy hurkapálcikára rögzítették, így a bemutatáskor a nádasban az élőhelye alapján el tudták helyezni.

   4. csapat – versírás – a téma Toldi vitéz tettei, vagyis milyen dicsőséget szerzett az országának és királyának Toldi, milyen volt a jövője, és mindezt aabb páros rímbe kellett szedniük, diákonként 2-2 versszakot kellett alkotniuk.                           

   Nagyon szép versek születtek a diákok tollából, Arany János is megirigyelhetné.

   Íme egy kis ízelítő:

,,S ellensége erejét veszíti harc közepette,

Mert a lábát harctérre betette.

Legyőzve lenni nem szeretne,

Mert édesanyja szíve megrepedne.,,  /6.a /

,,Idővel hatalmas ereje csökkenni kezdett,

S a sok év alatt jó vitézeket képzett.

Rájött arra, hogy jobb harc nélkül,

De ahogy mondta, jó annak, aki felkészül.,, /6.b/

   Minden csapat megkapta a feladatot, amelyen otthon dolgozott, vagy az órák után összeültek, esetleg bizonyos tantárgyak keretén belül dolgoztak. Saját bevallásuk szerint, és az én meglátásom szerint is, először nagyon nehézkesen indult a munka, de aztán ihletet kaptak, és hozzáláttak. Közben tanárnőjük tanácsokkal látta el őket, irányította munkájukat, mit hogyan kivitelezzenek stb., de amúgy teljesen önállóan dolgoztak. A munkák kivitelezésére volt hat hetük. A elkészült részmunkákat a tanárnő leellenőrizte, és további jótanáccsal látta el a csapatokat. Amikor közeledett a határidő vége, megszabták a projektnap időpontját, amikor sor került a munkák bemutatására. Először főpróbaként csak az osztálytársak előtt mutatták be a projektjeiket, de a főpróba után látható volt, hogy nagyon szép, minőségi munkát végeztek, így elhatározták, hogy bemutatják  az iskola  vezetőségének és azoknak a tanároknak, szülőknek, akik épp ráérnek azon a délelőttön.

   A diákok véleménye is nagyon pozitív volt, a  kezdet volt a legnehezebb, de amikor már valami elképzelésük volt, egyre több és jobb ötlettel tudtak előállni, és ők maguk is elcsodálkoztak azon, hogy ilyen jól tudtak csapatban dolgozni, pedig nem biztos, hogy a barátok egy csapatba kerültek. Ez egy igazi élmény volt számukra, és közben észrevétlenül tanultak is. Az egészet Fülöp Leona tervezte, vezette le, irányította. Zárszóként egy kis kiállítást is terveztek ezekből a munkákból a folyosón, hogy mindenki láthassa, milyen szép munkát végeztek iskolánk hatodikosai.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Diva toldi koraban
Válaszolni
13.5.2021 19:32 Diva toldi koraban

Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  73/85 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat