Ne adjuk az iskolát!

   Vágsellye város három legrégibb épülete, egyben az idő három stációja. Az első a megtestesült múlt, a Pázmány Péter dicső hagyatékát viselő várkastély, amely valaha védelmet nyújtott mindennemű ellenség ellen, és erős üzenete van azok számára, akik még magyarnak érzik magukat ebben az elszlovákosodott városban.  A szomszédos templom tornyát nyújtva az ég felé, maga az örökkévalóság, szentélyében a négy Árpád-házi uralkodóval és szenttel - Istvánnal, Imrével, Lászlóval és Erzsébettel. Ők hordozzák hátukon a mi hitünket is. Az utca másik oldalán, a város patrónusa, Pázmány Péter nevét viselő magyar alapiskola, amely a jövőt jelenti számunkra, amíg képesek vagyunk azt megtölteni gyermekeinkkel. Mert nem szabad elfelednünk, történelemi viharok jönnek és mennek, de képesek voltunk mindannyiszor bebizonyítani, érdemes hinni a feltámadásban. Mert ha nem hittünk volna benne, úgy jártunk volna, mint az avarok, kelták, hunok, vagy a sok homokszem, amit elfújt a szél.

   Amikor becsöngettem a járvány miatt bezárt egyetlen vágsellyei magyar iskola ajtaján, azt gondoltam, ekkora intézményt csak egy olyan jól megtermett igazgató képes igazgatni, mint szülőfalum és gyerekkorom Nagy Józsefje, kinek két méteres termete, szigorú tekintete előtt minden tanuló izzadni kezdett. Mikor kinyílott az oldalsó bejárat ajtaja, egy törékeny, ifjú hölgy invitált beljebb, és egy mosolygó szempár, mert egyéb sem látszott belőle a szájmaszk mögül. Hamar Mónika igazgató-asszony 2017-től áll a 23 tagú tantestület élén, amely a Felvidéken egy magasan jegyzett magyar iskola eddigi sikereit szeretné továbbvinni. Az épületbe lépve mindjárt szemembe tűnik a nagy teljesítményű ionizációs légtisztító berendezés, amely az egész épület belterét védi a vírusoktól, allergénektől, és egy helyi szponzorcég adománya. A néhány éve kívül-belül felújított iskola új bútorzatával üdítő látványt nyújt, jól esne itt újra gyerekként ülni. Azt, hogy robog az idő, abból is látszik, hogy gyerekkorom ijesztő fekete táblái immár nyugdíjba vonultak. A fehér kerámiatáblákon szépen mutatnak a színes kréták, lehet, hogy még a félelmetes geometria alakzatai is barátságosabb arcukat mutatják. Természetesen az oktatás távúton folyik, néhány gyerek az iskola kölcsönözte laptopjait nyüvi, mert nem minden szülőnek telik erre. Ezúton talán megemlíthető, hogy a nagy létszámú pedagóguskarnak a távoktatáshoz égető szüksége lenne néhány jobb minőségű laptopra, ne kelljen a tanítás folyamán egymástól kölcsön kéregetni azokat, mert az iskola költségvetése nagyon szűkös ezidőtájt.

   Az intézményt ebben az iskolaévben összesen 171 tanuló látogatja, ami magyar iskola lévén szép létszámot jelent. Ha azonban a tanulók lakhely szerinti összetételét vesszük alapul, kiderül, hogy Sellyéről csak 57 magyar szülő látja gyermekei jövőjét az anyanyelvi oktatásban, annak dacára, hogy tíz éve itt még 3333 polgár vallotta magát magyarnak. Összehasonlításul, a hasonló lélekszámú peredi lakosság 120 gyerekkel gazdagítja a magyar alapiskola tanulóinak létszámát, mindamellett szlovák iskola is működik a faluban. Igaz, egy homogén közösség megtartó ereje nem hasonlítható össze egy ilyen bevándorlás-hátterű városéval. Ilymódon a „Pázmány” aféle „mátyusföldi szőttes” képét mutatja, mert 18 település adja ki a tanulók létszámát, még a környező járásokból is bejárnak jónéhányan.

   A tantermeket járva, a multimediális tanteremben úgy érzem magam, mintha egy mini Szilícium-völgybe csöppentem volna, sok-sok számítógéppel, interaktív táblákkal, vetítőgépekkel, iskolai rádióval. Egy fura készülék látható itt, amit nem tudok hová tenni. Az igazgatónő kijavít, amikor azt gondolom, ez egy modern fóliavasaló készülék, vagy micsoda. Azt mondja, ez egy sláger manapság, háromdimenziós nyomtató, amellyel a gyerekek elkészítették már a Pannonhalmi Apátság, és a deáki templom makettjét, és ki-ki a maga faluja címerét is, mert ötletek, azok vannak. Íme, repül a huszonegyedik század, és ki tudja hol áll meg. Ez az iskola, talán épp a digitalizációs oktatás terén elért eredményeinek köszönhetően tartozik az országos élvonalba. Immár két egymást követő évben is elnyerték a Budapesti Digitális Módszertani Központ és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának különdíját a „Digitális Témahétként” meghirdetett pályázatba benevezett pályamunkájukért, amelyért megkapták a „Legaktívabb külhoni magyar közösség” címet is. A különdíj 200.000 forintos pénzutalvánnyal járt, amiből az említett 3D-s nyomatót megvehették. A pályamunkában épp az iskola névadója, Pázmány Péter vágsellyei működésének mozzanatait dolgozták fel digitális formában, imigyen téve közkinccsé azokat. Tavaly pedig a „Folyó, amely összeköt” címen meghirdetett pályázat különdíját vitték el, a vágmenti régió falvai népi hagyományainak, régi mesterségeinek digitális feldolgozásáért. Ez a díj egy Lego-robotot jelentett számukra, ami nem más, mint egy digitális-módszertani csomag a kreativitás, és probléma-megoldó gondolkodás fejlesztését elősegítő eszköz. Az informatika tantárgy mellett, felhasználható matematika és természettudományos tanórákon is, és teret biztosít az oktatói és a tanulói kreativitásnak.

   Országos problémának mutatkozik, hogy az egyre nagyobb követelmények miatt feltűnőben van egy réteg a tanulók sorában, amely kevésbé képes követni a tananyag elsajátításának felgyorsult ritmusát. Épp ezért ez az iskola állandó munkaidőben kisegítő gyógypedagógust alkalmaz, hogy a szerényebb felfogású tanulókat segítse, pótlólagos, iskola utáni foglalkozásokkal. Ez az oktatás általános színvonalát erősíti, és nagy segítségül szolgál a többi pedagógusnak is. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy az erős színvonal nagyban elősegíti a középiskolai felvételik sikerességét, és erős alapokat szolgáltat a középfokú továbbképzéshez. A szlovák nyelv oktatása itt meghaladja a környékbeli iskolák átlagos szintjét. Sajnos, amiatt is, hogy a város utcáin ma már alig hallani magyar szót, általánossá vált az asszimiláció hatása, és az államnyelv nyomasztó fölénye.

   Az iskola otthont ad a magyar tannyelvű óvodának is és örvendetes tény, hogy ezidőben 24 magyar gyermek látogatja. Felháborító tapasztalatok vannak a szlovák óvodába járó magyar gyermekek szülőinek befolyásolásával, amely kampányszerűen folyik, és ennek eredményeként azok szinte kivétel nélkül szlovák iskolába íratják gyermekeiket. Ennek akár iskolapéldája is lehetnének egyik panelházi szomszédaim, egy magyar faluból betelepült házaspár esete. Az anya magyar gimnáziumban érettségizett, az apa magyar alapiskolát végzett, majd szakmát tanult. Szlovák óvodába járatták gyerekeiket, majd az iskoláskor bekövetkeztekor a „jóakaratú“ óvonő rábeszélésére a szülők szlovák iskolába íratták őket. Ahogy haladt az idő, s a „hazafias“ történelem- és irodalomtanítás hatására a gyerekek azt a minimális magyar szókincset is elfelejtették, amit addig használtak odahaza. Így a szülők látván, jobban megy már az államnyelv, mint a magyar, velük csak szlovákul kezdtek beszélni. Egy legyet, két csapásra - mert kényelmes megoldásként aztán egymással is csak így beszéltek nemsokára. És megtörtént az identitásváltás, ami ma már arat, mint a mostani járvány.

   Közismert szólásmondássá vált, hogy az étel próbája az evés, egy-egy iskola próbája pedig, hány híres, vagy jól érvényesülő embert segített útjára. Van miből válogatnia a Vágsellyei Pázmány Péter Alapiskolának, mert ha csak a legismerebb neveket említjük a volt tanulók közül, akikből van jópár, szinte lehetetlen őket felsorolni. De ez a néhány felsorolt név magáért beszél:

   Tóth Károly, Bíró Ágnes, Gyurovszky László politikusok, Bara Zoltán, Kopácsik Alajos egyetemi tanárok, Mészáros Attila, Páldi Eszter tudományos kutatók, Ágh Lívia, Écsi Gyöngyi előadóművészek, Lancz Attila jogszakértő, és még sokan mások.

   Vagyis kedves magyar szülők, ne feledjék, április a beíratás hava Vágsellyén is!